Levelek anyámnak

Harmincöt év kellett, hogy ráébredjek az egyszerű igazságra

Még be sem töltöttem a tizenhetet, amikor elhatároztam, hogy belépek a tengerészgyalogsághoz. Anyám mindent elkövetett, hogy lebeszéljen erről, de végül mégis aláírta a bevonulásomhoz szükséges hozzájárulást.

Az újonckiképzés után megtudtam, hogy a világ túlsó szegletébe küldenek – a Fülöp-szigeteki Subic-öbölben lévő amerikai haditengerészeti támaszpontra. Mielőtt beléptem a seregbe, még sohasem jártam 80 kilométernél messzebb New Jersey állambeli otthonomtól.

Közel két évvel azután, hogy a Fülöp-szigetek lett az új otthonom, egy szép napon berendeltek Boyd alezredes irodájába. Kedves embernek tűnt, én azonban biztos voltam abban, hogy nem pusztán időtöltésből hívatott.

Az íróasztala előtt állva idegesen vártam, míg valamiféle papírokat olvasgatott. Aztán fölpillantott. – Közlegény, miért nem írt több mint hat hónapja az édesanyjának?

Éreztem, hogy megremeg a térdem. Olyan rég lett volna? – gondoltam.

– Nem volt mondandóm, uram!

Az alezredes hitetlenkedve nézett rám. Igazság szerint újonc tengerészgyalogosként olyan jól szórakoztunk a szabadidőnkben, hogy minden egyéb lényegtelennek tűnt számunkra.

Boyd alezredes közölte velem, hogy édesanyám felvette a kapcsolatot a Vöröskereszttel, ahonnan megkeresték a parancsnokomat, hogy miért hanyagolom el a levélírást. Aztán megkérdezte tőlem: – Látja azt az íróasztalt, közlegény?

– Igen, uram!

– Húzza ki a felső fiókot, ott talál tollat és papírt! Üljön le azon nyomban, s írjon valamit az édesanyjának!

– Igen, uram!

Miután elkészültem a rövidke levéllel, ismét odaálltam elé.

– Közlegény, hetenként legalább egyszer legyen valamilyen közlendője, amit megírhat az édesanyjának! Ez parancs! Értette?

Megértettem!
 

Mintegy harmincöt esztendővel később idős anyám szellemi állapota megromlott, s egy bentlakásos otthonban kellett elhelyeznem őt.

A holmijai között régi cédrusfa ládikára bukkantam. Az alján piros szalaggal átkötött levélköteg lapult.

Azok a levelek voltak, amelyeket parancsra írtam a Fülöp-szigetekről! Egész délután ott ültem a padlón anyám lakásában, egyenként elolvastam őket, miközben könnyek csorogtak az arcomon. Most jöttem csak rá, hogy annak idején mennyire fájhatott neki a tapintatlanságom.

Az ő szempontjából későn eszméltem rá erre, de mégis a javamra vált.

Manapság már parancsnoki dorgálás nélkül is rendszeresen írok a szeretteimnek.

Vote it up
4
Tetszett?Szavazzon rá!