Megindult a föld

A felázott domboldal hirtelen megcsúszott, és hömpölyögni kezdett Kris Langtonék otthona felé. Sokak élete függött a férfi döntésétől

Kapcsolódó cikkek

2014. márciusában a szokásos csapadékmennyiség duplája zúdult le a Washington államban lévő Oso nevű falucskára. A Cascade-hegység nyugati lábánál a Stillaguamish folyó ártere télen és tavasszal mindig csupa sár, ám ezúttal a szokottnál is több sötét felhő állomásozott a völgy felett.

Amikor március 22-én a nap végre felragyogott az égen, LoAnna és Kris Langton három nagyobbik gyermeke boldogan szaladt ki játszani a szabadba a barátaikkal, akik épp náluk vendégeskedtek. Langtonék háza a C-Post Roadon állt, nem messze az 530-as főúttól. A harmincéves LoAnna odabenn maradt legkisebb gyermekével, a négy hónapos Kristiannal, valamint az édesanyjával és idős nagynénjével.

A gyerekek kacagása mellett LoAnna egyszerre különös hangot hallott: mintha egy Jumbo Jet motorja dübörgött volna fel. A lámpa fénye remegni kezdett. LoAnna az anyja gondjaira bízta a babát, és kisietett a házból. Felnézett az égre, de az tisztán kéklett. A moraj a ház mögül érkezett. LoAnna megfordult, és elképedve látta, hogy házuk mögött, a távolban a 183 méter magas domb tetején megemelkedik a föld, majd lezúdul, mintha egy szörnyűséges buldózer tolná maga előtt. Kilométer széles, törmelékkel teli iszaptenger hömpölygött feléjük, amely úgy döntötte ki az útjába kerülő fenyőket, mintha csak fogpiszkálók volnának. A gyerekek torkukszakadtából sikítottak a rémülettől. LoAnna mindenkit beterelt a domboldaltól legtávolabb eső hálószobába.

Ott a padlóra kuporodtak, átölelték egymást, és várták a dübörögve közeledő halált.
 

A vörös szakállú, magas Kris Langton és az apósa kora reggel elindult a nyugatra fekvő arlingtoni szeméttelepre egy jókora adag szeméttel. Várták, hogy megszabadulhassanak a rakománytól, amikor a 31 éves ács telefonja megcsörrent. – Leszakadt a hegy! – zokogta a telefonba LoAnna. – Elsodorta a házakat. Sokan segítségért kiáltoznak!

Langton azonnal megértette, hogy földcsuszamlás történt. Kocsiba ültek, és Langton gázt adott.
 

Quinn Nations, a 33 éves, jól megtermett favágó a barátjának, Isaac Hallnak segített hazavontatni az Osótól keletre eső Darringtonba nemrég vásárolt, javításra szoruló teherautóját. Hall vontatta a járművet egy másik teherautóval, Nations feladata az irányítás volt. Lassan haladtak az 530-as úton, amikor egyszerre szirénázást hallottak maguk mögött. Egy járőrautó süvített el mellettük. A távolból további szirénák hangja hallatszott. Valami nagy baj lehet…
 

Az 530-as főúton megállt a forgalom. Langton az apósára hagyta az autót, és szaladni kezdett a kocsisor mentén. Az emberek mindenütt kérdezgették tőle, mi történt. Ő odakiáltotta nekik: „Földcsuszamlás!”, aztán rohant tovább.

A keresztbe fordított járőrautók mögött az úton és az út két oldalán szürke, agyagos sár hömpölygött, tele darabokra zúzott fával, és épületek – egykori otthonok – maradványaival. Ott, ahol az útnak kellett volna lennie, egy háztető terpeszkedett.

Langton belegázolt az iszapba. Családja a sárfolyam túloldalán rekedt. A járőrök rákiáltottak, hogy forduljon vissza. Nem lehetett tudni, milyen mély a sár, ráadásul a környék többi hegyoldala is bármikor megindulhatott. Minthogy a törmelék akadályozta a folyó természetes útját, a sárfolyam egyre duzzadt.

– Ha meg akarnak állítani, erőszakot kell alkalmazniuk! – ordította vissza Langton a járőröknek, és ment tovább. Az iszap a térdéig ért.

Keresztülvergődött egy kidőlt fatörzsön, és óvatosan lépkedett előre a faágak, gipszkartondarabok és felismerhetetlenségig összemorzsolódott tárgyak özönében. Lassan haladt. Egyszerre segélykiáltás ütötte meg a fülét. Langton a hang irányába nézett. A sár már a derekáig ért, és bugyborékolt. Tíz-húsz centiméteres apró gejzírek táncoltak a felszínen: emelkedett a vízszint a sár alatt.

A férfi felkapaszkodott a házak romjaira, és hason csúszva igyekezett eljutni a hang forrásáig. Körülbelül 90 méterre lehetett az úttól. Az előtte fekvő törmelékhalom úgy nézett ki, „mintha a földbe hengereltek volna egy házat”.

Először egy felfelé nyúló kart vett észre. Gyorsan félrehajított néhány faágat meg egy díszpárnát, s ekkor megpillantott egy fiatal, fekete hajú nőt a falmaradványok és bútordarabok közé ékelődve. A feje csupa vérző seb volt, bal szeme csúnyán megsérült, egyik karja végig felszakadt. A másikban egy nyöszörgő csecsemőt tartott.
 

Quinn Nations és Isaac Hall az álló kocsisorban vesztegelt, amikor felbukkant favágótársuk, Kody Wesson, és elmondta, mi történt. – Az emberek segítségért kiáltoznak!

Azonnal az útlezáráshoz rohantak. A rendőrök azt mondták, aki átlépi a kordont, letartóztatják. Nations fülét csecsemősírás ütötte meg. – Márpedig most bemegyünk! – kiáltotta, és a barátjával együtt nekivágott az iszapnak. Ezt látva jó néhányan követték példájukat. A sár ekkor már mellmagasságig ért.
 

Langton próbálta kiásni a törmelékek közül a nőt, akit – mint később kiderült – Amandának hívtak. A kisbaba öt hónapos, tudta meg Langton, a neve Duke. Szegényke nem festett valami jól.

Amanda azt mondta, egyáltalán nem érzi a lábát. Ez semmi jót nem jelentett. Miközben igyekezett kiszabadítani fogságából, Langton szóval tartotta a nőt.

Először a babát húzta ki a romok közül. Ekkor ért oda hozzájuk Kody Wesson. Langton kibújt a melegítőfelsőjéből, bepólyálta a kicsit, majd odanyújtotta a favágónak, és folytatta Amanda mentését.

Wesson mögött nem messze, deszkákon és faldarabokon egyensúlyozva már ott állt Nations és utána – láncot alkotva – sorban a többiek, egészen a sárözön partján várakozó mentőautóig. Wesson a magasba tartotta Duke-ot, és elindult Nations felé. A férfi szinte nyakig süllyedt az iszapban. – Kikaptam a kezéből a babát – meséli Nations –, és odaadtam a mögöttem állónak.

A csöppségben alig volt élet, minden perc számított. Amikor végre eljutott a rohammentőig, Duke-nak megszűnt a légzése. Néhány gyors mellkaskompresszió után azonban felhangzott szívszorító sírása, így sietve betették a helikopterbe, és azonnal elszállították.

Hetven méterrel odébb Isaac Hall rábukkant egy kisfiúra, aki derékig ragadt az iszapba. Nations eközben nekilátott, hogy segítsen kiszabadítani Duke anyukáját.

Most, hogy már elegen dolgoztak Amanda mentésén, Langton végre elindulhatott az övéihez. A házuk még másfél kilométerre volt onnan.

Kezében láncfűrésszel egy tűzoltó közeledett Nationshoz az iszaprengetegben. A favágó tudta, mit kell tennie. Munkája során nap mint nap fára mászott a súlyos munkaeszközzel, hogy hatalmas ágakat vágjon le, majd földre eressze a roppant súlyokat.

Kérte Amandát, hogy legyen bátor, mert a közvetlen közelében kell fűrészelnie. A fiatalasszony higgadtan biztatta: – Rajta, csinálja!

Nations negyed órán át dolgozott, megpróbált minden törmeléket elfűrészelni, amit csak lehetett. Látta, hogy Amanda mindkét lába eltörött.

Nations letette a fűrészt. Amanda lába még mindig be volt szorulva, de a favágó nem mert lejjebb fűrészelni. Ekkor két társával, a tűzoltóval és egy önkéntessel együtt úgy határozott, hogy most már meg kell próbálniuk kihúzni a nőt. – Asszonyom, ez valószínűleg fájdalmas lesz – figyelmeztette Amandát, aki megadóan bólintott.

Ketten a hóna alatt fogták meg, Nations pedig lenyúlt a sár mélyére, és átnyalábolta a bokáját. Háromra kirántották fogságából. Amanda fájdalmában felsikoltott, de végre szabad volt.

A három férfi kicipelte a szárazra, és betette a nőt a kosárba, amelyet a felettük lebegő mentőhelikopterről lógattak le. A mentőcsapat egyik tagja kötélen leereszkedett, átvette Isaac Halltól a négyéves Jacob Spillerst, majd sietve felvitte magával a fedélzetre.
 

Langton kitartóan küzdött a sárral. A táj felismerhetetlenné változott. Egyszerre megpillantott maga előtt két összedőlt házat. A romok közül nyögdécselés hallatszott.

Langton ekkor ráébredt, hogy LoAnnának nem lehet baja, hiszen a felesége a földcsuszamlást követően telefonált, tehát valószínűleg nem került a romok alá. Bárki volt is, aki a közelben nyöszörgött, nagyobb szüksége lehetett a segítségére, mint LoAnnának.

A férfi elindult hát a hangok irányába. – Két lépést tettem, de a harmadiknál egészen a lapockámig süppedtem a sárba – emlékezik vissza.

Sem a karját, sem pedig a lábát nem tudta mozdítani, és átvillant az agyán, hogy itt fogja érni a halál. De nem adta fel a küzdelmet. Ide-oda mozgatta a testét, mígnem lassan ugyan, de sikerült a felszínre vergődnie, és felkapaszkodott a ház maradványaira.

Odabent egy idős embert talált, akit félig betemettek a romok. A férfi kétszer annyit nyomott, mint Langton. A csapás a zuhanyzóban érhette, nem látszott rajta sérülés. Teljesen magánál volt, bemutatkozott Langtonnak: – Tim Ward vagyok.

Ward mozdíthatatlanul beékelődött a romok közé, így kénytelen volt várni, míg hathatósabb segítség érkezik. Szólt Langtonnak, hogy a feleségének is valahol a közelben kell lennie, ám amikor Langton kiáltozni kezdte az asszony nevét, egy férfihang válaszolt.

Langton a valamikori szomszéd házban bukkant rá a hang forrására egy mikrohullámú sütő, gumiabroncsok és faldarabok alatt, de nem látta a férfit, mert a romok maguk alá temették. Langton helikopterzúgást hallott, ezért felmászott a tetőre, és integetett a mentőcsapatnak. Amikor egyikük leereszkedett hozzá, megmutatta neki, hol találják Wardot, majd visszament, hogy segítsen a szomszédnak. Ahogy ásott, egyszer csak meglátta a férfit, akit a rá nehezedő súly arccal a díványba préselt. Langtonnak először a lábához sikerült hozzáférnie, majd a fejét és a karját is kiszabadította. Nagy nehezen megfordította a magatehetetlen testet, és ekkor megpillantotta a férfi arcát. – Pontosabban azt a véráztatta rongyra emlékeztető valamit, ami maradt belőle – mondja.

Miután Tim Wardot is sikeresen feltették a helikopterre, a mentőcsapat nekilátott a másik áldozat kiszabadításának, így Langton folytathatta útját a családjához.

Órákig tartott, mire Langton végre hazaért. A sárözön a házuktól kőhajításnyira állt meg. Teherautójának hűlt helye volt, a szerszámok, amelyeket a kocsiban tárolt, a verandán hevertek. Ezek szerint LoAnna helyet csinált a járgányban mind a kilenc embernek, aki a házban tartózkodott, és elvitte őket.

Langton átöltözött, majd körülnézett a szomszédos házakban és autókban, hátha akadnak túlélők. Azután, mivel senkit sem talált, elindult az egyre növekvő árvízben az 530-as úton. Autóstoppal jutott el a mentőcsapatok Darrington közelében felállított ideiglenes bázisára.

LoAnnát, aki minden náluk vendégeskedő gyereket épségben hazaszállított, egy rendőr hívta fel telefonon, hogy a férje a parancsnoki központban várja. Az ács szíve gyorsabban kezdett verni, amikor közeledni látta a feleségét az úton. LoAnna kiugrott a kocsiból, és rohanni kezdett felé. Langton sokáig ölelte, mintha hosszú idő után látnák viszont egymást.

– Gyerünk, LoAnna – mondta neki szelíd, fáradt hangon. – Túl sokat láttam. Vigyél haza!
 

A megáradt Stillaguamish folyó egy méter magasságban öntötte el Langtonék házát. A család most az Osótól 20 kilométerre fekvő Arlingtonban él.

Kilenc túlélőt sikerült kimenekíteni, valamennyit a katasztrófa napján. Valószínűleg a rendőri parancsnak szembeszegülő Langtonnak, Nationsnek, Wessonnak, Hallnak és a többi önkéntesnek köszönhető, hogy a túlélők közül öten ma is életben vannak.

Nations heteken át segédkezett az eltűntek felkutatásában. A földcsuszamlás következtében 43-an haltak meg. Az utolsó áldozat, a 44 éves Kris Regelbrugge holtteste négy hónappal később, július 22-én került elő.

Vote it up
100
Tetszett?Szavazzon rá!