Megrendezett baromfivész

A fiataloknak utoljára még egymásba fonódott a pillantásuk – talán kicsit tovább is, mint ahogy az illem megkívánta volna

Kapcsolódó cikkek

Egy verőfényes májusi reggelen a somogysárdi Somssich-uradalom egyik tisztviselőjének özvegye, Margit néni – Strasszer Istvánné – bekopogtatott a szomszéd számtartóékhoz, Kositzkyékhoz. Karcsú, barna hajú, szürke szemű fiatal lány nyitott ajtót.

– Bözsike! Be kell utaznom a városba a fiam végett – mondta az özvegy. – Nem tudom, mikor érek haza. Figyeljetek a házra! Délutánra ígérte az állatorvos, hogy kijön beoltani a baromfiakat. Kiírtam az ajtóra, hogy ide kopogjon be, ha előbb jönne, mint én.

Ebéd után Bözsike épp csak befejezte a mosogatást, amikor kopogtak az ajtón. Középtermetű, barna hajú, jóképű fiatalember állt a bejáratnál. – Az állatorvos vagyok – kezdte bemutatkozását, miközben a lány visszalépett a házba a szomszéd porta kulcsaiért.

Hosszú időbe telt, mire a sok szárnyas jószág megkapta a védőoltást. A reggel óta kiéhezett állatok örömmel vetették magukat a kukoricára, melyet az oltás végén a lány szórt nekik.

Végszóra megérkezett Margit néni is a városból. Bözsike elköszönt, és hazaindult. A fiataloknak utoljára még egymásba fonódott a pillantásuk – talán kicsit tovább is, mint ahogy az illem megkívánta volna –, aztán a lány után becsukódott a kapu.

Bözsike még órák múlva is erre a találkozásra gondolt. Este az álom és ébrenlét határán is a fiatal állatorvost látta maga előtt, s az álma is hozzá kapcsolódott. Ettől a naptól kezdve szótlan lett, álmodozó. Hiába faggatta a család, nem válaszolt, hisz maga sem tudta, mi van vele.

A nyár folyamán egy-egy kirándulás a közeli erdőbe, vagy a települést övező halastavakhoz hozott olykor változatosságot a falu értelmiségi családjainak életébe. Az ilyenkor összeverődött társaság nem csak fiatalokból állt. A lányos mamák magától értetődően részt vettek minden társas összejövetelen, hiszen 1930-ban szülői felügyelet nélkül nem járhatott társaságba fiatal lány.

Július első vasárnapján, Sarlós Boldogasszony ünnepén most is kirándult a társaság az egyik halastóhoz. Míg az ifjúság fürdéssel, csónakázással múlatta az időt, a gondos mamák leterítették a fűbe a piknikabroszt, rávarázsolva mindazt, mi szem s szájnak kellemes. A hangulat egy-kettőre tetőpontra hágott.

Soha nem hitte volna, hogy létezik szerelem első látásra, s lám,
most a saját bőrén tapasztalhatta

Csak Bözsike ült szótlanul egy fa alatt, a vidám társaságtól félrehúzódva. Szívesebben maradt volna otthon, de nem akarta még jobban felhívni magára a figyelmet. Lassan két hónapja az egész család úgyis csak vele foglalkozott, őt faggatta, őt figyelte. Mégsem vallhatta be ország-világ előtt, hogy ama májusi délután óta reménytelenül szerelmes.

Soha nem hitte volna, hogy létezik szerelem első látásra, s lám, most a saját bőrén tapasztalhatta. Eleinte még reménykedett, hogy véletlenül összefutnak valahol a faluban, de ennek kicsi volt a valószínűsége, hisz az állatorvos másik faluban, Nagybajomban lakott. Margit néni, a szomszédasszony egyik látogatása alkalmával Bözsike fülébe súgta:

– Akarod, hogy elhívjam az állatorvosodat?

– Nem értem – tiltakozott a lány illedelmesen, de elpirult.

– Már hogyne értenéd! – szólt rá az özvegy. – Szeretnéd a fiatal doktort újra látni?

Bözsike legszívesebben a föld alá süllyedt volna szégyenében és zavarában.

– Bízd csak rám a dolgot! Már kész is a tervem – közölte Margit néni cinkos mosollyal.

Néhány nap múlva a jóasszony ismét bekopogtatott a számtartóék ajtaján. – Szeretném kis időre áthívni Bözsikét. Az állatorvost várom, s elkelne egy kis segítség – mondta.

– Csak nem a baromfiak betegek? – kérdezte a számtartóné őszinte együttérzéssel a hangjában.

– Egyik tyúkom jobban dülöngél, mint a másik. És amire még nem volt példa, enni sem esznek.

Bözsike lángra gyúlt arccal igazította meg a ruháját, gyorsan megfésülte a haját, és már szaladt is a csalafinta asszonyság után.

– Tényleg betegek a tyúkjai, Margit néni? – kérdezte, miután az édesanyja hallótávolságon kívül került.

– Csak annyira, mint te vagy én – nevette el magát az asszony. – A szárnyuk alá dugtam a fejüket, aztán megpörgettem őket, s lefektettem sorba a tyúkól elé valamennyit. Ha megjön az állatorvos, te fogadod. Mire ideértek a baromfiudvarba, addigra én kihúzom a tyúkok fejét a szárnyuk alól, aztán láss csodát, hogyan tántorog majd mindegyik! Régi trükk az egész, még gyerekkoromból emlékszem rá.

Rövidesen megérkezett az állatorvos. Aztán minden úgy zajlott le, ahogy Margit néni eltervezte. A tyúkok a lehető leghitelesebben alakították rájuk kényszerített szerepüket. Dülöngéltek, tántorogtak, s kétségbeesett kotkodálásuk még élethűbbé tette az amúgy is tökéletes jelenetet.

Szegény fiatal doktor képtelen volt eldönteni, milyen kórság környékezhette meg ezeket a nyomorult jószágokat. Hiába igyekezett felidézni az egyetemen tanultakat, lesírt arcáról a tanácstalanság. Még a furfangos asszony is majdnem megsajnálta.

– Jöjjön be, doktor úr! Megkínálom egy kis uzsonnával. Aztán majd csak eszébe jut, hogyan segíthetne ezeken a madarakon – ajánlotta álszent ábrázattal, s Bözsike alig bírta megállni nevetés nélkül.

A hosszúra nyúlt uzsonna végén Margit néninek „sürgős” dolga akadt a baromfiudvarban. Amikor nagy sokára vissza tért a házba, a két fiatal már értette egymást.

– Holnap újra eljövök – ígérte a fiatalember, amikor sok idő múlva szedelődzködni kezdett. Szavait jobbára a lányhoz intézte. – Otthon majd utánanézek, milyen betegség produkál ilyen tüneteket.

Alig halt el a motorberregés az utca végén, amikor Bözsike a jólelkű szomszédasszony nyakába borult. – Soha nem tudom meghálálni Margit néninek – mondta sírva-nevetve. – Holnap újra láthatom őt! – lelkendezett sugárzó tekintettel.

Reggel Margit néninek megrázó élményben volt része. Szembesülhetett az egyik közmondás igazával: „Nem jó az ördögöt a falra festeni, mert hamar megjelenik”. Amikor kiengedte a baromfinépet, kiderült, hogy jó néhány elpusztult közülük, egyikük-másikuk pedig betegen gubbaszt a tyúkólban. Jöhetett az állatorvos, volt munkája elég. Ám ezek a tünetek már nem voltak ismeretlenek előtte. Margit néni hiába oltatta be a tyúkjait májusban, ez ellen a járvány ellen nem nyújtott védettséget. A sors úgy rendelte, hogy az ő állományát tizedelje meg elsőként a baromfivész, amely később alaposan végigsepert a falun.

Egyedül csak Bözsike nem búsult a kiadós baromfijárvány miatt. Hála a baromfivésznek, a fiatalok naponta találkozhattak. Később aztán már ürügy sem kellett találkozásaikhoz, mert novemberben eljegyezték egymást, december végén pedig összeházasodtak.

Margit néni természetesen díszvendég volt a lakodalomban. Bár közel száz tyúkja bánta a frigy létrejöttét, ő mégsem szomorkodott.

Hálás lehetek neki, pedig soha nem ismertem. Az ifjú állatorvost, dr. Lévay Pált és a kedves, fiatal lányt, Kositzky Erzsébetet viszont annál jobban. Évekkel később életem elszakíthatatlan, szoros szállal kapcsolódott hozzájuk. Ők lettek a szüleim.

Vote it up
1
Tetszett?Szavazzon rá!