Melyik az út jobbik fele?

A világ kétharmada az út jobb oldalán, az egyharmada a bal oldalán közlekedik, csak a mazochisták lehetnek boldogok

Amikor a londoni Heathrow repülőteret elhagyva balra kanyarodtam, egyszer csak légfék süvítését hallottam. Rátapostam négyajtós kis bérelt autóm fékpedáljára, és arra eszméltem, hogy nekikoccantam egy kamion ütközőjének. Fölnéztem a dühtől elvörösödő sofőr arcára, aki szúrós szemmel nézett vissza rám.

Mit mondhatnék? Amerikából érkeztem az Egyesült Királyságba, az az őrjítő és néha rémisztő feladat hárult rám, hogy az út „másik” oldalán kell vezetnem. Ugyanez rendszeresen megtörténik az Európában volán mögé ülő britekkel, az Egyesült Államokban vezető japánokkal, az Ausztráliában vezető németekkel és a Hongkongban autózó kínaiakkal. Hirtelen minden amolyan tükörképpé válik, az óramutató járásával megegyező irány az óramutató járásával ellentétes lesz, ami az embert az őrületbe kergeti.

Eközben a tengeri hajózásban az egész világon azonos szabályok érvényesek – a szembejövő hajók mellett mindig jobbról kell elhaladni –, és logikusnak tűnik, hogy ugyanez vonatkozzon a szárazföldi járművekre is. Csakhogy nem így áll a helyzet. A világ népességének körülbelül kétharmada az út jobb oldalán, egyharmada a bal oldalán halad. Miután az Európai Unió tagállamainak határai könnyen átjárhatók, és egyre többen utaznak egyik országból a másikba, ez a furcsa ellentét garantálja a közlekedési zűrzavart.
 

Nagyon érdekes dolog, hol melyik oldalát választották az útnak. Olaszországban az autósok az 1920-as évekig az út bal oldalán haladtak Torinóban és Milánóban, de át kellett térniük a jobb oldalra, amint Rómába vagy Nápolyba értek. Amikor a nácik 1938-ban megszállták Ausztriát, Adolf Hitler elrendelte, hogy mindenki a jobb oldalon haladjon. A hirtelen váltás már csak azért is nagy galibát okozott, mert a táblákat nem cserélték ki.

A Falkland-szigeteken élőknek az 1982-es argentin megszállás után át kellett állniuk a jobb oldali vezetésre. Két hónap múlva, miután az angolok visszafoglalták a szigeteket, újra a balra hajts lett érvényes. A legutóbbi hírek szerint még mindig a bal oldal a menetirány.

A Virgin-szigeteken ez idő szerint a bal oldali sávokat használják, holott az autók többsége balkormányos, tehát a vezetők nem jól látják a szembejövő forgalmat. Mianmarban (Burmában) az autósok ugyanezzel a problémával küzdenek, mert a többség a Japánból behozott autója jobb oldalán ül, és közben az út jobb oldalán kell haladnia.

A thaiföldi autósok arról híresek, hogy az út közepén közlekednek. Az indiai autóvezetők azt a sávot használják, ahol kisebb a forgalom; a máltaiak állítólag az út árnyékos oldalán haladnak; a nepáliak azt az oldalt választják, amelyik meg van nyitva; Kenyában ott szokás közlekedni, ahol kevesebb a kátyú; a bangalore-i taxisofőrökről pedig az a hír járja, hogy tetszésük szerint váltogatják az egyik vagy a másik oldalt.
 

A balra vagy jobbra tartás egyszerű szabályának hosszú a története, mely jóval az első gépjárművek megjelenése előtti időkbe nyúlik vissza. Peter Kincaid 1986-ban megjelent The Rule of the Road (Az út szabályai) című, alapos tanulmányában azt fejti ki részletesen, hogy nézete szerint alapvetően a jármű típusa határozta meg, hogy az út melyik oldala lett a haladási irány. Ezt odáig vezeti vissza, amikor még a gyaloglás volt a közlekedés leggyakoribb módja. Az emberek többsége akkor, ahogyan ma is, jobbkezes volt. A középkori lovagok jobban szerettek a szembejövő fegyveresek (esetleges ellenségek) bal oldalán elhaladni, mert így a jobb kezükkel könnyebben tudtak kardot rántani, harcolni. Ez a japán szamuráj harcosokra is érvényes volt.

Ahogy az emberek többsége jobbkezes, úgy egyben jobblábas is. A lovak színre lépését követően az emberek inkább balról szálltak fel a nyeregbe, mert ha a bal lábukat tették a kengyelbe, az ügyesebb jobb lábukat lendíthették át a ló háta fölött.

Ezután a kerekes járművek következtek, de a különböző népek különféle szekereket és kocsikat használtak. Európában legfőképpen a többlovas hintók terjedtek el, a fogathajtó pedig a bal hátsó lovon ülve tudta a legjobban irányítani mind a négy lovat. Mivel a jobblábas lovas az állat bal oldaláról szállt fel a nyeregbe, az út jobb oldalán haladva könnyebben boldogult a lovakkal.

Angliában viszont a bakról irányítható szekér és kocsi lett a legfőbb közlekedési eszköz. A hajtók szívesebben ültek a jobb oldalra, mert így a jobb kezükben tartott ostor nem akadhatott bele a járműbe. A bal oldalon haladva jobban tudták irányítani a lovakat, és jobban belátták az általában keskeny utakat.

Legalábbis ez a tudományos magyarázat.
 

Szinte teljes mértékben a britek felelősek azért, hogy a világ nem egységes a balra vagy jobbra tartást illetően. Mindenütt, ahol az angol zászló lobogott – Indiában, Dél-Afrikában, Ausztráliában, a Karib-szigeteken –, a balra tartás honosodott meg. A hajdani brit gyarmaton, az Egyesült Államokban viszont a kezdeti időkben a legelterjedtebb jármű az ekhós szekér volt, melyet úgy terveztek meg, hogy a bal oldalon ülve kellett irányítani, célszerű volt tehát az út jobb oldalán haladni.

Ennek alapján érthető, miért van sanyarú helyzetben az évenként az Egyesült Királyságba utazó sok millió észak-amerikai, aki hozzám hasonlóan többnyire London környékén ér földet, és ott egyirányú utcák kusza hálózata fogadja őket, melyeknek még a neve is minden előzetes bejelentés nélkül megváltozik. Ráadásul Angliában sok helyen van körforgalom. Az angol törvények szerint minden autókölcsönzőnek egy-egy forgalmas körforgalmú kereszteződés egykilométeres körzetében kell lennie, ahol legalább három vérszomjas kopó cirkál, hogy tetten érje a becsatlakozni készülő gyanútlan idegent. A látszat ez.

A legrosszabb mégis az, hogy a jobbra kanyarodás fordított balra kanyarodássá válik, és megfordítva, mert ugyebár nagy ívben kell kanyarodni. Az olyan egyszerű manőver, mint a megfordulás egy ívben, rendkívül kockázatos vállalkozás, már csak azért is, mert nem a szokott kézzel kell sebességet váltani.
 

Egyetlen ésszerű megoldás kínálkozik: mindenki váltson át az út jobb oldalán közlekedésre. Nem lesz könnyű. A beidegződött szokásokat csak lépésről lépésre lehet megváltoztatni, de azért lehetséges. A balra tartó svédek egy 1955-ös népszavazáson négy-egy arányban elvetették a jobb oldali közlekedés lehetőségét. Ám a kormány mégis kitartott elhatározása mellett.

1967. szeptember harmadikán hajnali 4 óra 50 perckor Svédországban mindenütt megállt a forgalom. A sofőrök áttértek az út másik oldalára, aztán hajnali ötkor újra elindultak. Valószínűleg ez volt minden idők legbonyolultabb forgalomszervezési művelete.

Négyévi gondos tervezés és több mint 100 millió dollár közpénz ráfordítása eredményeként válhatott valóra a svédek nagy álma, hogy igazodjanak Skandinávia többi részéhez, és a Nagy Svéd Átállás zökkenőmentesen lezajlott. Sőt, az átállást követő néhány hónapban jelentősen csökkent a balesetek száma, mert az autósok óvatosabban vezettek. Aztán a balesetek száma fokozatosan elérte az átállás előtti szintet.

A Fülöp-szigeteken 1946-ban vezették be a jobb oldali közlekedést abban a reményben, hogy az Amerikából behozott (balkormányos) autókhoz majd olcsóbban juthatnak hozzá. Az ésszerűség azonban nem mindig érvényesül ezekben a döntésekben. Annak ellenére, hogy a környező országok többségében a balra tarts volt érvényben, Mianmar 1970-ben átállt a jobb oldali közlekedésre. Egy nem bizonyított feltevés szerint az országot akkor irányító tábornoknak egy jövendőmondó tanácsolta a „jobbra tartást”, aki valójában a gazdaságra értette ezt.
 

A gépjárművek hőskorában Kanada a megosztottság állapotában leledzett. Középső részén, ahol az amerikai és francia hatás érvényesült, az autók az út jobb oldalán haladtak. Az angol befolyás alatt álló Brit Columbiában és a tengerparti tartományokban viszont a bal oldalon. Ez a motorizáció országos elterjedésével, az 1920-as években változott meg, s a jobbra hajts lett az egyeduralkodó.

New Brunswick 1922-ben állt át, aztán Új-Skócia 1923-ban. Új-Skócia Lunenburg megyéjében „az ingyen marhahús évének” nevezték az 1923-as átállást. Az addig balra tartó igavonó ökröket ugyanis nem lehetett átszoktatni a jobbra tartásra, ezért le kellett vágni őket. Öreg marhát nem lehet új trükkökre megtanítani.

A változtatás elkerülhetetlen. Az európai egység jegyében a brit parlamentnek nyilván igazodnia kellene az egész világhoz és bevezetni a jobb oldali közlekedést. De vajon megteszi-e? Szinte bizonyosan nem. A balra tartás ugyanolyan mélyen gyökerező hagyomány, mint a jól nevelt kutya, a sűrű tejszín és a közmondásos angol udvariasság.

Talán Bermuda találta meg a legjobb megoldást: külföldiek ott egyáltalán nem vezethetnek.

Vote it up
52
Tetszett?Szavazzon rá!