Leila: üzlet a jövőből

Felesleges megvenni, amit ritkán használunk és ingyen lehet kölcsönözni – ez a mottója ennek a példamutató német kezdeményezésnek

Kapcsolódó cikkek

Az egykori Kelet-Berlin központjától, az Alexanderplatztól északra, a Prenzlauer Berg nevű kerület egyik árnyas utcáján, a Fehrbelliner Strassén a következő felirat látható egy kirakatban: „Az életben a legfontosabb dolgok nem dolgok.” Mégis, ha belépünk az ajtón, egy tárgyakkal telezsúfolt üzletben találjuk magunkat.

A bolt három helyiségében a padlótól a plafonig különféle tartós használati cikkek: biciklik, gördeszkák, sátrak, babakocsik, ruhák, étkészletek, játékok, szerszámkészletek, kertészeti eszközök és mindenféle kisgépek. Ám e sok-sok holmit nem lehet megvásárolni – ingyen elvihető bármelyik.
 

Két német kifejezés összevonásával jött létre a 2012-ben alapított üzlet, a Leila neve: a Leihen szó kölcsönt, a Laden boltot jelent. A Leilának jelenleg ötszáz tagja van, akik bármit kikölcsönözhetnek a boltból. „Tagsági díjként” mindenki bead valamit, amire már nincsen – vagy csak ritkán van – szüksége.

– Amint az ember belátja, hogy nem fúrógépre van szüksége, hanem lyukra a falban, a birtoklással kapcsolatos felfogása gyökeresen átalakul – mondja Nikolai Wolfert, a kölcsönző egyik alapítója. – A háztartásokban felhalmozott, de ritkán használt kisgépek ékesen példázzák, milyen feleslegesen apasztja bolygónk erőforrásait a fogyasztói társadalom – magyarázza Wolfert. – Az átlag fúrógépet teljes élettartama alatt mindössze 13 percig használják. A fennmaradó időben csak foglalja a helyet. Nem okosabb kölcsönvenni egyet, amikor kell, majd visszavinni, hogy mások is használhassák?

A Leila másik alapítója, Maike Majewski átvizsgálja a legutóbb érkezett doboz tartalmát. – Ha már idejét sem tudod, mikor használtál egy tárgyat utoljára, akkor bizonyára nincs szükség arra, hogy egyedül birtokold – mondja, miközben átválogatja a ruhákat és konyhai eszközöket.

Nikolai és Maike környezetvédők. Nikolai 31 éves, szociológiát tanult a berlini műszaki egyetem társadalomtudományi karán, és tagja a német Zöldek pártjának. Amikor a Zöldek jóval várakozáson alul teljesítettek a 2011-es választásokon, elhatározta, hogy közvetlen környezete fogyasztói magatartásán próbál változtatni.

Maike 41 éves, történelem szakon végzett a Hamburgi Egyetemen. Az Átalakuló Városok nevű mozgalom helyi szervezetének aktivistája otthonában, Pankow-ban, Berlin északkeleti kerületében.

Az Egyesült Királyságban szerveződött mozgalom célja, hogy változásokat indítson el a helyi közösségekben: támogassa a kistermelőket és kisvállalkozókat, a környezetbarát háztartási és közlekedési megoldásokat, illetve a közösségi kapcsolatokat.

Nikolai és Maike a mozgalom berlini központjában találkozott egymással, és mivel mindketten a megosztásalapú gazdaság (sharing economy) hívei voltak, összefogtak, hogy tettekre váltsák a meggyőződésüket. Az Európában mind népszerűbb eszmeáramlat szerint a fogyasztást könnyedén alább lehet szorítani, ha vásárlás és birtokolás helyett megosztunk és használunk: közös autót, kertet, megújuló energiaforrásokat vagy például fúrógépet.
 

Heike Polhuis-Ziegert megtalálta, amit keresett: egy kerti aprítógépetA Prenzlauer Berg lakói nyitottak voltak az ilyen jellegű kezdeményezésekre. Korábban ez a városrész elhanyagolt, lerobbant környéknek számított, de miután fiatal művészek és aktivisták költöztek az itt álló házakba, a kerület fokozatosan átalakult. Idővel különféle nemzetiségi éttermek, később minimalista stílusú irodaépületek jelentek meg. A kerület mára felkapottá vált, miközben őrzi sokszínűségét.

Maike és Nikolai először honlapot és szórólapokat készített. Nem telt el sok idő, és szállingózni kezdtek az érdeklődők. – Az első tárgy, amelyet kaptunk, egy kanapé volt – meséli Maike. – Ezt jelnek tekintettük, hiszen szerettük volna, ha a Leila találkozóhellyé, a közösségi élet színterévé válik, ahol a környék lakói összejönnek egy teára. Csakhamar polcokat is kaptunk, hogy legyen hová pakolni a gyarapodó készletet.

Eleinte sokan azt hitték, hogy a Leila csak jótékonysági céllal jött létre, de hamar rájöttek, mennyi haszonnal jár, ha csatlakoznak. – Jó érzés adni – mondja Nikolai –, és nagy megkönnyebbülés, ha az ember talál egy helyet, ahol hasznát veszik rég porosodó tárgyainak. Persze legalább ekkora öröm válogatni a sok izgalmas holmi között.

A Leila egyik tagja, Heike Polhuis-Ziegert borzasztóan örül, hogy talált a boltban egy kerti aprítót.

A gép nagy segítségére lesz abban, hogy rendbe hozza 82 éves édesanyja kiskertjét. – Gyakran benézek ide. Többnyire játékokat kölcsönzök a gyerekeimnek. Előfordult, hogy biztonsági ülésre volt szükségem, amikor egy ideig én vittem iskolába egy barátom kisfiát. Ha ezt az aprítógépet kereskedelmi cégtől kölcsönözném, az rengeteg pénzembe kerülne, ráadásul kapkodhatnék, hogy pár órán belül elkészüljek és visszavihessem a gépet. Így viszont alapos munkát végzek majd, hisz négy napom is lesz rá, s örömet szerezhetek az anyukámnak, aki nagyon szereti azt a kertet.

Akad, akinek biciklire van szüksége néhány órára. Akad, aki két-három hónapra viszi haza a hintalovat… A Leila rendkívül rugalmas. Üzemeltetői minden kölcsönvételt feljegyeznek, és gyakorlatilag mindig minden idejében vissza szokott érkezni.

– A leila kísérlet: nemcsak az derül ki belőle, vajon a bolt működőképes-e, hanem az is, hogy maga a bizalom működik-e – mondja Nikolai. – Ez nem a mi boltunk, hanem a közösségé. A tagoknak nem érdekük visszaélni a lehetőséggel, tisztában vannak vele, hogy nem tarthatják meg azt, ami nem az övék.

– Nemrég az egyik tagunknak sürgősen költöznie kellett – meséli Maike. – Szerencsére mindenünk akadt, amire szükség volt a szállításhoz és az új hely rendbehozatalához. Negyven kartondobozt, ecseteket, szerszámokat adtunk neki, sőt egy Leila-tag segített neki kifesteni az új lakást. Így néz ki, amikor egy közösségi kölcsönző jól működik.

Itt egy felajánlás sem vész kárba. Ami iránt nincs nagy kereslet, az a „megtartható” részlegre kerül, ahonnan bárki bármit ingyen hazavihet. – A Leila nem a legszegényebbek boltja – magyarázza Nikolai. – A tagok többsége éppenséggel meg is tudná vásárolni azt, amit kölcsönvesz tőlünk.

– Nem spártai életmódot vagy remetei egyszerűséget hirdetünk – teszi hozzá Maike. – Vicces, haszontalan holmik is akadnak itt bőséggel: volt például egy aranyszínű parókánk, amely népszerű partikelléknek számított, míg szét nem hullott… Mindenféle dekorációnk, edényünk van ünnepi lakomához, karácsonyra, húsvétra. Évi egy-két alkalommal én is kikölcsönzöm a fagylaltgépet, hogy saját készítésű finomsággal lepjem meg a 15 éves fiamat.

– Természetesen a Leila sem úszhatja meg a való világgal, vagyis a pénzzel való találkozást – mondja mosolyogva Maike. – Az üzlethelyiség bérleti díja és rezsije havi 450 euró (kb. 140 ezer forint), amit a tagok önkéntes adományaiból fizetünk. Ezekből az 50 centtől 50 euróig terjedő hozzájárulásokból ez idáig sikerült fedezni a költségeket anélkül, hogy állami támogatásért kellett volna folyamodnunk.

Oszd meg, javítsd meg!
Európa-szerte egyre több csoport szerveződik a környezettudatos fogyasztás népszerűsítésére és a közösségi élet fellendítésére.

• Martine Postma holland újságíró kétségbeejtőnek találta, hogy manapság, ha elromlik valami, azonnal kidobjuk és újat vásárolunk, ezért gondolt egy nagyot, és nyitott egy javítóműhellyel egybekötött kávézót. Az általa létrehozott alapítvány munkája nyomán ma már Európa-szerte találkozhatunk úgynevezett Repair Cafékkal.

• A kis szerelőműhelyeket és kereskedelmi szervizeket magába foglaló Repair Network Vienna nevű osztrák szervezet tagjai 8000 javítást végeznek évente, 2000 tonna hulladék képződését akadályozva meg ezzel.

• 2010-ben Madridban megnyílt a világ első közösségi autóklubja, a Respiro, amely kizárólag szénsemleges kocsikat ad bérbe. Az autókat interneten lehet lefoglalni, óránként 3,6 (napi 36) euróért.

• A Timber Wharf Időbank nevű londoni hálózatban szolgáltatásokat cserélnek egymással. A regisztrált tagok hozzáértésüknek megfelelő munkát – például kerékpárszerelést, honlapkészítést, gyermekfelügyeletet – kínálnak és vesznek igénybe. Az időbankban meg sem jelenik a pénz.

Nikolai szerint a Leila egyelőre inkább csak hobbi, nem kizárt azonban, hogy a jövőben a hasonló jellegű vállalkozások szaporodni fognak, sőt meghatározó gazdasági modellé válnak. – A Leila csupán a kezdete valaminek, ami idővel talán mérvadó szellemiséggé és komoly ökonómiai jelenséggé növi ki magát.

Maike és Nikolai ugyanakkor realisták, keresetüket mindketten a tradicionális gazdaságból szerzik: Nikolai heti három alkalommal egy orvosi rendelőben dolgozik, Maike fordít. Nem arra vágynak, hogy a Leilának több tagja legyen a mostani 500 főnél, inkább azt szeretnék, ha hasonló boltok nyílnának a város többi részén.

És vágyuk teljesülni látszik. Tőlük nem messze Berlinben egy kávézó tulajdonosai kineveztek egy szekrényt a kölcsönözhető tárgyak számára. Nemrégiben az észak-németországi Kielben és a bajorországi Würzburgban nyílt közösségi kölcsönző. A német Telekom létrehozott egy wir.de nevű weboldalt, ahol tárgyakat és szolgáltatásokat lehet cserélni. Aktivistáik műanyag tárolókat helyeznek el játszóterek, óvodák és iskolák környékén, amelyekbe bárki beteheti megunt játékait.

A világ számos országából – többek közt Ausztráliából és Angliából – kérték már Nikolai és Maike segítségét közösségi kölcsönzők elindításához. Idén májusban személyesen is részt vettek a szintén Leila névre keresztelt első bécsi közösségi kölcsönző megnyitóján.
 

A megosztásalapú gazdaság gondolata már a nyolcvanas években felmerült. Az eszmét sokan Martin Weitzman harvardi közgazdaságtan-professzor elméleteivel hozzák kapcsolatba, valamint Rachel Botsmannek a megosztás gazdaságáról szóló, 2010-ben megjelent könyvével (What’s Mine is Yours…), amelyből mindig találni egy-egy rongyosra olvasott példányt a Leila polcain.

– Úgy vélem, a szüleink generációjának még biztonságérzetet nyújtott a tulajdon, különösen a gazdasági válság idején – mondja Nikolai. – A mi korosztályunk már nem ragaszkodik annyira a tárgyi javakhoz. Értéket ma már inkább a hozzáférés képvisel.

A megosztás gazdaságának eszméje csak mostanában kezdi tettekre sarkallni az embereket. – Globálisan gondolkodunk, de lokálisan cselekszünk. Lebontjuk a falat az emberek között azáltal, hogy kisebb fogyasztásra és a közösségi kapcsolatok ápolására ösztönözzük őket – mondja Nikolai, miközben mögötte valaki épp aláírást kanyarít a Leila nagykönyvébe, hogy hazavihessen egy fúrógépet.

Vote it up
167
Tetszett?Szavazzon rá!