Madarak és emberek

Egy sérült gólya mentése tragikus fordulatot hozott, de nem volt hiábavaló

Megjelent: 2009. október

Kapcsolódó cikkek

Néhány perccel múlt éjfél 2009. május 13-án, amikor Berettyóújfalu határában az éppen Sarkadra induló Erdélyi Attila 37 éves vállalkozó a fékre lépett, mert az autó fényszórójának sugarában egy furcsa alak tűnt elő. Alig akart hinni a szemének: egy gólya volt az út közepén, vérző beggyel.

Erdélyi Attila hosszú másodpercekig bámulta a madarat, és azt találgatta, mi történhetett. Lassan kiszállt az autóból, közelebb lépett, de a gólya nem moccant, nem menekült, még csak a fejét sem emelte fel. A mellkasán a vér vörösre festette a fehér tollakat, és egy-egy nehéz bíborcsepp hullott az út aszfaltjára.

Ez a madár nagyon beteg, az is lehet, hogy a halálán van! – futott át Attilán a felismerés. De mit tegyen egy vérző gólyával a kihalt úton az éjszaka közepén?

Aztán eszébe jutott, hogy gyerekkorában az édesanyjával hány beteg vagy éppen elárvult állaton próbáltak és tudtak segíteni sétáik során. Kihalászta hát zsebéből a telefonját. – Szia, anya, nem aludtatok még? – kezdte. – Nem fogod elhinni, itt állok az országút közepén, velem szemben pedig egy vérző gólya. El nem tudom képzelni, mit csináljak vele.

Az 59 éves dr. Erdélyi Mihályné azonnal kész volt a válasszal, hiszen élete nagy részét az egészségügyben töltötte ápolónőként, vagyis megszokta, hogy pillanatok alatt döntenie kell. – Tedd be a csomagtartóba, és hozd el hozzánk – tanácsolta a fiának.

Nem ez volt az első eset, hogy Erdélyi Mihályné által ellátott beteg madarat fogadott be a Madárkórház: tíz éve vitt el egy nyílt szárnytörést szenvedett felnőtt gólyát a madárdokihoz

Attila néhány perc múlva meg is érkezett a szülei házához. A cipelést ellenkezés nélkül tűrő gólyát bevitték a lakásba, ahol a karcsú, de a több évtizedes betegellátásban ugyancsak megerősödött asszony megnézte a mellkasán a sebet, amely még mindig vérzett. Fertőtlenítette, majd nyomókötést helyezett rá, és megitatta a madarat. Aztán elnézte a padlóra kuporodott gólyát, amely lehunyt szemmel feküdt. Ide kevés lesz az ő tudása! Az is lehet, hogy meglőtték szegény párát, és még mindig benne van a golyó. A kötés máris kezdett átvérezni.

Segítség kell!

Riadólánc
Nyéki Csaba rendőr főtörzsőrmester nagyot nézett, amikor a szomszédban lakó Erdélyi Mihályné megjelent a rendőrkapitányság ajtajában, és elmondta, hogy miben kér segítséget. – Egy gólya? Mi az ördögöt csináljunk egy vérző madárral? – néztek össze a rendőrök. – Vagy viccel a szomszédasszony? – De az asszony pillantásából látták, hogy nem tréfál.

Persze el lehetne vinni egy állatorvoshoz, de most, éjjel fél egy tájban nincs nyitva rendelő sehol. Rendes kórházban meg nem tudják ellátni. Talán a Madárkórház a Hortobágyon? – Nincs épp közel, de meg lehetne próbálni – vetette fel Nyilas Zoltán törzsőrmester. Fél perc múlva már hívták is az interneten megkeresett telefonszámot, azonban a telefon csak csöngött és csöngött.

Balmazújváros ott van Hortobágytól nem messze, az ottani fiúk meg tudják nézni, otthon van-e a madárdoki – döntöttek a rendőrök, és már hívták is a kollégákat. – A berettyóújfaluiak vagyunk, ki tudnátok ugrani a Madárkórházhoz, megnézni, hogy otthon van-e az állatorvos? Van egy vérző gólya itt… Nem, nem ittunk, ez komoly!

Néhány perccel később elindult a járőrautó Balmazújvárosból a Hortobágyra. Csak ne hiába menjünk! – gondolta Kerekes Zsolt törzsőrmester, aki Csige Imre őrmesterrel teljesített aznap éjjel szolgálatot. – Az is lehet, hogy elutazott a doktor, akkor pedig közel s távol nem kerítünk embert, aki az éjszaka megnézné és ellátná a gólyát.

A Madárkórház épületénél sötétség fogadta a rendőröket. Talán tényleg nincs itthon? Hosszas csöngetés után végre megjelent az ajtóban álmos szemmel az állatorvos, dr. Déri János. – Egy vérző gólya? Persze, hozzák csak. Véletlenül némára volt állítva a telefon, azért nem hallottam.

A berettyóújfalui kapitányságon ugyancsak megörültek a hírnek: van orvos, ha nem is épp a szomszédban. Egy autó azonban nem viheti odáig, hiszen szolgálatban nem lehet átlépni az illetékességi határokat. Újabb lázas telefonálás kezdődött: Berettyóújfalutól Debrecen határáig mehetnek, az illetékességi határukat jelző megadott kilométerszelvénynél át kell adni a madarat. Azonban a debreceniek se mehetnek el a Hortobágyig, szükség van a balmazújvárosi kollégákra, akik a két város között átveszik, majd a Madárkórházba viszik a sérült gólyát. Az összesen három járőr percre pontosan egyeztetett, hogy ne kelljen sehol várni. Gyors telefon a debrecenieknek, hogy segítség kell, nem is a megszokott, hiszen ha egy részeg garázdát kellene szállítani, az rendben van, no de egy beteg madarat!

A legyengült gólyát lepedőbe csavarták, és megkezdték a 83 kilométeres utat, amelynek a végén, másfél óra múlva, hajnali fél négy táján már ott feküdt az állat Déri doktor műtőasztalán, a Madárkórházban.

Üvegketrec
– Ez nem lövés, inkább egyszerre zúzott és vágott seb – jelentette ki vizsgálat közben az állatorvos. – Jókora ütést kapott szegény, nekirepülhetett valaminek – tette hozzá magyarázatul a balmazújvárosi rendőröknek, akik érdeklődve figyelték minden mozdulatát.

(balról) Kerekes Zsolt törzsőr­mester, Csige Imre őrmester, dr. Erdélyi Mihályné, Nyilas Zoltán törzsőrmester, Nyéki Csaba főtörzsőrmester és dr. Déri János

A negyvenkilenc éves Déri János Budapesten született ugyan, de a diploma megszerzése után, épp huszonöt éve, azonnal a Hortobágyon helyezkedett el. Így sok ilyen sérült madarat látott pályafutása során, hiszen az éppen tízéves Madárkórházba ezrével vitték ez idáig a beteg madarakat.

Ezen a gólyán ő már nem sokat segíthet, ismerte el az állatorvos, végigsimítva rövidre nyírt szakállán. Infúzió kell neki és nyugalom, talán akkor felépül. Nem tudni, milyen erős volt az ütés, s mennyire erős a szervezete. Most az idő és a türelem az egyetlen gyógyszer.

A beteg gólya szárnyára infúziót kötöttek, majd az egyik üvegketrecbe tették. – Most várni kell – mondta Déri doktor.

Órák teltek el, reggel, majd délután és este lett. A Madárkórház megszokott életét élte: egymás után hozták az ellátni való állatokat. A madárdoki időről időre rápillantott az üvegfalon át az éjjel behozott gólyára, amely ilyenkor fel-felemelte a fejét, de mozdulatai mind lassabbak lettek. Aztán ahogy a nap lement, nem mozdult többé.

Egy kórházban a beteg halála mindig szomorúsággal tölti el azt, aki az életét igyekezett megmenteni, akár „csak” egy madárnak. A vereség érzését nem lehet megszokni.

Déri János felnyalábolta a megmerevedett testet, és a műtő asztalára fektette. Szikével felnyitotta a madár mellkasát. Az aorta szinte szétrobbant – vizsgálta a sérülést, amely a gólya pusztulását okozta. Borzalmas ütést kaphatott repülés közben szegény madár, csoda, hogy még csaknem egy napon át életben maradt.

Az orvos szomorúan nézte a legalább négyéves hím madár tetemét. Ekkor nyugtalanító gondolata támadt: talán nem is egy, hanem legalább három-négy gólya pusztul most el. Hiszen ennek a madárnak fiókái lehetnek, amelyek éhen fognak veszni elhagyatottan a fészekben!

Új otthon
Két nap múlva bukkantak rá Berettyóújfalu határában az elhagyatott fészekre, amelyben három fióka lapult a kiszáradás határán. Nem is a fészek megtalálása telt hosszú időbe, hanem a darus kocsi odarendelése, hogy az elgyötört kis jószágokat le lehessen hozni a földre.

A szülőpár másik tagja eltűnt. A gólyák általában nem hagyják el a fészket. Ha a párjuk eltűnik, akár több napig is várnak rá, és őrzik a kicsiket, de éhen nem halnak. Ha már nem bírják tovább, elrepülnek táplálékért, és visszatérnek a kicsikhez, amelyeket ez idő alatt rengeteg veszély fenyeget: megázhatnak, megfázhatnak, kihűlhetnek, a napsugárzástól hőgutát kaphatnak, ragadozók zsákmányává válhatnak. Ha mindezektől megmenekülnek, egy szülő egyedül akkor sem tud a nevelésükhöz szükséges rengeteg táplálékról gondoskodni, ezért biztos halál vár rájuk.

Ahogyan a Hortobágy felé robogtak a fiókákkal, Déri doktor kénytelen volt megállapítani: talán túl későn érkeztek. Különösen az egyik madárka adott okot aggodalomra, szemlátomást sokkal gyöngébb volt a másik kettőnél, nem mozdult, a csőrébe csurgatott vizet is nehezen fogadta el. A Madárkórházba érve azonnal infúziót kapott, ám ez sem segített: állapota óráról órára romlott, és két nap múlva elpusztult.

2009-ben ünnepelte alapításának tizedik évfordulóját a Madárkórház alapítványa

A két másik fióka azonban ragaszkodott az élethez. A kórház udvarán rögvest abba a fészekbe kerültek, amelyben egy sérült gólya nevelgette egy szem kicsinyét. A madármentők aggódva figyelték, vajon a felnőtt gólya elfogadja-e az újonnan érkezett idegen apróságokat.

A madár először gyanakodva kerülgette a két hányatott sorsú fiókát, azonban nem lökte ki őket a fészekből, és hamarosan vizet hozott nekik a csőrében. Déri doktor csak most sóhajthatott fel megkönnyebbülten: a kis gólyák új családra leltek, nagy baj már nem érheti őket!

Az új lakók hamarosan beilleszkedtek a Madárkórház udvarán, az épületek kéményein élő több tucat gólya közé. Hatalmas közös fészek ez, amelynek részei az ott dolgozó, életüket a madarak megmentésének szentelő emberek is. A sérült szárnyú pótszülő a saját csemetéjével együtt itatta, etette az árva fiókákat egész addig, míg azok meg nem tanulták önállóan ellátni magukat.

A szinte véletlenül megmentett fiókák hamarosan kirepülnek, és megkezdik téli vándorútjukat dél felé. – Le merném fogadni, hogy látjuk még őket – bizakodik Déri doktor. – Ahogyan a többi itt nevelkedett gólya, úgy ezek is a Madárkórházhoz térnek vissza majd tavasszal, hiszen ez a fészek lett az otthonuk.

Vote it up
303
Tetszett?Szavazzon rá!