Megabuli Ákosért

A fiú sikeres sportolóból pillanatok alatt mozgássérült lett. A tanárnő egész Bicskét mozgósította, hogy segítsenek

Kapcsolódó cikkek

A magas, jóképű srác szótlanul hevert az ágyon. Tegnap térd alatt amputálták a jobb lábát. Sikeres sportolóból egyik percről a másikra mozgássérült lett. – Szedd össze magad! Nem adhatod fel! – pörölt vele az ágy mellett álló nő. – Harcolj, mintha a pályán lennél! Mi pedig megígérjük, hogy kitalálunk valamit, amivel segíthetünk neked.

A 42 éves tanárnő órákig készült a szerepre. Tudta, hogy volt tanítványa határozottságot vár tőle, hiszen ilyennek ismeri. Amint kilépett a budapesti Érsebészeti Klinika kapuján, elfogyott az ereje. Végigsírta a Bicskéig tartó vonatutat.

A körmendi születésű Vigyikánné Horák Andrea pedagógusdinasztiából származik, kicsi korától tanárnak készült, el sem tudta képzelni, hogy más legyen. – Szóval nehéz sorsú gyerek voltam – összegzi, miközben mezítláb sürgölődik a tágas nappaliban. Szegeden végzett történelem–földrajz szakon, karöltve későbbi férjével.

– Én pörgős vagyok, nem kedvelem az állóvizet, Attila pedig a nyugodt erő a háttérben – jellemzi a családi tandemet. Tizenhét esztendeje vannak a pályán, évekig egy tatabányai albérletből jártak át a bicskei Vajda János Gimnáziumba tanítani, tizenhárom éve költöztek ide. – Soha, senki nem hallott minket panaszkodni, hogy kevés a fizetés – mondja. – Mert ha az ember a hobbijáért pénzt is kap, akkor boldog.

A háromgyerekes tanárnő csöppet sem átlagos pedagógus. Folyamatos üzemmódban működik: mintegy nyolcszáz gyerekkel – jelenlegi és volt diákkal – tart kapcsolatot a Facebookon. Mihelyt hazaér, bekapcsolja a gépet, és hajnali kettőig le se jön a portálról. Gyakran harminc gyerek üzenete villog neki egyszerre. Nem ül folyton a képernyő előtt, takarít, intézi az otthoni dolgokat, de óránként ránéz, s zömében még aznap válaszol. Szabadságra ritkán mennek. – Sokan számítanak ránk. Épp ezért nincs olyan, hogy kiírjuk magunkat a sorozatból – neveti el magát.

Andrea kifejezetten szereti az értelmes, de nehezen kezelhető diákokat. Hetlinger Ákos pontosan ilyen volt. Megszállottan kosárlabdázott, viszont tanulni nem szeretett. Végighadakozták a négy évet, de megérte: Ákos 2010 májusában leérettségizett. Azt, hogy edzés közben megsérült, s emiatt trombózist kapott, a szülei után elsőként Andrea tudta meg 2011 tavaszán. A csonkolásra két héttel később, április 15-én került sor. Ákos azt kérte: látogassák meg a műtét utáni napon Attilával.

– Az iskolában elmeséltük, mi történt. Nem is tudtunk volna nem beszélni róla, annyira megviselt mindkettőnket. A gyerekek is úgy érezték, valamit tenni kell, s ezzel elindult a lavina. Hihetetlen erő ám háromszáz gimnazista! Rendkívül kreatívak, és a jó ügyekért hegyeket képesek megmozgatni.

Horák Andrea és Hetlinger ÁkosA cél egykettőre világossá vált. Mi kell ahhoz, hogy Ákos teljes értékű életet élhessen? Korszerű műláb, amellyel sportolhat. Az efféle protézis azonban milliókba kerül, tehát gyűjteni kellene. A megabuli ötlete Andi fejéből pattant ki. Egy sok embert vonzó jótékonysági est gyors eredményt hozhat – gondolta. Lelkesedése mindenkit magával ragadott.

A város az ügy mellé állt, Ákos története köszönt vissza a közösségi oldalakról, s egyre gyűltek a segítők megyehatáron túlról is. Az önzetlenség napjának elkeresztelt eseményt menetközben megfejelték egy reklámfogással: bemutatkozó kisfilmet forgattak Bicske lakóiról.

2011. szeptember 17-én délelőtt a kamerát kezelő budapesti operatőrrel, Dala Istvánnal együtt kilencen szorongtak egy kisteherautó platóján. A kocsi lassan végiggördült Bicske utcáin, s mindegyik útszakaszon más várt rájuk. Jöttek sorban a pomponnagyik, karatésok, íjászok, tűzoltók, mentők, rendőrök, takarítónők, baba-mama klub, népi zenekar, pöttöm királylányok az oviból, kerekesszékesek, zeneiskolások, roma táncegyüttes, a téesz piros traktorral és papírtehenekkel. A tömeg végül a hajdani Batthyány-kastély – ma gyermekotthon – hatalmas udvarán landolt, ezzel kezdetét vette a hajnalig tartó népünnepély.

– Nem kértünk belépti díjat. A két nagyszínpadon egymást követték a műsorok, a bábosoktól a József Attila Színházig mindenki ingyen lépett fel. Az árusok nem fizettek helypénzt, s egytől egyig felajánlották a bevételüket. A polgármesterék paprikás krumplit főztek bográcsban, a történelemtanárok halászlét, más csirkeszárnyat sütött – sorolja. – Jó volt látni, hogy az emberek örülnek. Örültek, hogy adhatnak… Cserébe mindenki kapott valamit: egy tál ételt, baráti szót, hennát a kezére, és a közösség, az adakozás élményét.

Ákos nem emlékszik, mit mondott, amikor ideiglenes műlábával fölbicegett a színpadra. – Nem vagyok szónok, és nehéz feldolgozni, hogy ilyen sokan akarnak segíteni. Egynek, kettőnek, tíznek meg lehet ezt köszönni, de ezreknek nem. Attól elakad az ember szava – idézi fel a szívszorító pillanatot.

Az adományokból összegyűlt pénzt másnap számolták össze. Az 1,7 millió forint két szupermodern protézis önrészét tette ki. Így most Ákosnak van egy hétköznap használatos, korszerű műlába, és egy speciális sportlába. – Andi néni nélkül ez sosem sikerült volna! – bizonygatja. Egyenes derékkal, ruganyosan jár, kívülálló nem veszi észre, hogy amputált. Folytatta a Kodolányi János Főiskola idegenforgalom szakát, fut az immár kétéves kisfia után, nyaraláskor hosszú nadrágban fürdik a tengerben, és persze kosarazik.

Andreára idén új feladat vár. A június 8-ára tervezett Bicskedély valójában az önzetlenség napjából nőtt ki. A város ráérzett az együvé tartozás ízére, igénylik a folytatást. – Össznépi tánc lesz. A palotásnak hagyománya van nálunk, ötven éve ugyanazt a koreográfiát táncolják. Eddig kilencszázan jelentkeztek, most azon agyalunk, hol fér majd el ennyi ember – ecseteli Andi. Természetesen ő a rendezvény fő szervezője. Nem bánja, olyan alkat, aki ha nincs feladat, keres magának.

Tavaly egy tanítványa Aranyanyu-díjra jelölte (el is nyerte, december 16-án adták át a pénzjutalommal járó oklevelet). Az idén végzős Csévi Alexandra ajánlásában ezt írta: „Ő a suli lelke, motorja. Mindenben támogat minket, sose csalódunk benne, és mindig mellettünk van. Mindegyik iskolába kellene ilyen tanár, legalább egy.”

Vote it up
221
Tetszett?Szavazzon rá!