Maradjon együtt a család

A szerző – aki maga is elvált szülők gyermeke – felmérése szerint a válás kihat a gyerek egész életére

Hétévesen, mászókázás közben meghallottam, amint két anyuka beszélget. – Az elvált szülők gyerekeit úgy rugdossák ide-oda, mint egy focilabdát – mondta egyikük.

Ez a kép megragadt bennem. Még sosem hallottam senkit a válásról beszélni, jóllehet az én szüleim is szétköltöztek kétéves koromban, és egy éven belül el is váltak. Amikor aznap valamivel később meglátogattam apámat, megemlítettem neki, hogy engem is úgy passzolgatnak ide-oda egymás között, mint egy focilabdát. Ő szigorúan közölte: ez rám nem vonatkozik, csak azokra a gyerekekre, akiket nem szeretnek a szülei.

Még ma is magam előtt látom azt a focilabdát, és továbbra is foglalkoztat a kérdés: ha a szüleid szeretnek, és továbbra is egészen jól kijönnek egymással, miért fáj mégis annyira a válásuk?

Minden megváltozik
1970-ben születtem. Az első emlékeimben az a két ember, akiket a legjobban szeretek (és akik személyiségemet meghatározták), hatórai autóútra élik teljesen külön életüket, egy úgynevezett „jó válás” után.

Egy jó válás néha igen vonzónak tűnhet. Egyes szülőknek megoldást jelenthet, ha meg szeretnék védeni a gyerekeket egy nagyon rossz házasság lezárása után (ilyen esetekben már a válás is létfontosságú lépés). Másoknak megfelelő kiút lehet, ha egy tűrhető, de nem teljesen harmonikus házasságot akarnak befejezni, és emellett a gyerekeket is szeretnék megkímélni.

Egy jó válás jobb, mint egy rossz, de még így sem jó. Bármennyi szeretetet és törődést adnak is gyereküknek az elvált szülők, világának drasztikus átrendeződését ez sem könnyíti meg.

Az ilyen átrendeződés hatásainak megvizsgálására elindítottam egy kutatást olyan fiatal felnőttek részvételével, akiknek a szüleik elváltak. A Texasi Egyetem szociológusával, Norval Glenn-nel együtt végeztük a kutatást 1500 véletlenszerűen kiválasztott, 18 és 35 év közötti fiatal férfi és nő részvételével. Az alanyok felének 14 éves kora előtt elváltak a szülei, a többiek teljes családban nőttek fel. A csonka családok gyermekei mindkét szülővel tartották a kapcsolatot a válás után is.

Megosztott háztartás
Amikor egy sejt osztódik, két új sejt jön létre. Mindkettőnek saját sejtmagja van. Ehhez hasonlóan a válás is két új családra bont egy családot, s mindkettőnek új magja lesz. A teljes családokban a gyermek a mag, a szülők oltalmazva veszik ot körül. A válás teljesen felforgatja a dolgokat; mindkét szülő a saját világának a közepére kerül, a gyermekek pedig kívülre. A teljes családokban felnőttek közel kétharmada kifejezetten egyetértett azzal, hogy gyermekkorában „a gyerekek voltak a család középpontjai”. Azok közül, akiknek a szülei elváltak, csupán a harmada érezte ugyanezt.

A válás teljesen felforgatja a dolgokat; mindkét szülő a saját világának a közepére kerül, a gyermekek pedig kívülre

Az elvált szülők gyermekei tulajdonképpen az egyetlen kapcsot jelentik a két sejt, azaz a két szülő világa között, ami igencsak magányos szerep. Ezért az egyetlen dolog, amely összeköti ezeket a gyerekeket, az épp a magány. A megkérdezettek majdnem fele értett egyet azzal, hogy „gyerekként sokszor voltam egyedül”.

Amikor elvált szülők gyermekeit kérik arra, hogy írják le, milyennek kell lennie az „otthon”-nak, legtöbbször a biztonságot említik; talán, mert gyermekkorukban kevésbé érezték azt, hogy valaki vigyáz rájuk. Felmérésünk során a teljes családokban felnőtt fiatalok 79 százaléka határozottan egyetértett ezzel a kijelentéssel: „gyerekkoromban érzelmileg biztonságban éreztem magam”. Az elvált szülők gyermekeinek kevesebb mint a fele állította ugyanezt.

Ha az elvált családokban felnőtt fiatalok féltek valamitől gyerekként, kisebb valószínűséggel fordultak a szüleikhez. „Gyermekkorára visszagondolva, ha vigasztalásra volt szüksége, mit tett?” – erre a kérdésre a teljes családokban nevelkedettek több mint kétharmada azt válaszolta, hogy ilyenkor az egyik szülőhöz vagy akár mindkettőhöz fordult, míg az elvált családokból jövőknek csupán egyharmada tett így. Ezeknek a gyermekeknek több mint a negyede társaihoz fordult hasonló esetekben, vagy egyedül oldotta meg a problémáit ahelyett, hogy szülői segítséget kért volna.

Személyiségformálás
A kovács a lobogó tűz keltette forróság által formálja a vasat. A bozótvágók is formálják az erdőket, amikor ösvényeket vágnak az aljnövényzetben. A csonka családokban élő gyerekek is így tesznek: saját értékeiket a belső életük heves tüzében alakítják ki, és a szüleik életmódja által keltett ellentmondások közepette próbálnak ösvényt vágni.

Ez a morális dráma néhány olyan gyakori kérdés körül bontakozik ki, amelyek némelyikével minden gyerek előbb-utóbb szembetalálja magát: „Mit gondolnak és miben hisznek a szüleim? Miben hiszek én? Mi a helyes?” A válás miatt a gyermekeknek nagyon korán kell szembesülniük ezekkel a kérdésekkel – ráadásul egyedül.

A teljes családokban nevelkedett fiatalok sem feltétlenül vélekedtek úgy, hogy a szüleik eszméi tökéletesen szinkronban vannak, de legalább azt gondolhatták, hogy kiegészítik egymást. Ezzel ellentétben a csonka családok gyermekei szüleik értékválasztását gyakran egymással szemben állónak látták.

Ezek az érzések a szülőkről alkotott véleményt is befolyásolják. Az életben van néhány alapmeggyőződés, aminek a helyén kell lennie ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, és a világban. Ezek egyike az, hogy a szüleink jó emberek. Kutatásunkban a teljes családokban felnőtt fiatalok közül gyakorlatilag mindenki egyetértett az alábbi állítással: „Az édesanyám jó ember.” A csonka családok gyermekei is többnyire egyetértettek – de nem olyan meggyőzően. A szülők jóságával kapcsolatos meggyengült hit az apáknál még szembetűnőbb. A teljes családokban felnőttek 92 százaléka erős meggyőződéssel állította, hogy az apját jó embernek tartja, az elvált szülők gyermekeinél ez csak 71 százalék volt.

A különbségek még nagyobbak, ha tiszteletről és megbocsátásról van szó. Az elvált családokban felnőtt fiatalok közel egyötöde egyetértett az alábbi állítással: „Szeretem az édesanyámat, de nem tisztelem.” Egynegyede egyetért ezzel: „Szeretem az apámat, de nem tisztelem.” A teljes családokban nevelkedetteknél ez az arány 6, illetve 7 százalék.

Egy világ felé
Most nőtt fel azoknak a gyerekeknek az első nemzedéke, akik a válás széles körű elterjedésének időszakában nevelkedtek. Mivel e férfiak és nők átélték, tudják hogy egy „jó” válás is súlyos teher, és még évek múlva is hatással van a személyiségfejlődésre. Azt is tudják, hogy mit akarnak: otthont, stabil házasságot és annak tudatát, hogy a társadalom megérti: milyen is úgy felnőni, ahogyan ők felnőttek. Mindenek felett biztonságos világot szeretnének teremteni saját gyermekeiknek – de csak egy világot, nem pedig kettőt, amelyek között ők nőttek fel ide-oda repkedve, mint az őszi égbe felrúgott focilabdák.

Vote it up
64
Tetszett?Szavazzon rá!