Miért nem szeretjük a kémiát?

Egy tudós önmagát és a nagyapját is hibáztatja amiatt, hogy az emberek óvakodnak ettől a tudománytól

Élvezem a munkámat. Imádok kutatni és átadni szenvedélyemet az arra fogékony ifjaknak. Minden eszközt bevetek – nagy mennyiségben öntögetünk folyékony nitrogént, hidrogénnel töltött léggömböket röptetünk és etanolmeghajtású rakétákat indítunk útnak a játszótéren. Jó buli.

De akkor vajon miért a kémia a tudomány mumusa? Miért fél mindenki a vegyszerektől?

A vegyszer szót gyakran használják a méreg szinonimájaként. Ha azt mondjuk valamiről, „tele van vegyszerrel”, arra utalunk, hogy az mesterséges és ártalmas. Hirdetésekben és az egészségboltok kirakataiban gyakran látható a teljesen értelmetlen „vegyszermentes” kifejezés. És ez senkit sem zavar, legkevésbé az Egyesült Királyság reklámfelügyeletét. Én csak tudom – amikor panaszt tettem, azt válaszolták: a fogyasztók értik, hogy a vegyszermentes azt jelenti, „szintetikusvegyszer-mentes”.

Nem értem a különbséget. Miért rosszabbak a szintetikus anyagok a természeteseknél? Miért ártalmas az E300 szintetikus élelmiszer-adalék és miért egészséges a frissen kicsavart narancslében lévő C-vitamin, amikor a kettő ugyanaz?

A biológiát soha senki nem bántja, ellenkezőleg. A biológia csodálatos állatok és növények, az emberi géntérkép és David Attenborough tudománya. Természetes, egészséges.

Na és a fizika? A fizika egyszerűen menő. Csillagok, lézerek, a valaha fabrikált legfantasztikusabb gépezet – a nagy hadronütköztető – tudománya, megfejelve Brian Cox fizikussal, aki megmagyarázza a világegyetem csodáit. Mi lehet ennél menőbb?

És akkor ott van a kémia, a szennyezés, a mérgek és a fegyverek tudománya; annyira veszélyes, hogy egy Nobel-békedíjas szervezetnek kell felügyelnie. Szegény kémiának csak egy celeb jutott, Walter White, a Totál szívás című tévésorozat kémiatanárból lett kábítószergyárosa, aki tudományos ismereteit kemény drogok előállítására, ellenfelei megmérgezésére és áldozatai eltüntetésére használja. Nem a legjobb figura a kemofóbia elleni harcra.

A kémia csodálatos, mert új anyagokat lehet általa előállítani, olyan, mint egy molekuláris legó. Elképesztő, de igaz: minden létező dolog felépítéséhez elegendő százvalahány összetevő. Ha a megfelelő anyagokat szórod a fazekadba, új világot kutyulhatsz magadnak.

A kémia csodálatos, mert új anyagokat lehet vele előállítani. Molekuláris legó

Nagyon különösnek tartom a kémia rossz hírnevét. Vegyük például a Szíriában szaringázzal megölt áldozatok esetét. Rettenetes tragédia, kétségtelen. De miért tartjuk szörnyűbbnek az ő halálukat, mint a hagyományos fegyverekkel kiirtott kétszázezer emberét?

Ám ne menjünk ilyen messzire: mik a sérülések és betegségek legvalószínűbb okai? Le merem fogadni, hogy amikor mostanában ágynak estek, biológiai fertőzés vagy fizikai sérülés volt a háttérben, nem vegyszeres mérgezés. És mivel orvosolják a megfázást, a kificamodott bokát vagy a lüktető fejfájást? Fájdalomcsillapítóval, vagyis vegyszerrel.

Persze igaz, a vegyszerek veszélyesek is lehetnek. Kertészkedő nagyapám megtanított erre. A farmján egy kőkunyhóban volt a laboratóriuma, ott tárolta az amatőr növény- és talajtani kísérleteihez szükséges anyagokat. Egy tízéves kezdő kémikusnak valóságos aranybányának számított, ahol izgalmas eszközök, üvegcsék és különös sáros kotyvalékok sorakoztak.

Ha jók voltunk, a nagypapa elővett egy kis fémnátriumot, amely egy petróleumostartályban rejtőzött (nagypapa még akkor szerezhette be, amikor az egészségről és biztonságról másként vélekedtek, mint manapság). Aztán óvatosan kivitte a birtok egy nyugodt zugába, ahol egy hosszú csipesszel finoman leválasztott egy kis darabkát a lágy fémből, majd belehajította egy vödör vízbe. SUSSSS, BUMM! Talán az önök kémiatanára is kedvelte ezt a kísérletet, de higgyék el, a nagyapám produkciója nagyobbat szólt. Az öreg megtanította nekem, hogy a vegyszerek veszélyesek lehetnek, és ha a laboratóriumában baleset történt volna, az újságok mindenképpen hangsúlyozták volna a vegyszerek szerepét.

És ha nagypapa nem tartja karban az erkélykorlátot, leesik, és a gravitáció által 9,81 méter per szekundumnégyzettel gyorsul, míg földet nem ér? Írna bárki is „rettenetes fizikai balesetről”? Miért emelik ki a balesetek vegyi vonatkozását? Ki okolható a félelem miatt, ami a kémiát övezi?

Egyszerű: én.

Engem és a nagyapámat lehet emiatt hibáztatni. Mi vagyunk a kemofóbia felelősei. Miért? Nos, a nagyapám nátriumos kísérlete tovább táplálta lelkesedésemet a kémia iránt. De az érdeklődésemet nem ez váltotta ki. Márpedig nagyapának az érdeklődés felkeltésével kellett volna foglalkoznia, miként nekem is ez a dolgom.

A lelkesedés tüzét táplálni egyszerű, különösen a kémiai laborban. A látványosság adott: durranás, láng, robbanás, sustorgás és füst – mindez rendkívül szórakoztató. A mai napig imádom, és azt is, ahogy a közönség hümmög, felkiált és tapsol.

De mire fognak ebből emlékezni a nézők? Csak a durranásra, nem a kémiára. Az ilyen kísérletek azt nem mutatják meg, mi mindent teremthet a kémia, csak azt, milyen pusztító tud lenni. Eközben elfojtják a pislákoló érdeklődést a kémia iránt. És persze félelmet gerjesztenek.

Ahelyett, hogy a több robbantást követelő fiúkra hallgattam, a lányra kellett volna figyelnem, aki a hátsó sorban a fülére szorította a kezét. Neki kellett volna megmutatnom, milyen csodákra képes a kémia biztonságos körülmények között. Hogyha vörös káposztát vízbe tesz, pH-indikátort készíthet, amely megváltoztatja a színét, ha ecetet önt bele. Vagy hogy milyen könnyen megtisztíthatja az ezüstkanalakat szódabikarbónával és alufóliával.

Elmondhattam volna néhányat a kémia történetének legizgalmasabb fejezeteiből. Például hogy miként rejtette el barátai Nobel-díját Hevesy György magyar kémikus a nemesfémekre vadászó nácik elől. Kockázatosnak találta elásni vagy eldugni az érmeket, inkább feloldotta azokat sósav és salétromsav keverékében, majd az üvegeket kirakta a laboratórium polcára. A katonák mit sem sejtve sétáltak el mellettük. Aztán 1945-ben Hevesy egy egyszerű kémiai eljárással kinyerte az oldatból az aranyat, elküldte a Nobel-bizottságnak, amely újraöntette az érmeket, és visszajuttatta tulajdonosainak.

Ezek a kísérletek keltik fel az érdeklődés lángját és táplálják a kémia szeretetét. Ezek a történetek győzik le a kemofóbiát.
 

Mark Lorch kémikus, a Hulli Egyetemen tanít. Többek között a Scientific American, az Ars Technica és a Guardian közli a cikkeit.

Vote it up
121
Tetszett?Szavazzon rá!