Lökött bűnözők, főnökök és politikusok

Akiket elvakított a könnyű pénzszerzés lehetősége vagy a hatalommámor – vagy a kettő egyszerre

BŰNÖZŐK, akik nem tudták, hogy …
... nem árt a terepszemle

Egy téli éjszaka a Steinach am Brenner nevű osztrák településen egy húszéves fiú betörte egy bolt kirakatát, és elvitt onnan tucatnyi karton cigarettát. Mire a rendőrség a helyszínre érkezett, a tolvaj már elillant. Ám a lábnyomai a hóban egyenesen a lakásáig vezettek. Nem ez volt a fiú egyetlen baklövése: a kirakatban elhelyezett dobozok dekorációs célt szolgáltak, nem volt bennük egy szál cigaretta sem.

Az 52 éves notórius rablót, Raymond Betsont 13 év fegyházra ítélték, miután az angol kisvárosban, Swanley-ben elfuserált egy akciót. Hatfős bandájával több millió fontos zsákmány reményében próbálta meg kifosztani a pénzraktárt egy meglovasított lánctalpas kotrógép segítségével. Nem jött össze. A terem ugyanis, amelynek a falát bedöntötték, teljesen üres volt.

A németországi Marwitzban két férfi betört egy házba, bepakolták az autójukba az ott talált ékszereket, készpénzt és cigarettát, majd felszívódtak. Csakhogy akadt egy szemtanú, így a rendőrség villámgyorsan a nyomukba eredt. Amikor a rablók észrevették, hogy üldözik őket, fejvesztve hajigálták ki az ablakon a lopott holmit. A sofőr tövig nyomta a gázt, de elvesztette az irányítást a kocsi felett, így az a közeli tóban landolt. A rendőrök kimentették és azon melegében bilincsbe verték a két pórul járt fickót.

... jó, ha van kijárat
Richard Wilkinson 2013. november 20-án hajnalban nyögdécselést hallott a fürdőszobából az angliai Howdenben található otthonában. Kinyitotta az ajtót, és egy férfit látott fejjel lefelé lógni az ablakban. A 27 éves Daniel Severn láthatóan betörést készült elkövetni, de a lába beszorult a tolóablakba. A feje a vécédeszkán nyugodott. Megpróbált segítséget kérni telefonon, de a mobilja belepottyant a fürdőkádba. Wilkinson gyorsan lefényképezte őt, a felesége pedig hívta a rendőröket. Severn két év, négy hónap börtönbüntetést kapott.

Egy húszéves cseh fiú a barátaival egy ostravai parkban italozva töltötte az éjszakát. A buli végére elfogyott a pénze, nem tudott vonatjegyet venni a hazaútra. De támadt egy ötlete. Úgy gondolta, az állomásépület melletti, zárva tartó gyorsétteremben talál majd némi készpénzt. Felmászott hát az épület tetejére, hátha akad ott egy ajtó, amit felfeszíthet. Igen ám, de lecsúszott a tetőről, és beszorult az étterem és az állomásépület fala közé. Hajnali ötkor egy vasutas hallotta meg kétségbeesett dörömbölését. A tűzoltók kiszabadították, és átadták a fiút a rendőröknek, akik betörési kísérlet miatt őrizetbe vették.

Egy 48 éves holland férfi egy éjszaka Utrechttől nem messze elhaladt egy építkezés mellett, ahol jókora halom acéllemezt látott a földön heverni. Gondolt egyet, és nekiállt átrakodni az értékes építőelemeket darus teherautójának platójára. A kocsi minden egyes lemezzel mind mélyebbre süllyedt a sáros földbe. A férfi órákon át küzdött, hogy kivergődjön a kátyúból, csak akkor adta fel a harcot, amikor reggel megérkeztek az építőmunkások. – Beragadtam, rajta, hívják a rendőrséget – mondta nekik. De vajon miért nem jutott eszébe, hogy visszarámolja az acéllemezeket?

... nem ajánlatos nyomokat hagyni
Egy párizsi ékszerrabló végzetes hibát követett el: megcsókolta a túszát. A 20 éves „Pierre G.” és 56 esztendős tettestársa hazáig követték egy ékszerüzlet eladónőjét, majd székhez kötözték, és megfenyegették, hogy felgyújtják, ha nem árulja el a bolt riasztójának a kódját. A nő természetesen beszélt. Pierre társa elment, hogy kirámolja az ékszerboltot. A fiú ezalatt négy órán keresztül őrizte foglyát, majd eloldotta a köteleket, és „enyhítendő a megrázkódtatást” csókot nyomott a túsz arcára. A tetthelyre érkező rendőröknek első dolguk volt, hogy DNS-mintát vegyenek a csók helyéről. Néhány hónappal később a minta alapján találták meg a tolvajt, aki ekkor már börtönben ült egy másik ügy miatt, és – mit volt mit tenni – beismerte a tettét.

Billy Joe Donnelly, a 22 éves betörő farkaséhes volt, ezért úgy döntött, hogy mielőtt kirámolná az aznap éjjelre kiszemelt prestoni házat, először beugrik a szomszédos melegházba, hogy szüreteljen némi uborkát. Harapott néhányat, elhajította az uborkavégeket, majd kifosztotta a lakóépületet, és elszelelt a tulaj kocsijával. Szerencsétlenségére a nyomozók persze megtalálták az uborkamaradványokat, rajtuk a DNS-mintával. Donnellyt két és fél évre hűvösre tették.

... fő az óvatosság
A norvég falu, Mjøndalen rendőrei tavaly tavasszal könnyűszerrel füleltek le két törvénysértőt. A kábítószer hatása alatt autókázó párocska ugyanis úgy döntött, hogy szundít egyet az út mentén… egy épület mellett, amelyen hatalmas betűkkel ez állt: RENDŐRSÉG. Nem sokáig szunyókálhattak, mert az ügyeletes tiszt kopogtatott az ablakon, és gyanús viselkedésüket látva őrizetbe vette őket. Nem kellett messzire fáradniuk a fogdáig.

Dimitrovgrad városában két férfi elhatározta, hogy kirabol egy irodát. Fejükre maszkot húztak, megkötözték a biztonsági őrt, majd nekiláttak összepakolni a számítógépeket és egyéb elektronikai cikkeket. Egyikük úgy találta, túl sötét van a munkához, ezért megnyomta a kapcsolót – az azonban nem a világításé, hanem a riasztóé volt. Három percbe sem telt, a rendőrök megszállták az irodát, és elfogták a tolvajokat.

A christchurchi rendőrség körözési fotót tett közzé a Facebook-oldalán a 23 éves Sam Lake-ről. A szemtelen új-zélandi fickó, aki elmenekült a letartóztatás elől, a következőt írta a bejegyzéshez: „Szeretnék egy új fotót”. Hozzászólását háromezren „lájkolták”. „Jöjjön, és magának ingyen megcsináljuk” – érkezett a rendőrség riposztja, amely hatezer ember tetszését nyerte el. „Ha olyan jók volnátok bűnüldözésben, mint frappáns visszavágásban, már elkaptatok volna” – válaszolt Lake. Utoljára persze a rendőrök nevettek, mert végül lefülelték és hat hónapra börtönbe juttatták őt.

Két fiatal férfi és egy nő a lengyelországi Radomban elhatározta, hogy ideje meggazdagodni. Le is gyártottak pár köteg 50 złotys bankjegyet az otthoni nyomtatójukon, de hamarosan be kellett látniuk, hogy azok cseppet sem tűnnek valódinak, és jobb, ha gyorsan megszabadulnak tőlük. Kimentek hát a közeli erdőbe, hogy elégessék a bűnjelet. Igen ám, de a füst feltűnt a környéken cirkáló rendőröknek, akik gyanúsnak találták, hogy valaki ilyen esős időben tüzet rak. A nyirkos bankjegyhamisítványok nehezen égtek, s amikor a járőrök odaértek a tűzhöz, a nő még vagy ötven papírlapot rejtegetett a blúza alatt. A három fiatal hamisítási kísérlete köznevetség tárgya lett, és még az ügyész is olyan szánalmasnak ítélte, hogy végül visszavonta a vádat.

A 39 éves Paweł C. abból tartotta fenn magát, hogy kerékpárokat lopott Łódź óvárosában. Ebből persze nem élhetett valami nagy lábon, de egy mobiltelefont azért megengedhetett magának. Tavaly tavasszal aztán betört egy pincébe, ám mielőtt távozott volna a tett színhelyéről, kiejtette a zsebéből az irattárcáját. Csak másnap vette észre, hogy bizony hiányoznak a papírjai. Megijedt, mi lesz, ha igazoltatják, és nincsenek iratai, ezért telefonált a rendőrségre, hogy bejelentse a dokumentumai eltűnését. Megadta a telefonszámát is, hogy értesíthessék, ha az iratok előkerülnének. Persze a tárca ekkor már a rendőröknél volt. A hatóságtól hamarosan fel is hívták Paweł C.-t, hogy jöjjön, mert megkerült a holmija. A férfi be is ballagott az őrsre, ahol már tárt karokkal várták…

FŐNÖKÖK, akik tudhatták volna, hogy …
... az ördög a részletekben rejlik

Rájár a rúd a chilei vezetőkre az utóbbi években. Az állami pénzverde igazgatójának le kellett mondania, mivel az új 50 pesós érmékre „República de Chile” (Chilei Köztársaság) helyett az alábbi felirat került: „República de Chiie”. Hab a tortán, hogy egy év kellett hozzá, mire észrevették az elírást. Mindeközben elkészült az ország első felnyitható hídja Valdivia városában. Használatba vétele azonban még várat magára, mert az avatáskor kiderült, hogy több hídlapot sajnos fejjel lefelé sikerült felerősíteni.
dailymail.co.uk

A Delhaize nevű európai kereskedelmi vállalat belgiumi csoportjának 15 ezer tagja 2014 júniusában levelet kapott az újonnan kinevezett ügyvezető igazgatótól, Denis Knoopstól, benne egy pszichológiai tanácsadó telefonszámával. Hogy, hogy nem, a számot elírták, és a gyanútlan telefonálók egy adósságbehajtásra szakosodott végrehajtó irodát hívtak fel a tanácsadó vonal helyett. A cég később bocsánatot kért dolgozóitól.

... az alkalmazott is ember
A következő párbeszéd egy amerikai gyorsétterem dolgozója és a főnöke között zajlott le:
Vezető: – Tudna ma négy órával tovább maradni? A kollégája bort ivott és nem képes bejönni.
Beosztott: – Úgy tudom, ma van az esküvője…
Vezető: – Igen. Biztosan ezért ivott.
Beosztott: – Maga beosztotta őt a mai napra?
Vezető: – Igen.
Beosztott: – Nem sejtette, hogy ez problémát jelent majd?
Vezető: – Kellett volna?
notalwaysworking.com

Tegnap elbocsátott a főnököm. Azt mondta, nincs meg bennem a kellő lelkesedés. Konyhai mosogató voltam…
www.ascodevida.com

Megfigyeltem, hogy a nyaralás aláássa a jellemet.
www.spiegel.de

... ne szólj, szám!
Amikor megemlítettem a főnökömnek, hogy kétezer túlórám gyűlt össze, amiért szeretnék pénzt kapni, így felelt: – Adja el a házát, és akkor lesz pénze!
www.spiegel.de

Nyolc hónapos várandós voltam, amikor meglátogattam egy kollégámat a munkahelyemen. Összefutottam a volt főnökömmel is, aki meglepetten csapta össze a kezét: – Maga aztán jócskán felszedett magára, amióta nem láttam!

Azt válaszoltam, hogy ez normális ilyenkor.

– Na igen, de maga tényleg kigömbölyödött. Hogy a csudába? – kérdezte olyan elkerekedett szemmel, hogy nevetnem kellett.

– Hát úgy, hogy nemsokára szülni fogok… – válaszoltam.

– Aha – hebegte zavartan, aztán gyorsan odébbállt.
www.eltern.de

POLITIKUSOK, akik elfelejtették, hogy …
... a szavaik nyilvánosságra kerülnek

Az orosz parlament alsóháza, a duma elé terjesztett egy javaslatot az egyik honatya. Ha elfogadták volna a jogszabálytervezetét, akkor Oroszországban nemsokára csak szabványosított cipőt lehetne viselni. Hogy miért? Mert a tűsarkú, illetve a lapos talpú balerinacipő egyaránt káros a nők egészségére. A javaslatot az Igazságos Oroszország nevű párt politikusa, Oleg Mihejev kezdeményezte.

Thomas Thevenoud úr nem sokáig viselhette Franciaország külkereskedelmi államtitkárának büszke címét. 2014. augusztus 26-án nevezték ki, de kilenc nap múlva már le is kellett mondania, ugyanis kiderült, hogy három éve nem fizetett adót. „Adminisztrációfóbiában szenvedek” – a politikus mindössze ennyit látott jónak hozzáfűzni az ügyhöz.

Hat évvel ezelőtt a norvég parlament egyik tagjának, Saera Khannak le kellett mondania a képviselői mandátumáról, mert kiderült, hogy hatalmas összegekért telefonált állami kontóra. Amikor felelősségre vonták, majd pedig nyilvánosságra hozták a számláit, Khan azzal a furcsa magyarázattal mentegette magát, hogy muszáj volt magánéleti, illetve politikai tanácsokat kérnie a telefonos jövendőmondótól.

Az orosz országgyűlés alsóházának egyik képviselője, a Liberális Demokrata Párt tagja, Mihail Gyektarjev javaslata szerint a Kreml vörös téglás falait fehérre kellene festeni. Rögvest kifejtette az ötlete mögött meghúzódó elgondolást is: a fehér szín „szimbolizálja az erkölcs elsőbbségét polgáraink és vezetőink mindennapi életében, szemben a Nyugat morális dekadenciájával”.

Tessék?!

Vote it up
173
Tetszett?Szavazzon rá!