Lazacpástétom

Mennyei ízorgia, amely azonban szerény álruhát visel, hiszen külsőre minden pástétom egyforma

Hasonló receptek

Hozzávalók
2 dl száraz fehérbor 2 szem mogyoróhagyma 1 evőkanál olívaolaj 35 dkg hosszában kettévágott friss lazacfilé tengeri só, frissen őrölt bors 35 dkg füstölt lazac 6 evőkanál vaj 3 evőkanál majonéz 1 db citrom leve 1 db citrom reszelt héja 2 evőkanál apróra vágott mogyoróhagyma 1 evőkanál apróra vágott kapor + a tálaláshoz baguette

Elkészítés
1.
A sütőt előmelegítjük 150 °C-ra. Egy kisebb lábosban addig hevítjük a bort és a 2 szem apróra vágott mogyoróhagymát, míg a bor szinte teljesen el nem párolog, majd levesszük a tűzről.

2. Sütőpapírral kibélelünk egy tepsit, a papírt kikenjük olívaolajjal, majd a 2 cm-es darabokra vágott friss lazacot ráhelyezzük. A boros mogyoróhagymát rákanalazzuk a lazacra, és sózzuk, borsozzuk.

3. A tepsit betesszük a sütőbe, és addig sütjük a lazacot, míg áttetsző nem lesz, de a közepe még rózsaszínű marad (kb. 5-6 perc). Ezután kivesszük és hűlni hagyjuk.

4. A füstölt lazacot turmixgépben felaprítjuk. Egy edénybe tesszük, és a vajjal jól elkeverjük.

5. A kihűlt sült lazacdarabokat a kenyér kivételével az összes többi összetevővel együtt beletesszük az edénybe, és összekeverjük. Ízlés szerint fűszerezzük, majd lefedve legalább három órára hűtőbe tesszük.

6. A baguette-et megpirítjuk, rákenjük a pástétomot, majd egy kis kaporral meghintve tálaljuk.
 

Ismerjen meg további lazacos recepteket is!

Vote it up
210
Tetszett?Szavazzon rá!