Mókuskaland

A mecseki erdőben talált Móki nagyon ragaszkodott hozzám: például miközben főztem a konyhában, bemászott a zsebembe és ott aludt

Kapcsolódó cikkek

A Mecsekhez tartozó kis erdős részen keresztül bandukoltam haza pécsi otthonomba. Egyszer csak zajra lettem figyelmes: kis mókus mászkált föl és le egy fán, és közben makogott. Mikor meglátott, odajött hozzám és felmászott a lábamra.

Fényképész vagyok és már régen szerettem volna lencsevégre kapni egy mókust, de mire észbe kaptam, mindig elszaladt. Most farkasszemet néztem eggyel, amelynek még a füle is átlátszott. Aztán lemászott a lábamról, és visszatért a fára.

Gyorsan hazaszaladtam a fényképezőgépemért, majd vissza, s készítettem néhány „sztárfotót”. Ezután a mókuska odajött hozzám, a tenyerembe fészkelte magát és elaludt. Természetesen hazavittem.

Állatbarát vagyok, de vadon élő állattal nem kerültem még ilyen közelségbe. Azt tudtam, ha az anyja megérzi rajta az emberszagot, már nem fogadja vissza, ezért megkérdeztem a pécsi állatkertet: kérik-e? Nem volt mókusuk, így nem tudták befogadni, de ha rá tudom venni, hogy elfogadja az ételt, mondták, akkor a körülbelül egy hónapos kis állat életben marad. Fecskendővel etettem a kapott tápszerből, ami nagyon ízlett neki. Később igyekeztem olyan ételekkel táplálni, amelyeket a természetben is megtalálhat majd: mogyoró, dió, mandula, napraforgó, gyümölcsök.

Az akkor 16 éves Ádám fiam először nem örült, hogy már megint hazavittem egy állatot, de nagyon hamar beleszeretett ő is Mókiba.

Móki nagyon ragaszkodott hozzám: miközben főztem a konyhában, bemászott a zsebembe és ott aludt. Kedve szerint használhatta az egész lakást. Nem félt senkitől, és mindenkire felmászott.

Hajnalonként felébredt, megharapta a nagy lábujjamat, és ment enni. Mindenbe belekóstolt, amit ettünk. Egyszer belenyalt a joghurtomba, és ízlett neki. Attól kezdve már a kibontás zajára ott termett.

Próbáltam szoktatni a kinti zajokhoz. Csak akkor mert kijönni a lakásból, ha a vállamon ülhetett. Egyszer, Móki önállósította magát, ám a kutyáktól megijedt és felrohant a szemközti fára. Kezdetét vette a mókusmentő akció: Ádám felmászott a fára és egy uborkadarabbal próbálkozott – hiába. Találékony szomszédom, Attila szúnyoghálót kötött egy partvisnyélre, amelyet feladott a fára a gyereknek. Próbáltuk finoman rázni a fát, hogy csak a mókus essen le róla.

Hajnaloként felébredt, megharapta a lábujjamat, és ment enniÉn odalent álltam egy cipősdobozzal, ugrásra készen. A mókus végül bekerült a hálóba. A dobozba tuszkoláskor Móki jól megharapott, majd otthon bemászott a szekrénybe, és kedvenc pulóverében elaludt.

Ahogy nőtt, egyre többet ugrált az ablakban. Látszott, már menne. Két hónap elteltével elvittem a Misina Természet- és Állatvédő Egyesülethez. Nekik volt már egy szabadulásra váró mókusuk. Móki a szomszédos ketrecbe került, hogy szokják egymást.

Mindennap meglátogattam. Ilyenkor rám mászott, evett, azután elaludt. Három héttel később, július végén szabadon engedték. Egyből otthon érezte magát a fák között.

Még hónapokkal később is találtam mogyorót téli cipőkben, ruhák közt, fotóstáska aljában. A fotósorozat mellett, amelyet neki köszönhetek, életre szóló élmény volt gondoskodni róla.

Vote it up
276
Tetszett?Szavazzon rá!