Lilly, a hős eb

A szelíd szemű barna pitbull meghatotta a bostoni rendőrt, aki magához vette, és ezzel különös történet vette kezdetét

Kapcsolódó cikkek

David Lanteigne-nek esze ágában sem volt még egy kutyát örökbe fogadni, amikor 2009 márciusában felkereste a bostoni állatmentő egyesületet. Barátságos East Boston-i otthonában épphogy elfért Pennyvel, a golden retrieverrel. De arra gondolt, önkéntesként megsétáltat néhány menhelyi kutyát: rájuk fér a törődés.

A kennelsor végén az akkor 25 éves bostoni rendőr felfigyelt egy kedves, barna színű, ötéves pitbullra, amely a Lilly névre hallgatott. David letérdelt, és köszöntötte a kutyát. – Gyönyörű szeme volt – emlékezik vissza. A férfi kinyújtotta a kezét, hogy megpaskolja, mire a kutya a rácshoz nyomta a nyakát. A fején sebeket látott – csak nem bántalmazták? A kutya láthatóan sóvárgott a szeretet után. A férfi a rácson keresztül megsimogatta a pitbullt, s az rögtön levette őt a lábáról. Egyszerűen képtelen volt magára hagyni az állatot.

Édesanyja, Christine Spain jutott az eszébe, aki Lillyhez hasonlóan nála hatalmasabb erők fogságába esett, és mindennél nagyobb szüksége volt a szeretetre.

Christine életét végigkísérte az alkoholizmussal és a lelki zavarokkal vívott küzdelem, s emiatt mindenét elvesztette – a gyermekeit is. David hatéves volt, amikor a nővérével együtt a nagyanyjukhoz kerültek.

A fiú azonban soha nem szakította meg a kapcsolatot az anyjával. Sokszor átbiciklizett a kilenc kilométerre lévő szomszéd városba, hogy meglátogassa. Az ott töltött meghitt pillanatok elfeledtették vele, hogy nemegyszer üres sörösdobozok között heverve talált az asszonyra a padlón.

De mindez már a múlté. Büszkeséggel vegyes megkönnyebbülés töltötte el, mert úgy tudta, az anyja két éve felhagyott az ivással. Igaz, szorongása és depressziója miatt még mindig nem mozdult ki otthonról, hogy új ismeretségeket kössön.

Ha volna kutyája, morfondírozott, rendszeresen sétáltatnia kellene, így kénytelen lenne emberek közé menni. Lilly számára pedig egyenesen életmentő lehetne a kapcsolat.

Egy héttel később David elvitte a menhelyre az anyját, aki ugyanúgy megszerette a pitbullt, mint ő. Így került Lilly a családhoz. David szabadnapjain a kutya nála volt, és hamar összebarátkozott Pennyvel. De jobbára Christine-nél tartózkodott, az asszony zegzugos házában, a New England-i Shirley-ben.

David jól gondolta: anyja és Lilly egymásra találtak. Az asszony mindenfelé elvitte a rábízott kutyát, finom csemegékkel kényeztette, és éjszaka összebújva aludtak el. Hála Lillynek, sétáltatás közben Christine szóba elegyedett másokkal. Úgy tűnt, jól alakulnak a dolgok.0

David Lanteigne nem akart még egy kutyát, de Lillynek nem tudott ellenállni

David 2012. május 3-án megkezdte éjszakai műszakját Boston hírhedt Mattapan körzetében. Hat éve szolgált a rendőrségnél, őt már semmi nem fogja megrázni, gondolta – egészen addig, míg meg nem kapta barátja sms-ét, aki a 90 kilométerre lévő Shirley-ben dolgozott mentőként.

„Anyádat majdnem elütötte egy vonat. Sértetlen maradt, de a kutyája nem volt szerencsés. El fogja veszíteni az egyik lábát.”

David felhívta a helyi rendőrséget, hogy megtudja a részleteket. A tehervonat a shirley-i pályaudvaron robogott át, amikor a mozdonyvezető meglátta, hogy a sínen egy ájult nő fekszik, mellette pedig egy barna kutya vonyít. A kutya a nőt ráncigálta, próbálta megmozdítani.

A hatalmas mozdony fékberendezése felvisított. Mielőtt a szerelvény megállt, a vezető zökkenést érzett. A mozdony mögé szaladt, attól tartva, hogy két holttestet fog ott találni. Ám Lillynek sikerült idejében lecibálnia Christine-t a sínről.

Az alkoholtól zavart asszonyt letartóztatták, Lillyt pedig az állatkórház sürgősségi osztályára készültek szállítani.

David elkéredzkedett a munkából, s miközben Shirley-be hajtott, a könnyeit nyelve dühöngött anyja miatt: veszélybe sodorta magát és a kutyát, akit nem lett volna szabad rábíznia.

David még a gyepmester kocsijában találta Lillyt. Bár levert volt és vérzett, amint meglátta a férfit, csóválni kezdte a farkát. Ahogy David felemelte az állatot, szétroncsolt lábáról leesett a rögtönzött kötés.

A férfi óvatosan betette Lillyt terepjárója hátsó ülésére, és azonnal indult vele vissza Bostonba.

Az Angell Állatkórházban az orvosok közölték Daviddel, hogy Lilly jobb mellső lábát lenyúzta a vonat – a bőr, az izmok és a kötőszövetek mind eltűntek. Talán még meg lehet menteni a végtagot, de ez csak a röntgenvizsgálat után derül ki.

Miközben Lillyt az intenzív osztály felé tolták hordágyon, David 4000 dolláros kölcsönért folyamodott – ennyire becsülték egy esetleges amputáció költségeit. Miután kitöltötte a papírokat, Lillyhez sietett. A kutyából mindenféle cső lógott ki. Kapott fájdalomcsillapítót, mégis nyüszített, de az állapota stabil volt, és láthatóan megörült Davidnek.

Amint a reggel fényei ébreszteni kezdték a várost, David fájó szívvel hagyta a kórházban Lillyt. Hazament, ahol gyorsan lezuhanyozott, és máris sietett újabb szolgálatra, mert extra műszakot vállalt, hogy az állatorvosi költségeket állni tudja.

Egy óra sem telt el a szolgálatból, amikor a kórházból hívták. Lilly jobb mellső lábát nem tudták megmenteni. A hátsó fertályán is komoly gondok akadtak: a csípője és medencéje bal oldalán több törést szenvedett. Műtétre van szükség.

Először Lillynek át kell esnie az amputáción, magyarázta az orvos. Ha túléli, várnak egy-két napot, megműtik a hátsó fertályát, ahová acéllemezt ültetnek be, hogy elbírja majd a súlyát.

David elkomorult a hírek hallatán. Ha életben marad, kérdezte, egyáltalán fog tudni járni? A doktor nem ígért semmi biztosat.

Érdemes szegényt ennyi fájdalomnak kitenni, hogy aztán esetleg a műtőasztalon érje a halál? Mi lesz, ha csak egyetlen ép lába marad?

Nem akarta, hogy Lilly szenvedjen, de a kutya eddig túljutott az akadályokon. Nem lehet, hogy hiába küzdött. Másnap amputálták a jobb mellső lábát és a válla egy részét.

A műtét után David a kennel rácsán keresztül megpillantotta a borotvált, sebekkel tarkított kutyát, akiből infúziós csövek és tűk álltak ki, s a lába helyén csak öltések látszottak. – Olyan volt, mint Frankenstein.

Május 5-én a sebészek megműtötték a csípőjét és a medencéjét. A csípőízület felső része olyan súlyosan sérült, hogy el kellett távolítani.

Azonban a kutya ezt is túlélte. Most már csak egy kérdés maradt: fog-e még járni?

Közben az állatkórházban elterjedt a gazdáját a vonat alól kimentő hős kutya híre. Rob Halpin, az állatkórház PR-menedzsere megkérdezte Davidet, megosztaná-e Lilly történetét a médiával. Halpin szerint ezzel segítene eloszlatni a pitbullokat övező előítéletet, amely miatt sokan ódzkodnak a pitbullok befogadásától.

David beleegyezett. Először a helyi sajtó képviselőivel beszélt, de aztán, ahogy híre ment Lilly hősiességének, a világ minden tájáról jelentkeztek riporterek. Halpin alapítványt hozott létre Lilly gondozására.

Négy nap alatt 76 ezer dollár (több mint 18 millió forint) gyűlt össze, ami meghaladta az állatkórházi kezelés és az időigényes utógondozás költségeit. A kórházban félreteszik a megmaradt pénzt, hogy olyan állattulajdonosokat segítsenek ki belőle, akik nem tudják kifizetni az állatorvosi ellátást.

Kicsivel több mint egy héttel a baleset után az állatkórház orvosai hazaengedték Lillyt. Még nem tudott felállni, de mozgatta a lábait, ami biztató jel volt.

Otthon a mozgásképtelen kutya állandó felügyeletet igényelt. Christine beköltözött fia lakásába, és Lilly ápolásának szentelte minden idejét. Főtt csirkéből, édesburgonyából és rizsből különleges ételeket főzött Lillynek. A pitbullnak rengeteg gyógyszert kellett beadni – antibiotikumokat, fájdalomcsillapítót, gyulladásgátlókat –, amit Christine gondosan végrehajtott. Lilly nem tudott helyet változtatni, Christine pedig nem akarta, hogy a kutya egyedül aludjon, ezért melléfeküdt éjszakánként a kemény padlóra.

Christine rengeteget törődik Lillyvel – és a saját egészségévelAnya és fia nem beszéltek arról, mi történt azon az éjszakán a vonatsínen, de David hallotta, hogy az anyja „az én kis megmentőm”-nek szólítja Lillyt, és odaadása a kutya iránt többet jelentett minden szónál.

De mindez mit sem ér, ha a fizikoterápia nem állítja talpra Lillyt.

Néhány nappal az állatkórházból való elbocsátás után David egy állatrehabilitációs intézetbe vitte a kutyát. Az első nap dr. Suzanne Starr gyógytornász nem tehetett többet, csak masszírozta, behajlította és kinyújtotta Lilly lábait.

A következő kezeléskor dr. Starr víz alatti futószalagra helyezte Lillyt. Néhány rövid pillanatra a víz felhajtóereje révén a kutya a saját lábán megállt, és tett is néhány lépést anélkül, hogy elesett volna. Ám a parton Lilly még mindig képtelen volt megtartani három lábán a testsúlyát.

Otthon Christine fegyelmezetten követte a dr. Starr által előírt nyújtógyakorlatokat. Anya és fia együtt tanulta meg, hogyan kell „sétáltatni” a kutyát. Egyikük Lilly elé állt, a másik mögéje, és egy speciális hám segítségével mozgatták.

Egy napos délután David kivitte a két kutyát a parkba. Lilly a hámban tanyázott a füvön, Penny szaladgált, amikor a járdán megállt egy nő, és a pitbullra bámult – alighanem felismerte Lillyt a tévéből. Mosolyogva Davidék felé indult, majd egyszerre kitárta a karját, és felkiáltott: – Lilly!

A pitbull arca szokás szerint felderült. David megrökönyödve figyelte, amint Lilly nagy nehezen felállt, és a saját lábán megtett néhány bizonytalan lépést, hogy üdvözölje a nőt.

A férfi gyorsan kinyújtotta a karját, hogy támogassa a kutyát, mert attól tartott, össze fog rogyni. Aztán az öröm gyorsan elsöpörte a félelmet. Minden rendbe jön. Lilly felgyógyul, és újra járni fog.
 

Lilly továbbra is Shirley-ben és East Bostonban tölti napjait, s remekül elboldogul három lábon. Gyakran fellép a „Lilly, a hős pitbull” rendezvényein. Ez a jótékonysági szervezet a pitbullokat támogatja, az orvosi ellátásukra gyűjt adományokat, és segít új otthont találni nekik. Christine Spain a baleset óta tartózkodik az alkoholtól, és jól érzi magát.

Vote it up
186
Tetszett?Szavazzon rá!