Megbolondít bennünket a Hold?

Még az éjszaka is egy kissé nyugtalanítóbbnak tűnik telihold idején…

Hirtelen felülök a hálózsákomban – bizonyára valamilyen álom vagy zaj riasztott fel az éjszaka közepén. De nem álmodtam, és zaj se hallatszik egyéb, csupán a coloradói Gunnison folyó vizének egyenletes mormolása. Azután figyelek fel a fényre. A telihold felkapaszkodott a meredek szirtek fölé az égre, s a kerek ábrázatáról visszaverődő, csillogó ezüstös fény elönti az egész szurdokot. A fodrozódó vízen a hullámok úgy táncolnak, akár egy-egy fehér lángocska.

A holdfényben fürdő táborhely látványa minden szépsége ellenére valahogy hátborzongató. Látom, hogy másokat is felvert az álmából a szokatlan fényesség. Bőrük tésztaszerűnek tűnik a sápadt fényben, szemük üregként sötétlik. Az egész olyan, mint egy rossz rémfilmbe illő jelenet. Egyikünk sem szól vagy moccan. Csak ülünk, s megigéz bennünket a pillanat titokzatossága.

Egyszerre fűz bennünket imádat és utálat a Holdhoz, amióta csak az ember először fordította arcát a sápadt fény felé. A Hold a szerelem, a nemiség, a születés, a megújulás és a teremtés szimbóluma. De a halál, a szellemek, vérfarkasok, vámpírok és elmebajok képzete éppúgy a Holdhoz kötődik.
 

Mivel a pályája nem pontosan kör alakú, a kozmikus léptékkel kőhajításnyira lévő Hold 356 500 kilométeres közelségbe kerülhet a Földhöz, és legfeljebb csak 406 700 kilométernyire távolodhat el. 3476 kilométeres átmérőjével nagyobb, mint a Naprendszer legtöbb más holdja, mégis ötven darab kellene belőle, hogy kitöltse a Föld egész belsejét. A holdkorongba beleképzelt, közismert „arc” orrát az Appenninek magas és fényes csúcsai rajzolják ki.

– A Holdon körülbelül hatodakkora a nehézségi erő, mint a Föld felszínén – meséli Lawrence Rudnick, a Minnesotai Egyetem csillagászprofesszora. – Ez azt jelenti, hogy egy 18 kilós kőtömb a Holdon csak 3 kilót nyomna. – A hőmérséklet a napközbeni 127 Celsius-foktól az éjszakai mínusz 173 fokig ingadozik. Kevés dolog marad épségben egy ilyen helyen.

Mégis: legtöbbünk a Hold láttán ismeri fel először, hogy közvetlen földi világunkon kívül, odakinn, a távolban is létezhet valami. Szabályos változásai megnyugtató állandósággal ismétlődnek – miközben 29 nap, 12 óra és 44 perc telik el újholdtól újholdig.

A földi tengerek árapályát a Nap és a Hold közösen idézi elő, és a kisebb, de közelebb lévő Hold hatása erősebb. A Hold vonzereje akkor a legnagyobb, amikor a Nap, a Föld és a Hold havonta kétszer – újholdkor és holdtöltekor – egy vonalba kerül: ilyenkor „szökődagályok” keletkeznek.

Az Új-Skócia és New Brunswick közt húzódó, tölcsér formájú Fundy-öbölben dagálykor akár 15 méterrel is megemelkedhet a vízszint, és a Hold vonzásának hatására több százmillió köbméter tengervíz hánykolódik ide-oda, éppúgy, mintha egy óriásgyerek pancsolna.

– A vízmozgás számottevő befolyást gyakorol az öbölben – állítja Douglas Clay, a Fundy Nemzeti Park ökológusa. – E hatalmas dagályhullám ritmusának és terjedelmének fontos ökológiai szerepe van az öböl élővilágának életében.

A tengernek és a Holdnak ugyanez az árapálytánca eléri a Föld csaknem összes tengerét. Az osztrigák az árapály ütemére nyitják ki és zárják be héjukat. A nautiluszok minden egyes holdhónapban újabb kamrával bővítik házukat. Némelyik tengeri élőlény még a színét is a Hold járásával változtatja.

A szárazföld és annak lényei sem közömbösek a Hold hatásaira. A sok évszázados hiedelem szerint a holdnaptár alapján kell növényeket ültetni. A vadászok és halászok is nyomon követik a Hold változásait, mert úgy tartják, hogy bizonyos holdfázisok idején élénkebb a vad. Egyes vizsgálatok kimutatták: a kisemlősök kevesebbet mozognak teliholdkor, alighanem azért, mert félnek a ragadozóktól.

Az a régi vélekedés azonban valószínűleg téves, hogy a farkasok a Holdra vonítanának. – Még egyetlen tudományos bizonyítékot sem láttam erre – mondja Rolf Peterson, aki hosszú évekig tanulmányozta a farkasokat a michigani Isle Royale Nemzeti Parkban. – A dolognak feltehetően kevesebb köze van a farkasok viselkedéséhez, mint ahhoz a tényhez, hogy teliholdkor több ember jár az erdőben, és így hallhatja őket.

A farkasokat ugyan nem bolondítja meg a telihold, némelyik embert azonban igen. S miért is ne? Ha a Hold megmozgathatja a tengereket, akkor miért ne kavarhatná fel az emberek vérét? Hiszen végső soron mi magunk is több mint 60 százaléknyi vízből állunk. Meglehet, hogy vérünk apálya és dagálya nyomán hullámzik a kedélyünk és önuralmunk.

Shakespeare némi igazságot látott ebben, amikor az Othellóban azzal vádolta a Holdat, hogy „az embert megvadítja” (Kardos László fordítása). S erre hivatkozott az a férfi is, akiről Robert Louis Stevenson Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete című művében Mr. Hyde-ot mintázta – azt állítván, hogy a Hold hatására elborult elmével követte el szörnyű tetteit. Egyes tanulmányok szerint telihold idején valóban megnő az erőszakos cselekmények száma. A holdtölte közeledtével a hokijátékosok több időt töltenek a büntetőpadon, és a baleseti osztályok forgalma szintén megugrik. Más vizsgálatok még a nők menstruációs ciklusában és a születések gyakoriságában is kimutatták a Hold hatását. Újabb kutatások alapján azonban arra következtettek, hogy egyik fenti állításnak sincs tudományos bizonyítéka.

Nehéz számszerűsíteni egy olyan tünékeny dolgot, mint a holdsugár. Az a borzongás, amelyet a vadonban felkelő telihold láttán érzünk, másfajta, sokkal kevésbé megfogható dolgokban gyökeredzik: szeles éjszakák fél füllel hallott hangjaiban, és egy olyan világban, ahol még a tudomány lélektelen számításai sem képesek megmagyarázni bizonyos dolgokat.

Még sincs okunk megtagadni azt a nyughatatlanságot, amely a Hold láttán eltölti egyikünk-másikunkat – a hirtelen vágyat, hogy megmásszunk egy hegyet, hogy vízen járjunk, a sötétben settenkedjünk, avagy egyszerűen csak a fejünket hátravetve üvölteni kezdjünk. „Merő kaland az élet telihold idején” – írta Sigurd Olson természetbúvár. S csupa rejtelem – tehetnénk még hozzá.

Vote it up
6
Tetszett?Szavazzon rá!