Membrillo

Ez a mediterrán eredetű birsalmadzsem remekül illik például a sajttálhoz

Hozzávalók
1 kg megmosott birsalma kristálycukor 1 citrom leve porcukor hántolt mandula vagy pisztácia, apróra vágva

Elkészítés
1. Melegítsük elő a sütőt 150 °C-ra, és egészben süssük meg a birsalmákat körülbelül 2 órán át, vagy amíg hústűvel átszúrva puhának nem érezzük őket.

2. Amikor kihűltek, hámozzuk meg, vágjuk négyfelé, a magokat távolítsuk el. Törjük át a húsát szitán, vagy tegyük turmixgépbe.

3. Mérjük le a püré súlyát, és mérjünk ki azonos mennyiségű kristálycukrot.

4. Tegyük a cukrot, a citromlét egy nagy, vastag falú lábasba, és öntsük fel 1,5 dl vízzel. Forraljuk fel, majd hagyjuk csendesen főni, közben folyamatosan kevergessük, hogy a cukor feloldódjon.

5. Adjuk hozzá a birsalmapépet, és főzzük takaréklángon 45-60 percig. Időnként keverjük meg fakanállal, amíg a massza besűrűsödik, és már megtapad a lábas falán.

6. Terítsük szét a keveréket egy sütőpapírral vagy ehető rizspapírral bélelt lapos tepsiben. Szárítsuk a birsalmát 1-2 óra hosszat langyos (50 °C) sütőben.

7. Vágjuk fel kis négyzet alakú szeletekre, szórjuk meg porcukorral és apróra vágott mandulával vagy pisztáciával. Tároljuk zsírpapír- vagy alufólia-rétegek között, légmentesen lezárt dobozban.
 

Kíváncsi további birsalmás receptekre?

Vote it up
322
Tetszett?Szavazzon rá!