Megváltozott nézőpont

Egy bosszús orvosnő tanulságos élménye arról, miért érdemes mindig odafigyelni a betegekre

Először felingerelt a dolog. Péntek délután volt, egy óra múlva befejezhettem a heti munkát. Már szedelődzködtem, amikor az egyik nővér odahozott még egy üzenetet: „Mrs. Jones telefonált, hogy a délelőtti echokardiográfia óta nem jól lát.” Elmosolyodtam. Nocsak! Újabban az ultrahangos szívvizsgálat látászavart okoz.

A pácienseim ezen a héten mindenben ellenszegültek. A magas vérnyomásos lány abbahagyta a vizelethajtó szedését, mert egy internetes csevegőoldalon ezt tanácsolták neki. Egy öngyilkosságot megkísérelt asszony a felírt gyógyszer helyett orbáncfűvel kúrálta magát. Most meg Jones néni képzelődik. Jaj!

Aztán aggódni kezdtem. Átnéztem a kartonját, próbáltam kitalálni, mitől homályosodott el a látása, de az anyagában semmi sem adott magyarázatot erre az új tünetre. Úgy okoskodtam, hogy alighanem csak szorong. Igaz, hogy eddig sosem hívott mindenféle fura panaszokkal. Fölemeltem a telefont.

A következő pillanatban jobb kedvre derültem, ugyanis beszaladt az ápolónő: – Mrs. Jones telefonált, hogy jól lát. Kisült, hogy rossz szemüveget vett fel, amikor hazament a rendelésről. A kardiológus asszisztensünk ugyanígy járt!

Elnevettem magam. Mrs. Jones nem tévedett, tényleg minden összemosódott a szeme előtt. Most már azt is tudtuk, miért.

Végül eltűnődtem azon, amire Mrs. Jones tanított.

Kezdetben abból indultam ki, hogy nincs igaza, az idegesség megzavarta az ítélőképességét. Holott az enyémet zavarta meg az orvosi képzettségem.

Most hálás vagyok, amiért Mrs. Jones megoldotta a rejtélyt, mielőtt szétziláltam volna a kapcsolatunkat. A páciensek segítségért fordulnak hozzám, azért fizetnek, hogy meghallgassam a panaszukat, felállítsam a diagnózist, kezeljem őket és beszélgessek velük. Ez azt jelenti, hogy bíznak bennem, ezt soha nem szabad elfelejtenem, és viszonoznom kell a bizalmat.