Mesterfogás

Az igazi mesteremberek különös kapcsolatban állnak a tárgyakkal, és mi, többiek irigyelhetjük őket, amiért ennyire örömüket lelik az alkotásban

Kapcsolódó cikkek

 

Albie arrives early in the morning, kicking up swirls of dust with his truck. He unloads his tools and starts to work. He paints and he mends. He does carpentry and electrical work, plumbing and gardening. He can pave a driveway or fix a TV set. Albie is a handyman.

He is old, with a slow, heavy walk. He wears his hair short and his pants low. He works for a fellow who owns several cottages, one of which I rent in the summer. Albie turns the water on every spring and off every winter. He put in the dishwasher. He fixed the frame for the bed. He renovated the barn across the way.

Albie touches things the way sculptors do, with the authority of a man who works with his hands. Lumber is his marble. His fingers roam the surface – searching out what, I’m not sure. I think it’s his way of saying hello, of approaching the wood as a rider might a horse, settling it down. His fingers see things his eyes cannot.

The other day, Albie built a little trash-can shed for the neighbors up the road. It had three compartments, one for each can, and it opened from the top so the trash bags can be put in and from the front so the cans may be removed. Each lid worked perfectly, the hinges precisely positioned.

Albie painted the shed green and let it dry. I went to look at it, amazed that a man had made it, that it had not been bought somewhere. I put my finger to the smooth paint. Done, I thought. But the next day Albie came back with a machine and roughed up the paint. Every so often he would probe with his fingers. He was adding another coat, he said, although it looked good enough to my eyes. That is not the way Albie works, however. What he makes by hand does not look homemade.

I am lost around wood and tools, and without the basic knowledge of how things are put together. How is a pencil made, or a pen? How do you get paper from a tree or ink from ... well, from what? I know how to use the objects around me – the answering machine, the telephone – not make them. If they break, someone else fixes them.

But nothing in Albie’s world holds mystery for him. Because at some time he either built it, repaired it or took it apart. The fuse box, the brick patio, the barn, the cottage, these are all Albie’s creations. I envy his command of things basic which, like the ability to survive in the wild, it seems to me that men once possessed, and should possess.

The people Albie works for do complicated business, float bond issues, negotiate contracts. Albie does not know how to buy and sell securities or take a company public. But when the men who do those things need sheds built, they come to Albie, or people like Albie, and follow him around like puppies. They understand that what Albie does is of genuine and great value.

At the end of the day when Albie gathers his tools, places them in the truck and drives off, he leaves behind a swirl of dust and at least one person who wonders why Albie gets paid so little for doing so much. But then again, his is quiet, individual work. There are no meetings or memos. He is alone with his thoughts. And he is master of all he surveys. A fine definition, I think, of freedom.

Albie rendszerint kora reggel érkezik, porfelhőket kavarva teherautójával. Kipakolja a szerszámait, és munkához lát. Fest, mázol, javít. Elvégzi az asztalosmunkát, villanyt és vízvezetéket szerel, rendbe teszi a kertet. Ki tudja kövezni a kocsifeljárót, és akár a tévét is megjavítja. Albie ezermester.

Idős már, lassan, nehézkesen lépdel. A haja rövid, a nadrágja pedig lelóg. Egy olyan fickónak dolgozik, akinek jó néhány nyaralója van, s az egyiket én bérlem nyaranta. Albie tavasszal kinyitja a központi vízcsapot, télen pedig elzárja. Ő szerelte be a mosógépet. Ő javította ki az ágykeretet. Ő hozta rendbe a szemközti pajtát.

Albie úgy nyúl a dolgokhoz, ahogyan a szobrász, a kezével dolgozó szakember magabiztosságával. A fa az ő márványa. Ujjai elkalandoznak a felületén – de nem tudom biztosan, mi után kutatnak. Azt hiszem, ő így köszönti a fát, akképp közelítve hozzá, mint a lovát nyugtatni akaró lovas. Az ujjával „látja”, amit a szemével nem.

A minap tárolót épített az út végén lakó szomszédok szemeteskukáinak. Mindhárom kukának külön rekesze volt, ezek felülről nyíltak, hogy be lehessen rakni a szemeteszsákokat, és elölről is, hogy ki lehessen venni a kukát. Mindegyik fedél tökéletesen működött, a csuklópántok pontosan a helyükön voltak.

Albie zöldre festette a tárolót, és hagyta megszáradni. Mikor megnéztem, ámulatba ejtett, hogy ezt egy ember csinálta, és nem készen vették valahol. Ujjammal megérintettem a festék sima felületét. Ez kész, gondoltam. Albie azonban másnap visszajött, és egy géppel lecsiszolta az egészet. Közben ujjaival minduntalan ellenőrizte a felületet. Azt mondta, felvisz még egy festékréteget, pedig az én szememben már tökéletes volt. Albie azonban nem ad ki a kezéből ilyen munkát. Amit ő csinál, azon nem látszik, hogy házilag készült.

Legyen szó fáról vagy szerszámokról, nekem végem van, és alapismereteim sincsenek arról, miként készülnek a tárgyak. Hogyan gyártják a ceruzát vagy a tollat? Hogyan lesz papír a fából, és tinta a ... miből is? Csak azt tudom, hogyan kell a körülöttem lévő tárgyakat – az üzenetrögzítőt, a telefont – használni, de nem tudom, hogyan készülnek. Ha elromlanak, valaki más javítja meg őket.

Albie világában azonban nincsenek titokzatos tárgyak. Hiszen mindegyiket ő csinálta, javította, vagy éppen ő szerelte szét valamikor. A biztosítékdoboz, a téglákkal kirakott belső udvar, a pajta, a nyaraló mind-mind Albie alkotása. Irigylem az alapvető dolgok fölötti hatalmát, melynek, úgy hiszem, egykor valamennyien birtokában voltunk – miként a túlélés képességének is a vadonban –, és amelyet ma is birtokolnunk kellene.

Azok az emberek, akiknek Albie dolgozik, bonyolult ügyletekkel foglalkoznak: kötvényeket bocsátanak ki, és szerződésekről tárgyalnak. Albie nem tudja, hogyan kell adni-venni az értékpapírokat, és azt sem, miként lehet tőzsdére vinni egy vállalatot. Ám mikor ezek az emberek pajtát akarnak építtetni, akkor mindig Albie-hez – vagy a hozzá hasonlókhoz – fordulnak, s úgy követik, mint a kölyökkutyák. Tudják, hogy amit Albie csinál, az igazi és valóságos érték.

A nap végén, mikor Albie összeszedi szerszámait, berakja azokat a teherautóba, majd elhajt, kavargó porfelhőt hagy maga után és legalább egy embert, aki azon csodálkozik, miért kap Albie ilyen kevés fizetséget ilyen sok munkáért. Igaz, az ő munkája csendes és egyszemélyes. Nem kell értekezletekre járnia, vagy feljegyzéseket írnia. Egyedül lehet a gondolataival. És mestere mindennek, ami hozzá tartozik. Úgy gondolom, ez a szabadság egyik nagyszerű ismérve.

Vote it up
118
Tetszett?Szavazzon rá!