Lehet-e túl sokat olvasni?

Mindenki az olvasás fontosságáról papol, mégis gyanakvás övezi a könyvmolyokat

Egészen kicsi korom óta az az érzésem, hogy valahol máshol kellene lennem. Jól emlékszem, hogyan figyeltem az elsuhanó vonatokat, az egybemosódó szürke színeket és az ablakokon megcsillanó napsütést, és azt kívántam, bárcsak én is a szerelvényen ülhetnék. Tizenhárom éves voltam, amikor a szüleimmel kimentünk a repülőtérre, és én ámulva néztem a célállomásokat jelző táblát, s nem győztem csodálkozni, milyen izgalmas helyekre juthatnék el: San Juan, Cincinnati, Los Angeles, London...

A vonatok azonban nélkülem száguldottak tovább, a repülőgépek nélkülem szálltak fel, így a könyvek segítségével jártam be a világot. A Middlemarch a viktoriánus Angliába repített, az Anna Karenina pedig a cár bukása előtti idők Szentpétervárjába. Az Elfújta a szél, a Rebecca és a Jane Eyre olvasása közben ott voltam Tarán, a Manderley-házban, Thornfield Hallban és a többi nagyszerű udvarházban a feszültségekkel teli események közepette.

Philadelphia közelében, kellemes környéken laktunk, de az életem, a valódi életem másutt zajlott. A könyvek lapjai között éltem.

A kandallóval szemközti sarokban volt egy nagy karosszék, ívelt karfákkal, szögletes lábtartó zsámollyal. Látom magam, amint ott ülök benne, és vézna lábamat a karfán átvetve buzgón olvasok. – Olyan szép idő van – mondja anyám. Mindig ezt mondta, tavasszal, ősszel, de még hóesésben is. – A barátaid mind odakinn játszanak.

Igaza volt, mindig kint játszottak. Néha én is velük tartottam, hagytam magam kicsalogatni az utcára, a rétre, a patak mellé – hiszen engem is vonzott az, amiről ösztönösen tudtam, hogy a gyermekek természetes viselkedése. Jól emlékszem rá, hogy a közeli patak kövei alatt rákokat kerestünk, vagy pénzérméket fektettünk a villamossínre, hogy a jármű elhaladtával odafussunk, és felvegyük a kilapított fémlapkákat.

Énem egy része – a nagyobbik – azonban mindig otthon maradt egy könyvben, amelyet lapjával lefordítva hagytam nyitva az asztalon; képzelt lakói csak arra vártak, hogy visszatérjek, és életre keltsem őket. Számomra ott éltek az igazi emberek, a szél ott fújta igazán a fákat, és a víz mindig sötét, de nyugodt volt.

A könyvek révén megtudtam, ki vagyok, ki akarok lenni és mire érdemes törekednem

A könyvek révén nem csak más világokba jutottam el, hanem a sajátomba is. Megtudtam, ki vagyok, ki akarok lenni, mire érdemes törekednem, mit álmodhatok a világomról és önmagamról. A karosszékben töltött időszakom óta eltelt évek alatt megtudtam, hogy nem vagyok egyedül a könyvek iránti rajongásommal, noha akkoriban úgy tűnt, rajtam kívül nem akad olyan gyerek, aki a korcsolyázás, a bújócskázás vagy a fogócska helyett szívesebben olvas könyveket.

Mire felnőttem, rá kellett jönnöm, hogy a világ gyakran éppoly ellenséges, vagy legalábbis vak az olvasás örömei iránt, mint a barátnőim voltak, amikor a szúnyoghálós ajtót döngették, és arra kérleltek, tegyem már le „azt a hülye könyvet” – ahogyan ők nevezték.

Noha mindenki szívesen papol az olvasás hasznosságáról, kultúránkban él némi gyanakvás azokkal szemben, akik túl sokat olvasnak (bármit jelentsen is a túl sok). Úgy tekintenek rájuk, mint lusta, céltalan álmodozókra, akiknek fel kellene nőniük, ki kellene lépniük a valós életbe, vagy mint olyanokra, akik különállásukkal valahogy felsőbbrendűnek képzelik magukat.

Mi, olvasók szívünk mélyén talán elégedetlenek vagyunk; máshová vágyunk, hogy a szavak közvetítésével élhessük meg azt, amire közvetlenül nincs módunk. Talán mi vagyunk a világ nomádjai – még ha csak képzeletünkben is. Manapság már gyakran utazom vonaton vagy repülőgépen – ahogy gyermekkoromban szerettem volna –, ám a dolog nincs igazán ínyemre. Olyasfajta ember vagyok, aki szívesebben ül otthon a családja, a barátai és a könyvei körében, ismerős környezetben. Az utazásban is csak egyetlen dolgot szeretek: a repülőgépen olvasással eltöltött órákat.

Amikor tehát gyermeki énem szárnyra kapni vágyott, valójában csak a szellemének akart szárnyakat adni. Számomra a könyvek jelentik a repülőgépet, a vonatot és az utat, az úti célt éppúgy, mint az utazást. Ők az otthonom.

Vote it up
1
Tetszett?Szavazzon rá!