Megszívlelendő tanácsok nehéz helyzetekre

Érdemes megismerni a neves amerikai újságíró életből merített bölcs megállapításait

Tegye azt, amit helyesnek gondol!
Amikor 1972-ben elkezdtem a televízióban dolgozni, sok férfi főnök azt várta el női beosztottjaitól, hogy vakon kövessék minden utasításukat. Figyeltem kolléganőimet, akik így is tettek, és előbbre jutottak. Bosszantott a dolog. Azt mondtam magamnak: Sokkal jobban boldogulnál, ha engedelmesebb lennél egy kicsit! Ezt azonban egyszerűen nem tudtam megtenni.

Így aztán a magam útját jártam, nem pedig az övékét. Mindig megmondtam a véleményemet, jó riporter lett belőlem, de nem voltam feltétlenül engedelmes. Hogy származott-e ebből valami bajom? Nem, semmi! És akkor rájöttem, hogy az ember gyakorta a saját szája íze szerint dolgozhat, feltéve, hogy az eredmény megfelel az eredeti elvárásoknak.

Ki nem állhatom például, amikor a tévériporterek odadugják mikrofonjukat egy olyan ember orra elé, aki tragikus eseményt élt át. Mivel magam nem voltam hajlandó erre, más eszközöket használtam egy-egy történet szomorú mivoltának érzékeltetésére. A tizenöt méter távolságból készített felvétel a gyászoló emberről, olyan látvány, amely önmagáért beszél.

Ne feledje: éppúgy kudarcot vallhat akkor is, ha másvalakinek a módszerét követi. A különbség csupán az a bosszantó érzés, hogy az elejétől fogva tudta, nem a helyes úton jár.

Minden alkalmat használjon ki a nevetésre
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mások nyomorúságán nevessen, a sajátján viszont feltétlenül! Ha nem így tesz, akkor másféle módokat kell találnia a túlélésre, és ezek mind sokkal nehezebbnek tűnnek a nevetésnél.

Meglátni a dolgok humoros oldalát olyan képesség, amely még a legsúlyosabb helyzeteken is átsegített engem. 1992-ben kiderült, hogy emlőrákom van, és mindkét mellemet műtétileg kellett eltávolítani. A rák súlyos betegség. De vannak mulatságos oldalai is.

A rák súlyos betegség.
De vannak mulatságos oldalai is

Azon a nyáron műmellet vásároltam magamnak úszáshoz. Az utasítással ellentétben nem tépőzárral rögzítettem őket a bőrömre, hanem egyszerűen behelyeztem a műmelleket a fürdőruhámba. Mire kijöttem a vízből, az egyik elkalandozott a hátam közepéig! Hát meg lehet állni ilyenkor nevetés nélkül? Vagy nevet az ember, vagy kisírja a szemét.

Néha hagyni kell, hogy mások együtt nevessenek velünk – vagy akár rajtunk. Mikor egy barátom eljött velem parókát vásárolni – a kemoterápiás kezeléstől kihullott a hajam –, jókat kuncogtunk néhány tényleg nevetséges paróka láttán. A felindult eladónő így szólt a barátomhoz: – Nem szabadna nevetgélnie. A barátnőjének rákja van. Ez komoly dolog.

Erre én ezt mondtam: – Félreérti a dolgot. Nem a helyzet komolytalan, hanem a parókák.

Ekkor elmosolyodott: – Igaza van – felelte.

A gyermekeimet is próbáltam erre megtanítani. Amikor huszonhárom éves lányom meglátott engem kopaszon és mellek nélkül, ennyit mondott: – Pont úgy nézel ki, mint a bölcsességét levedlett Buddha –, s mindketten harsogó nevetésben törtünk ki. Úgy hiszem, akkor vagyunk a legbátrabbak, amikor kihúzzuk magunkat, a napba nézünk és nevetünk. A nevetés a bátorság egyik formája.

Az életben nem a tárgyak a legfontosabbak
Az egészségre, a szeretetre, a barátságra és ami a legfontosabb: a családra gondolok. Ha nem osztjuk meg ügyesen erőinket család és hivatás között, akkor a munka fog az első helyre kerülni. Rövid távon ez rendben lévőnek tűnhet, hosszú távon azonban nem. Egy másik állást mindig szerezhetünk, de a család nem biztos, hogy megbocsát.

Ha visszatérhetne az az idő, mikor a fiam és a lányom még kisgyerek volt, akkor biztos kevesebbet dolgoznék. Meglehet, a munkaadók nem tartják számon az ilyesmit, a gyerekek viszont igen. Egyszer majd hirtelen azt mondják: – Nem jöttél el a jelmezbálba, hogy megnézz engem, mert a választásokról készítettél riportokat – csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy ez a választás 1976-ban volt.

Ha fiatal akar maradni, ne hagyja el magát
Apám halála után anyám feladta az életet. Sorra lemondta barátai meghívásait, akik egy idő után már nem is hívták. Később leszokott az utazásról, eleinte csak a városból nem tette ki a lábát, aztán már a házából sem. Még a karosszékéből sem akart felkelni. – Gyerünk, mama! Menjünk el már valahova! – mondogattam neki.

Ő meg azt felelte: – Nem akarok.

Az idős emberek közül azok a legboldogabbak, akik sürögnek-forognak, soha nem tétlenkednek

Három évvel később számos szélütés után meghalt. Bármennyire szerettem is anyámat, még mindig haragszom rá azért, hogy föladta, mert úgy gondolom, ez okozta halálát. Minél kevesebbet tett, annál kisebb esélye maradt az életre.

Az idős emberek közül azok a legboldogabbak, akik sürögnek-forognak, soha nem tétlenkednek. Még az is elég, ha valaki mindennap elolvassa az újságot, és fölbosszantja magát azon, miféle dolgokra vetemednek az emberek egymással szemben. A harci kedv a fontos, hogy változtassunk azon, amin tudunk.

Mindig álljon készen a váratlan fordulatokra
Nem tervezhet meg pontosan mindent előre, és föl kell készülnie a váratlan eseményekre. Ellenkező esetben kellemetlen meglepetésekkel szolgálhat az élet.

Igencsak meglepődtem, mikor három hónappal lányom születése után felülvizsgálatra mentem, és a doktor ezt mondta: – Tud róla, hogy megint terhes?

Fiam nem szerepelt a terveim között, mégis nagy örömet szerzett váratlan érkezése. Mindig készen kell állnunk a váratlan fordulatokra, még akkor is, ha azok nem kellemesek, mondjuk kirúgják az embert az állásából, vagy elhagyja a férje – mellesleg velem mindkettő megesett. A „kellemetlen” fordulatokat, mint például a betegséget, soha senki nem fogadja szívesen. De ha megtanulja, miként nézhet a váratlan események elébe, akkor jóval könnyebben fogja elviselni azokat.

Vote it up
97
Tetszett?Szavazzon rá!