Levelek a táborból

A bölcs gondolatok néha a legkülönösebb helyekről bukkannak elő

Kapcsolódó cikkek

Nemrég a következő levélre bukkantam egy régi táskában: „Hurrá! Már negyedik napja vagyok a táborban, és végre megkaptam a bőröndömet. Eleinte elég rosszul éreztem magam, mert csak annyi holmim volt, amennyit a vászonzsákban hoztam magammal. Menetközben aztán kiderült: nem is kell olyan sok cucc, mint hittem.”

Ez a bölcs megfigyelés – mindannyian a magunk kárán tanuljuk meg, hogy nincs szükségünk annyi holmira, mint gondoljuk – nem egy sztoikus bölcstől származik, hanem a Deerwood-táborból, úgy 1979 körülről.

Egészen pontosan egyik fiam nyári táborból küldött leveléből, amelyre tucatnyi más levéllel együtt véletlenül akadtam rá. A levelek – fivére írásaival együtt – még ki tudja, meddig lapultak volna a táskában, ha nem tör rám a nagytakarítási téboly, s közben rájuk nem találok.

Elcsodálkoztam azon, hogy mennyi mindenre nem figyeltem fel a levelek első olvasásakor. Akkoriban persze csak annak jelei érdekeltek, hogy a fiúk jól vannak és jól érzik magukat.

Az eltelt évek során azonban lassacskán megszűnt a szülői rövidlátás, és ma már tisztább fejjel olvasgatom a régi sorokat. Az édességtől maszatos levelekből olyan mély bölcsesség árad, amely csak a gyerekek öntudatlan megfigyeléseiből származhat.

„Ma kezdődött az úszásoktatás – írta az egyik fiam New Hampshire-ből. – Én a »túlélés« szintet választottam, ami azért nehéz, mert ruhában, összekötözött kézzel vagy lábbal kell úszni. De ez a rész csak később következik, így ráérek majd akkor idegeskedni miatta.”

A testvére eközben így írt az észak-karolinai tábor meglehetősen rázós kezdetéről:

„A repülőnk a vihar miatt máshol szállt le, úgyhogy nagyon későn érkeztünk meg a táborba. Ma délelőtt 32 fok meleg van, viszont zuhog az eső. Nem baj, így legalább többet dolgozhatok a csíkos agyagbálnán, amit a kerámiakörben csinálni szeretnék.” (A csíkos bálna még mindig megvan. Szerintem jót tett neki, hogy aznap esett.)

Egy másik, New Hampshire-ből érkezett beszámolóban találtam a következő gondolatot:

„Négy kilométert kapaszkodtunk felfelé egy meredek erdei ösvényen, mire túljutottunk a fahatáron. Micsoda látvány! A fák egyre kisebbek és göcsörtösebbek, míg végül már csak zuzmó nő a sziklákon. Ha másként nézzük a dolgokat, igazán furcsa, hogy mi mindent láthatunk szépnek.”

Lenyűgöz a következő megfigyelés bölcsessége is: „Tegnap tábortűzzel ünnepeltük az itt töltött utolsó vasárnapot. Tábortüzet minden vasárnap csináltunk, de a tegnapi valahogy különleges volt. Tudod, amikor az ember utoljára csinál valamit, az mindig különlegesnek tűnik.”

A testvére is az időről elmélkedett egy másik levélben:

„Azt hiszem, ma augusztus 12-e van. De nem biztos. Az idő itt valahogy másként telik. Nem gondolsz arra, hogy hétköznap van vagy hétvége. Ha nem kell idejében odaérned valahová, akkor az idő nem nagyon számít.”

Elüldögéltem egy kicsit, és a gyerekek meglepő bölcsességén töprengtem. Aztán felmentem az egyik fiam egykori hálószobájába. Itt szinte semmi sem változott azóta, hogy elköltözött tőlünk: a falon síelőket ábrázoló plakátok sorakoznak, az asztalon csillagászati könyvek állnak halomban. De a szoba, amelyet eddig mindig rendetlennek láttam, a délutáni napsütésben hirtelen gyönyörűnek tűnt a szememben.

Hát nem furcsa: ha másként nézzük a dolgokat, mi mindent láthatunk szépnek?

Vote it up
9
Tetszett?Szavazzon rá!