Mielőtt csatlakoztunk a világháló közösségeihez, ismerőseink halálának híre lassan terjedt egyik embertől a másikig. Az elhunytat a temetési szertartáson, a friss hant mellett állva sirattuk meg, vagy magunkban, hangtalanul gyászoltuk. A digitális korban viszont pillanatok alatt elér bennünket a szomorú hír. A közösségi hálók többféle lehetőséget kínálnak rá, hogy lerójuk kegyeletünket és kinyilvánítsuk együttérzésünket.
– A hagyományos gyászszertartás helyhez és időhöz kötött – mondja Jed Brubaker, az Irvine-i Kaliforniai Egyetem (UCI) közösségimédia-szakértője. – Ezzel szemben a Facebookon bárki bármikor elbúcsúzhat az elhunyttól, és részvétet nyilváníthat.
Egyesek szerint az ilyen gyász személytelen, és profánná teszi a halált, ezért a családok egy része nem állít elektronikus emléket az elhunytnak. Vannak azonban, akik szívesen megosztják emlékeiket a közösségi hálón, és erőt merítenek az ott kapott lelki támogatásból. Az sem ritka, hogy az ismerősök gyűjtést szerveznek a hozzátartozók számára a közösségi oldalakon.
Mintha ma is beszélhetnék anyával
Bolivia Williams
Öt évvel ezelőtt, amikor meghalt az anyukám, Rynn, a családból egyedül én voltam az ismerőse a Facebookon. Amikor megtudtam, hogy öngyilkos lett, rögtön írtam az idővonalára: „Nyugodj békében, anya!”, és mintha máris enyhült volna valamicskét a fájdalom.
Arra gondoltam, a legegyszerűbb, ha a Facebookon keresztül tudatom az emberekkel, mi történt. Alighogy emlékoldallá alakítottam a fiókját, részvétteli üzenetek érkeztek, és rengetegen ajánlották fel a segítségüket. Történeteket osztottak meg anyámról, amelyeket korábban nem hallottam. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi emberre számíthatok a bajban.
Jólesik meglátogatni anyukám oldalát, megírni neki, mit csinálok éppen, nézegetni a fényképeit és olvasgatni mások neki szóló posztjait.
A Brooklyni Ifjúsági Kórussal koncertet adtunk a szeptember 11-i merényletek tizedik évfordulóján, amely egyúttal anyukám születésnapja is. Szívszorító egy nap volt. Ezt a bejegyzést írtam anya Facebookjára: „Büszke lennél rám. A Világkereskedelmi Központ emlékhelyén énekelek. Tudom, hogy nézel odaföntről, és mosolyogsz rám.”
|
Aktív fiók és emlékoldal |
Igaz, hogy az utóbbi fél évben nem látogattam el az oldalára, de ha nem volna, hiányozna. Azzal, hogy anyukám fent van a Facebookon és írhatok neki, olyan, mintha még ma is élne. Mintha a virtuális létezése átmenet volna élet és halál között.
A gyász első időszakában megrázó volt látni a fényképeit, az elmúlt években viszont a fotók láttán többnyire nem fájdalom, hanem öröm töltött el.
Bolivia Williams (17) a New York-i Bard College tanulója.
Hozzászólás