Mi befolyásolja a fogyókúra sikerét?

A genetikán túl is sokféle oka lehet a hízásnak: szabad gyökök, stressz, sőt akár fülgyulladás

Kapcsolódó cikkek

Steven Blair „kicsi, kövér, kopasz fickó”-nak mondja magát. 165 centijével és 90 kilójával azonban jóval egészségesebb is lehet, mint sok, nála magasabb és vékonyabb férfi. Heti 40 kilométert fut, naponta 5-8-szor fogyaszt gyümölcsöt és zöldséget, kerüli a feldolgozott és zsíros élelmiszert. A Dél-Karolina Egyetem testedzés-tudományi és epidemiológiatanáraként Blair az élő példája annak, hogy sokan nem tehetnek a túlsúlyról. Szakterülete fejlődésének nyomán azonban kezdi megérteni, miért.

Kiderült ugyanis, hogy a gének, a hormonzavarok, sőt még vírusfertőzés is szerepet játszhatnak az elhízásban. A kevesebbet evésnek és a többet mozgásnak valójában nincs olyan sok köze a fogyáshoz, mint gondolnánk. – Ez mind ellentmond annak, amit az emberek tudni vélnek – mondja Blair. – Ha látszik valakin, hogy túlsúlyos, könnyű azt mondani, hogy bizonyára nem próbálkozik, nyilván lusta, de sokszor nem így van.

Anyaggyűjtő csoportunk áttekintette a legújabb felméréseket, megkérdezte az elhízáskutatásban élen járó szakorvosokat, és meghallgatta a testsúlyuk megőrzéséért küzdő nők és férfiak tapasztalatait. Íme, a legújabb (és sokszor váratlan) álláspontok.

1. Valóban genetikai
Amikor a kutatók felfedezték egyes dundi egerekben, egyszerűen dagigénnek nevezték. Évekkel később, amikor a 2-es típusú cukorbetegségre való fokozott fogékonyság jeleit keresve vizsgálták át az emberi géntérképet, a dagigén (amelyet azóta tapintatosabban FTO-nak neveznek) ott is felbukkant, és az egyik variánsa egyértelműen fokozza a túlsúly kockázatát. Kiderült, hogy azok, akiknél mind a két kromoszómán ez a génvariáns volt jelen, negyven százalékkal hajlamosabbak a cukorbetegségre, és hatvan százalékkal nagyobb valószínűséggel elhízottak azokhoz képest, akik egyáltalán nem hordozták ezt a variánst. Akikben csak egy génvariáns volt, azoknak is nagyobb volt a testsúlyuk.

A kutatók újabban azt feltételezik, hogy a kövérséget nagyon sok gén és génvariáns befolyásolja. – Elképzelhető, hogy akár száz is lehet belőlük – mondja dr. Claude Bouchard, a Louisiana Állami Egyetemhálózat Pennington Orvosbiológiai Kutatóközpontjának ügyvezető igazgatója –, és mindegyik tesz néhány dekát ide, néhány kilót amoda.

A népesség 16 százaléka két példányban, mintegy fele pedig egy példányban hordozza az FTO kövérségre hajlamosító génvariánst. Napjainkban a kutatók azt feltételezik, hogy az elhízást esetleg elősegítő más gének hatása az FTO-hoz képest csekély. A jó hír? – Az öröklött hajlam nem szükségképpen halálos ítélet – mondja Bouchard. A rendszeres testmozgás csökkentheti a kockázatot.

2. Egyeseknek több a zsírsejtjük
Vannak, akiknek kétszer annyi zsírsejtjük van, mint más embereknek, mondja dr. Kirsty Spalding, a stockholmi Karolinska Egyetem munkatársa. Ha valaki lead (vagy felszed) néhány kilót, változatlan marad a zsírsejtjek száma. Ezek a sejtek állandóan arra várnak, szó szerint kiéhezve, hogy feltöltődjenek. (S ha ez még nem volna elég, a túlsúlyos és elhízott emberek zsírsejtjei sejtenként is több zsírt is tartalmaznak.)

Sokan írtak Spaldingnak arról, hogy mennyire kétségbe ejtették őket kutatási eredményei. Spalding azonban azt mondja, az eredmények azért nem annyira rémesek. Úgy véli, jobb, ha az embernek több zsírsejtje van, mint ha kevesebb, de olyan, amelyik túlságosan sok zsírt tartalmaz és megnagyobbodott. (Az új kutatási eredmények arra utalnak, hogy akiknek ilyen van, hajlamosabbak az elhízással összefüggő betegségekre.) Tehát a zsírsejtek számát nem tudjuk csökkenteni ugyan, de tudunk tenni azért, hogy kicsik maradjanak.

3. Az anyagcsere megváltoztatható
Egy másik skandináv kutatócsoport azt nézte meg, mi történik sejtszinten, amikor hízunk. Dr. Kirsi Pietilainen, a Helsinki Egyetemi Központi Kórház táplálkozástudósa olyan ikerpárokat vizsgált, akik közül az egyik kövér, a másik sovány volt, és felismerte, hogy a nagyobb testtömegű ikrek zsírsejtjeiben olyan anyagcsere-változások következtek be, amelyek nehezebbé tették a zsír elégetését. Pietilainen kutatócsoportja azt feltételezi, hogy már öt kiló súlygyarapodás is lassítja az anyagcserét, és beletaszít bennünket az ördögi körbe: minél többet hízunk, annál nehezebb a kilókat leadni.

Hogyan lehet ebből kitörni? – Minél többet tudok meg a témáról, annál inkább meggyőződésem, hogy többet kell mozognunk – mondja Pietilainen, aki maga is dundi kislány volt. Mostanában rendszeresen fut, és normális a testsúlya.

4. A stressz hizlal
A legnyilvánvalóbb az ételt a szájba szindróma: a stresszt előidéző körülmények – a bankhitel, a főnök – azt váltják ki belőlünk, hogy szénhidrátban gazdag nassolnivalókat kívánunk meg, amelyek aztán megnyugtatnak. (Amikor a kutatók egy kísérlet során megvonták a magas szénhidráttartalmú ételt stresszes egerektől, felszökött azok stresszhormonszintje.)

A stresszhormonok a zsír elraktározását is fokozzák. Korai őseinknek a vízhiány vagy a közeledő tigris okozott stresszt, és energiatöbbletre volt szükségük az élelmiszerhiány túléléséhez vagy a harci képesség fenntartásához. Ma ülő helyzetben ér bennünket a stressz, és a fel nem használt kalóriák deréktájon rakódnak le.

Hogy visszanyerhessük normális testsúlyunkat, a rendszeres testedzésen kívül időt kell szakítani a stresszoldásra is, legyen az jóga vagy családi körben eltöltött értékes idő.

Vote it up
450
Tetszett?Szavazzon rá!