Madurodam, a miniváros

Közel hatvanéves a miniatűr Hollandia, azonban az építkezés sosem áll le, ahogyan egy igazi országban sem

A csípős hideg ellenére Amszterdam tele van emberekkel, most is kiülnek a teraszokra meginni valamit. Az utcákon nagy a nyüzsgés, jövés-menés, a turisták hajókáznak a csatornákon. Egy kis utcában lévő, narancssárga zászlókkal díszített kávézóban egyszer csak hangos üdvrivalgás tör ki – gólt lőtt a holland futballcsapat. Lehet-e ennél „hollandabb” bármi is?

Nos, ez itt Madurodam, Hollandia kicsinyített mása. Az ország legismertebb helyeinek és műemlékeinek ez a Hágában található színes, mozgó, éneklő és táncoló kavalkádja a helyi iskolások és a turisták szinte kötelező néznivalója. Be kell vallanom, hogy mégsem jártam itt gyerekkorom óta (pedig az nem tegnap volt). Itt az ideje, hogy újra bekukkantsak – ezúttal a színfalak mögé.

Madurodamba érkezni különleges élmény. Miután az ember áthalad a főépületben lévő bejárat jegyellenőrző kapuján, Hollandia legkisebb városa a szó szoros értelmében a lábai előtt hever. A gyalogutakkal keresztül-kasul átszelt hatalmas területen a rengeteg látogató elé tárul 19 vonat, 27 híd, 338 műemlék, 3150 lámpaoszlop, 5236 miniatűr fa, 4552 autó és teherautó, 30 ezer virághagyma, 50 ezer izzó, 66 ezer lakos és 80 ezer vasúti talpfa. Mindennap 35 alkalmazott javítgatja az épületeket, vezeti a vonatokat, építi az új maketteket és teremti újra a holland világot, a legapróbb részletekig. Hatalmas munka ez, melyet a látogatók szinte észre sem vesznek.

Mivel nagyon kíváncsi voltam mindenre, ami a színfalak mögött történik Madurodamban, azt kértem, hadd keressem fel Jan Alblas 61 éves makettkészítőt, a madurodambeli ajándékbolt alatt található műhelyében.

A műhelyben tömérdek épület, hajó és vasúti kocsi zsúfolódott össze, a padlón kis műanyagdarabkák hevernek mindenütt – Madurodam építői ugyanis manapság már poliuretánt használnak, ami sokkal kevesebb karbantartást igényel, mint a fa.

Alblas eredetileg bútorasztalos volt, de már 26 éve makettkészítő, és ez idő szerint a Huis ten Bosch nevű királyi rezidencián dolgozik. – Nézze! A középső rész már készen is van! – mondja a hágai születésű, gyakorlatias úriember, miközben a bajusza mókásan táncol. Egy nagy, színtelen épület áll előttem, egy fehér műanyag dobozhoz hasonlatos. Egyáltalán nem úgy néz ki, mint a Huis ten Bosch... – Még nemigen lehet felismerni – mondja Alblas. – De néhány hét múlva már meg sem lehet különböztetni az igazitól. Persze 25-ször kisebb, mint az eredeti.

Alblas büszkén jön-megy a műhelyében. A madurodambeli maketteket a „gyermekeinek” tekinti. Megmutatja nekem egyik mesterművét, a királyi család aranyhintóját egy tárlóban. – Kézzel készült – mondja csillogó szemmel.

Tíz évvel ezelőtt Alblas még minden makettet kézzel készített. – Fát használtam. Nem volt könnyű munka – meséli –, de élveztem, mert ez a hiteles, régi kézművesség. A négy, fából készült fallal kezdtem. Az eredeti tervek alapján rajzoltam meg az összes ablakot, ajtót és keretet, melyeket aztán igen nagy pontossággal kellett kifűrészelnem. Mostanában mindezt már egy speciális számítógépes programmal csinálom. – Az talán kevésbé hiteles? – Nem rossz ez így. A munkának most is része a tervezés, rajzolás és építés, csak most már a számítógép és a marógép is besegít.

Egy látogató lába a miniatűr utcán

Mielőtt Jan elkezdene dolgozni egy maketten, először felkeresi a valódi épületet, hogy képet alkosson a környezetről és fotódokumentációt készítsen. Aztán a számítógép segítségével, fél milliméternyi pontossággal elkészíti a makett rajzát. – Utána részletekben elküldöm a rajzot a marógépnek – mondja Alblas, miközben együtt megyünk a helyiség felé, ahol az óriási masina van. – Ez a gép marja bele az összes ablakot, ajtót, keretet, a lépcsőket, portálokat és téglákat egy hatalmas műanyag lapba, igen nagy pontossággal. Ha péntek délután azt az utasítást adom a marógépnek, hogy készítsen palatetőt, az hétfő reggelre készen lesz.

Élethű Hollandia
A dekorációs részleg nyolc munkatársa számára nincs fontosabb, mint a valódi Hollandia hangulatának hiteles reprodukálása. Bloemendaal tengerpartján akkora a nyüzsgés, mint a valóságban: strandnapernyők mindenütt, gyerekek építenek homokvárakat, a habokat vízisízők szelik. Két KLM-gép gurul a felszállópálya felé a Schiphol repülőtéren, Alkmaarban, a Waagplein téren pedig sietve jönnek-mennek a sajtszállítók.

Az 53 éves Fred Wieser 29 éve dolgozik díszítőként a miniatűr városban, festékkel, homokfúvással, felületborító anyagokkal, filmmel és más termékekkel gondosan „felöltöztet” minden makettet. – A makettrészlegből érkező minden darab csak csontváz, ami szörnyen néz ki – mondja a magas, kellemes modorú Wieser. – Mi lehelünk életet az épületekbe.

Ennek érdekében csapatával együtt körültekintő gondossággal dolgozzák ki a legapróbb részleteket is. – Először festékkel vonjuk be az épületet – magyarázza Wieser. – A szín az eredetitől függ. A textúrát rendszerint úgy állítjuk elő, hogy homokot fúvunk a még nedves festékre, amelyre a fedőrétegeket rávisszük. Ez minden épületnél más és más. Régen minden egyes téglát metszőtollal karcoltunk bele a falakba, de manapság mindezt elvégzi a gép. Azt hihetnénk, hogy ez rengeteg munkát megtakarít nekünk, de a gépek olyan leegyszerűsítve csinálnak meg mindent, hogy aztán a mi dolgunk, hogy hitelesebbé tegyük az összhatást.

Wieserrel együtt járjuk be a területet. – Ezt mindennap megteszem – mondja –, hogy lássam, minden rendben van-e. – Madurodam nem csupán makettgyűjtemény: az épületek környezetének és hangulatának is élethűnek kell lennie. A futballpályán két játékos eldőlt. Wieser áthajol a stadion lelátója fölött, és felállítja a játékosokat. Kétségtelenül maximalista.

Madurodamban mindenféle holland ünnep és esemény lejátszódik. – Karácsonykor az óváros központját karácsonyi lámpafüzérekkel díszítjük fel – mondja Wieser –, és ha a hőmérséklet elég hosszú ideig fagypont alatt marad, megszervezzük az Elfstedentochtot. (A tizenegy várost érintő korcsolyatúra hagyományos esemény Hollandiában.)

Az évszakok váltakozása a tengerparton szintén látható. Ősszel és télen a strandnapernyők átadják helyüket a lovagló és kutyát sétáltató embereknek. A dekoratőrstáb egyik tagjának kizárólag az a feladata, hogy élethű emberalakokat készítsen. – Szilikon öntőformákat használunk – magyarázza Wieser. – Ezeket műgyantával töltjük meg, amely egy bizonyos fokig képlékeny marad. Ez után kezdődik a megfestés. Egyetlen figura elkészítése körülbelül három napig tart.

Wieser számára életforma Madurodamban dolgozni. Lazán vállat von, és azt mondja: – Tulajdonképpen mindig itt jár az eszem. Megfigyelem és lejegyzem a hangulatot, bárhová megyek Hollandiában, ez fontos ahhoz, hogy jól végezhessem a munkámat.

Életet lehelni az élettelenbe
A kertészeti részleg munkatársai virághagymák ültetésével foglalatoskodnak – persze a hagymák is parányiak, mivel minden máshoz hasonlóan, ezek is 25-ször kisebbek a valóságosnál. Valamivel arrébb metszőollók csattogását hallom. Madurodamban 5236 miniatűr fa van. A fák általában elérnék a 15 méteres magasságot, de a rendszeres metszésnek köszönhetően ezek a példányok 60 centiméteresnél nem nőnek nagyobbra. A legidősebb fákat 1952-ben ültették, abban az évben, amikor Madurodam megnyitotta kapuját.

A makett- és dekorációs részleghez hasonlóan Madurodam elektronikai agyközpontja is a miniatűr város alatt található. Itt ismerkedem meg a 43 éves George Schalenkamppal, a műszaki szolgáltató részleg munkatársával. A Hágában élő, fiús arcú férfi húsz éve jelentkezett egy állásra Madu-rodamban. – Egy vasúti állás üresedett meg – mondja vidáman. – A műszaki hátteremmel és a vonatok iránti érdeklődésemmel ez nekem izgalmas munkának tűnt.

– Ez a vonatfigyelő rendszerünk – mondja Schalenkamp, miközben büszkén mutat a három számítógépmonitorra. – Ennek segítségével tartjuk szemmel a vasúti forgalmat. – Összesen 19 vonat közlekedik Madurodamban, 4,5 kilométernyi sínen.

A különféle kapcsolók gondoskodnak róla, hogy a szerelvények úgy haladhassanak el egymás mellett, hogy ne történjen baleset. Minden járművet külön rendszer működtet. Például minden vonatban van motor, amelyet egy központi számítógép vezérel. A repülőgépek a kifutópálya alá beépített indukciós rendszer segítségével mozognak, akárcsak a parkban közlekedő autók, buszok és teherautók. Az autópályán lévő járműveket lánc húzza, a hajók pedig vezetősín segítségével szelik a habokat.

– Olykor meglehetősen nehéz mozgatni valamit – mondja George Schalenkamp. – Sokat törtük például azon a fejünket, hogyan tudjuk a zenére mozgatni a Golden Earring koncertjének látogatóit, míg aztán egyikünknek az a zseniális ötlete támadt, hogy helyezzünk el víztartályt a közönség alatt. Egy pumpa hullámokat kelt a vízben, így turbulencia keletkezik, amely megmozgatja a minden emberalakhoz hozzáerősített kis labdákat.

Hansje, a legenda
Lassanként alkonyodik, és kigyúlnak az utcai lámpák. Ezernyi apró izzó teremt ünnepi hangulatot Madurodamban, és tömegével érkeznek a látogatók. Röviddel napnyugta után csodálhatják meg Hansje Brinker legendáját, annak a fiúnak a történetét, aki úgy mentette meg egész Hollandiát, hogy a puszta kezével vájt lyukat egy gátba. Látványos videó-, lézer- és vízi show kelti életre a történetet. – Nem kis műszaki teljesítmény ez – mondja George Schalenkamp büszkén. – Kilenc kilométer kábelt fektettünk le Madurodam alatt, hogy a lézerek, szökőkutak, füstgépek és a világítás működhessenek. Az összes épület, gát, a vizes területek, de még a hidak is részei a díszletnek.
 

Madurodam minden szempontból hasonlít Hollandiához, de nincsenek benne kórházak, rendőrőrsök és temetők. – Sok emberben rossz érzéseket kelthetnek ezek az épületek – mondja George Schalenkamp. – Mi „Mosolygó város”-nak nevezzük Madurodamot, és jó okunk van erre.

Vote it up
215
Tetszett?Szavazzon rá!