Lehet fogyni vízzel?

A vízfogyasztás jót tesz a szervezetnek, de vajon tényleg annyira hasznos, mint azt sokan állítják? Valóban méregtelenít? Megszépíti a bőrt?

Napi 8 pohár?
Nem kell túl komolyan venni a 8 poharas irányelvet, inkább bízzon a szomjúságérzetében. Az, hogy valójában mennyi vízre van szüksége, több mindentől is függ: az étrendjétől, a termetétől és szervezete általános állapotától. A Journal of the American Society of Nephrology című tudományos folyóirat a vízzel kapcsolatos legendákat kutatva azt írja, hogy igazándiból nem is lehet tudni, hogy honnan származik a közismertté vált 8 poharas elképzelés. Ha edzeni megy, készüljön arra, hogy a testmozgás mellett kisebb a szomjúságérzet – figyelmeztet Lesli Bonci, a Pittsburghi Egyetem Egészségügyi Központjának sporttáplálkozási igazgatója – Hogy elkerülje a kiszáradást, fontos, hogy edzés előtt ne felejtsen el meginni körülbelül fél liter vizet.

Segít lefogyni, ha vizet iszik?
Ha egy kevés vizet iszik vacsora előtt, úgy valószínűleg kevesebbet fog enni, ami elősegítheti a fogyást, ha önmagában nem is elég hozzá. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a Virginia Tech kutatói kimutatták: átlagosan 75-90 kalóriával kevesebbet fogyasztanak az emberek egy-egy étkezés során, ha közvetlenül előtte megisznak 2 csésze vizet. Egy másik kutatás során azt vizsgálták, kimutatható-e az étkezés előtti vízivás hatása: 7 kilót fogytak a kutatás 12 hete alatt azok a fogyókúrázó résztvevők, akik a napi 3 étkezés előtt vizet ittak, és csak 5-öt fogytak azok, akik nem. Azzal is segítheti a fogyókúrát, ha a mindenféle cukrozott ital helyett is inkább a vizet választja!

A víz több energiát ad?
A Journal of Nutrition című tudományos folyóiratban jelent meg 2012-ben egy cikk, amely szerint az enyhe kiszáradás következtében a nők nehezebben birkóznak meg a hétköznapi kihívásokkal, romlik a koncentrálóképességük, fáradékonyabbak és ingerlékenyebbek lesznek. A tanulság: ha szüksége van szellemi felfrissítőre, igyon egy pohár vizet, mielőtt a rágcsákhoz nyúlna.

Vízzel megelőzhető a fejfájás?
Egyes vizsgálati eredmények arra engednek következtetni, hogy ha nem fogyaszt elegendő vizet, az migrénes rohamot válthat ki, vagy legalábbis az esetleges migrén hosszabb ideig tart. A European Journal of Neurology folyóiratban közölték azt a kutatást, amely során kevesebb migrénes rohamot tapasztaltak a kéthetes vizsgálati időszak alatt azok a migrénes betegek, akik több vizet ittak, mint a kevesebb vizet fogyasztó kontrollcsoport. A kutatók szerint bár a kérdés további vizsgálatot igényel, ugyanakkor nyugodtan kijelenthető, hogy ha hajlamos a kínzó fejfájásra, különösebb kockázattal nem jár, ha több vizet iszik.

A víz megelőzheti a szív- és érrendszeri betegségeket?
Talán. Egy kutatás, amelyet a Hetednapi Adventista Egyház hívei között végeztek, azt mutatta ki, hogy azok a résztvevőknél, akik napi legalább 5 pohár vizet fogyasztottak, a szív- és érrendszeri betegségeknek a kockázata körülbelül feleakkora volt, mint azoknál, akik legfeljebb két pohár vizet ittak. Szakértők szerint már kismértékű kiszáradás esetén is nő az éren belüli vérrögképződés veszélye. Érdemes azonban fenntartásokkal kezelni a fentihez hasonló kutatásokat, figyelmeztet Joel Kahn kardiológus. Sosem szabad szerinte figyelmen kívül hagyni, hogy az ilyen kutatások eredményét pozitív irányba befolyásolhatja az, hogy résztvevők más szempontból is egészségesebben élnek. A Hetednapi Adventista Egyház esetében például közismert, hogy tagja kivételesen egészségesen élnek és étkeznek.

Megelőzhető a székrekedés vízivással?
Tény, hogy ha nem iszik elegendő folyadékot, az valóban gátolhatja a székletképződést – az azonban már kevésbé egyértelmű, hogy ez egyszerűen visszafele is működne. A Nutrition Review című szaklapban 2010-ben megjelent cikk szerint a megnövelt folyadékbevitel csak a jelentősen kiszáradt szervezet esetében rendezi a székletürítést. A cikk többek között egy olyan kutatásra hivatkozik, amely során a másfélszeresére növelt vízfogyasztásnak sem volt kimutatható hatása a részt vevő, krónikus székrekedésben szenvedő gyerekek székelési szokásaira. Tehát, bár valóban növeli a székrekedés kockázatát a nem elegendő folyadékbevitel, előfordulhat, hogy a valós probléma oka nem ez, hanem például az étrend alacsony rosttartalma.

Vízzel lehet méregteleníteni?
Ha a vízfogyasztás segítene méregteleníteni, az az általa megnövekedett veseműködés miatt lehetne. És bár ezt a feltételezést a közbeszéd gyakran tényként kezeli, a tudomány nem támasztja alá, sőt! – Valójában a nagyon nagy mennyiségben fogyasztott víz hatására sokkal inkább csökken a vese szűrőképessége – figyelmeztet Stanley Goldfarb, a Pennsylvaniai Egyetem nefrológusa.

A víztől tényleg ragyogó lesz a bőr, ahogy azt a modellek állítják?
Hiába iszik több vizet, annak a bőrére aligha lesz hatása – kivéve, ha súlyos kiszáradásban szenved. – Dehidratálódás esetén a szervezet elvonja a vizet a bőrtől – magyarázza Richard Besser. Ennek beesett szemek, és öreges, száraz bőr lehet a következménye. – Ha nincsen kiszáradva, és mégis sok vizet iszik, azzal egyszerűen csak több vécélátogatással ajándékozza meg magát. – Habár egy 2007-ben lezajlott kutatás azt mutatta ki, hogy fél liter víz elfogyasztásának köszönhetően javul a bőr vérellátása, az már nem bizonyított, hogy ez jár-e észrevehető jellel. Amikor a fokozott vízfogyasztás kedvező hatásairól hall, miszerint az megállítja a bőr öregedését, inkább a bőrt valóban öregítő cukrozott, szénsavas üdítőitalok vízzel való kiváltásáról lehet szó.

Lehet túl sok vizet inni?
Lehetséges, de igazán komoly, akár életveszélyes következményekkel csak különleges esetekben jár, amikor valóban rövid idő alatt iszik meg valaki kirívóan nagy mennyiségű vizet – például az egyetemi gólyák beavatási szertartásai során. A Scientific American szerint a túl gyorsan fogyasztott extrém mennyiségű vizet a vese nem tudja kiválasztani, így az a szövetekben felhalmozódik. Innen sejtekbe kerül, amelyeket felduzzaszt – ez az agyban különösen kockázatos. A koponyába zárt agysejtek megduzzadása esetén ugyanis a koponyán belüli nyomás fokozódik, ez pedig életfontosságú agyterületek működészavarát okozza – ezáltal kómához és akár halálhoz vezethet.

Vote it up
200
Tetszett?Szavazzon rá!