Mi kell a boldog élethez?

Íme, öt életbölcsesség, melyet az emberek sokszor túl későn tanulnak meg, pedig ez az alapja mindennek

A boldog és elégedett élet elengedhetetlen előfeltétele az emberi kapcsolatok építése, fejlesztése. A kutatások azt mutatják, hogy azoknak az emberek, akiknek gazdag és bensőséges kapcsolata van a családjukkal és a barátaikkal, kevesebb egészségi problémája van, kitartóbbak, és jobb az alkalmazkodóképességük. Amikor a kapcsolati tanácsadásról van szó, akkor érdemes a közkeletű bölcsességeket kissé kritikus szemmel is megvizsgálni. Leszűrtük az összegyűjtött adatokat, konzultáltunk a szakértőkkel, és öt lényegi tanulságot találtunk, amelyek eltérnek a szokványosan generációkon át továbbadott normáktól, életre szóló tanácsoktól.

Első lecke: a radikális elfogadáson múlik minden
Az az elgondolás, miszerint idővel kijavíthatók a partner, a barátok, a szülők illetve a már felnőtt gyermekek látszólagos hibái, továbbra is sokakat rabul ejt, és hamis illúzióival mérhetetlen kínokat okoz. Évtizedekkel ezelőtt a „Macsók és macák” (Guys and Dolls) című musical a következő dalban gúnyolta ki ezt a kudarcra ítélt felfogást: „Menj hozzá ma, változtasd meg holnap!”

– A megfelelő adag egóval felfegyverkezve gyakran létrejön az a meggyőződés, hogy a saját nézetem és nézőpontom a helyes, mások „kijavítása”, vagy az azzal való próbálkozás többnyire azonban visszaüt – állítja Paul Coleman pszichológus. Ez arra az alapállásra utal, hogy a másik kijavítását célul kitűző egyén bölcsebb, megvilágosodottabb állapotban van, és ennélfogva bizonyára mélyebb tudással rendelkezik arról, hogy mi lenne a legjobb – fejti ki a szakértő. A másik személy ebből azt az üzenetet kapja, hogy ő ezek szerint nem elég jó, és ezért sértettség és neheztelés alakul ki benne.

Egészségesebb megközelítés a következő: – Végezzen önvizsgálatot, és nézze meg, hogy ön mit tehet a probléma megoldása érdekében! – tanácsolja Eli Finkel, a North Western Egyetem pszichológusa. Ha a partnere ki nem állhatja a nagy társaságot, akkor fontolja meg, hogy a következő partira egyedül megy, hogy neki ne kelljen erőltetett beszélgetésekben részt vennie, önnek pedig nem kell majd idejekorán az ő kedvéért távoznia. Vagy ha a fia azt mondja, hogy most ő egyelőre nem akar egyetemre menni, akkor próbálja kifejezni lelkesedését bimbózó túravezetői karrierjével kapcsolatban, ahelyett, hogy az iskolák rangsorával bombázná őt. Mindez magában foglalja annak a felismerését is, hogy lesznek olyan dolgok, amelyben soha nem lesz teljes egyetértés önök között. Ehhez ki kell mondania: „Van közöttünk ez a feloldhatatlan és végleges véleménykülönbség, de akkor is meg kell tanulnunk egymással (boldogan) élni! – hangsúlyozza Coleman.

Második lecke: a jó szándékú elhanyagolás áldásos hatással van a gyermekekre
A fáradhatatlanul védelmező üzemmódban tobzódó, a gyerekeket folytonosan körülugráló szülőkre a fejlődéslélektani szakértők és a tanárok egyaránt rosszallóan tekintenek. Ezek a szülők mindig rohannak a hintához, hogy helyretegyenek egy játszótéri igazságtalanságot, vagy szüntelenül e-maileket küldözgetnek az iskolavezetésnek. – Óriási a bizalmatlanság a társadalmi intézményekkel szemben, ami arra sarkallja a szülőket, hogy túldimenzionálják saját felelősségüket és feladatkörüket – hívja fel a figyelmet Hara Estroff Marano pszichológiai szakíró. – A szülők továbbá abban sem bíznak kellőképpen, hogy gyermekeik igenis vágynak arra, hogy kompetensek legyenek, és saját készségeket szerezzenek, hanem ehelyett elutasítják annak a lehetőségét, hogy a természet befolyásolja vagy határozza meg fejlődésük menetét. – jelenti ki Marano. A késztetés a beavatkozásra még erősebbé válik, ha a szülő akár öntudatlanul is, saját vágyálmai beteljesülésének pótlékaként tekint gyermekére – teszi hozzá David Elkind, a Tufts Egyetem nyugalmazott gyermekpszichológusa.

Ugyanakkor, ha rendszeresen minden feszültségtől és nehézségtől védelmet kapnak a gyerekek, az hosszú távon árthat nekik. A Kaliforniai Állami Egyetemen a kommunikációs tanulmányok tanársegédjeként dolgozó Michelle Givertz száz esetben vizsgálta meg a szülő–fiatal felnőtt kapcsolódásokat, és arra a következtetésre jutott, hogy a szülői túlgondoskodás depresszióra hajlamos, céltalan gyerekeket (és végeredményben ugyanilyen felnőtteket) nevel ki, akik nem rendelkeznek a célok elérésének, tehát a sikerességnek a képességével.

A túlzott szülői beleavatkozás összeköttetésbe hozható a feljogosultság érzésével – magyarázza Givertz. Azok a gyerekek, akik hozzászoknak, hogy mindent megkapnak, amire csak szükségük van, anélkül, hogy bármilyen erőfeszítést tennének ezért, arra a következtetésre juthatnak, hogy mindenre fel vannak jogosítva, miközben belül érzik, hogy mégsem rendelkeznek azokkal a készségekkel és képességekkel, hogy elérjék, amit akarnak és ez komoly lelki teherré is válhat.

Sokkal jobb számukra, ha hagyják a gyerekeket időnként csalódni, és problémáikon maguktól felülkerekedni, amennyire lehet, miközben biztosítva vannak afelől, hogy meghallották és tudomásul vették érzéseiket (még akkor is, ha éppen a szülő az, aki nemet mond nekik), és hogy gondozóik rendelkezésükre állnak, ha morális támogatásra van szükségük. Bizalmat kell adni nekik, hogy képesek lesznek az akadályok legyőzésére. – Szülőként az a dolgunk, hogy segítsünk gyermekeinknek önállóvá válni! – állítja Givertz.

Harmadik lecke: az ellentétek nem örökké vonzzák egymást
A boldog, egészséges kapcsolat alapja az, hogy olyan embert válasszunk társnak, aki tulajdonképpen eléggé hasonlít ránk – ugyanis mindenkinek olyan emberre van szüksége, aki megerősíti a nézeteiben és jóváhagyja szokásait. Számtalan kutatás újra és újra aláhúzta a közös értékek, személyiségjegyek, gazdasági háttér, vallás fontosságát a jól működő párkapcsolatban, mint ahogyan az életkorbeli hasonlóságot is.

Glenn Wilson pszichológus, a londoni Gresham College professzora kidolgozott egy kompatibilitási kérdőívet, amely felöleli az életmód, a politika, a gyermeknevelés, az erkölcs és a pénzügyek területeit. Arra az eredményre jutott, hogy azok a partnerek, akik hasonlóan válaszolnak a kérdésekre, nagyobb valószíűséggel lesznek elégedettek egymással is. Mégis, ha a párok túlságosan hasonlítanak, akkor olyan lehet a kapcsolatuk, mint egy testvéri viszony: kissé túl kiszámítható, nem túl sok meglepetéssel, újdonsággal és izgalommal teli.

Mi tehát az arany középút? Keressen olyan partnert, akinek szenvedélyei, kedvtelései és érdeklődési köre eléggé eltérnek az önétől ahhoz, hogy tapasztalatainak körét kellően kiterjessze, de akivel mégis úgy érzi, összhangban van a legnagyobb horderejű kérdésekben: hogyan lehet kimutatni a szeretetet, mi tekinthető erkölcsös életnek, és milyen alapelvek szerint érdemes felnevelni a gyerekeket.

Negyedik lecke: fontosak a kapcsolatok
Bizonyára ön is sokszor hallotta már, hogy mi a hosszú élet titka: testmozgás, a dohányzás mellőzése, egészséges étkezés. A barátság is ugyanolyan fontos azonban. – Minél jobb a minősége és minél nagyobb a mennyisége az emberi kapcsolatainak, annál tovább él – állítja Bert Ucchino, a Utah-i Egyetem pszichológusa.

Julianne Holt-Lunstad, a Brigham Young Egyetem munkatársa 148 tanulmányból gyűjtött össze adatokat, amelyek az emberi interakciók és az egészség összefüggéseit vizsgálták. Úgy találta, hogy a több mint hét éven át aktív társadalmi életet élő emberek 50 százalékkal kisebb valószínűséggel haltak meg bármilyen okból kifolyólag, mint azok, akik kevésbé vettek részt emberi kapcsolódásokban. Az alacsony szintű, azaz sivárabb társadalmi interakciók napi 15 cigaretta elszívásával azonos módon rövidítik meg az életet. Sheldon Cohen,a Carnegie Mellon Egyetemen dolgozó pszichológus kutatási alanyainak influenzavírussal fertőzött orrcseppeket adott; azok, akik a legszerteágazóbb társadalmi kapcsolatokkal büszkélkedtek, negyedannyi eséllyel kapták csak el a náthát, mint az a csoport, amely a legkevesebb kapcsolódással rendelkezett.

Ucchino kutatása szerint az emberi kapcsolatok minősége is legalább ilyen fontos. Nyolcvannyolc nő vérnyomását mérte és jegyezte fel stresszhelyzetben (arra készültek, hogy beszédet kell mondaniuk), és arra az eredményre jutott, hogy lényegesen kevésbé voltak feszültek a kihívás miatt azok, akiknek jelen volt egy közeli barátja, hogy bátorítást nyújtson. A kutatók úgy sejtik, hogy a gyengébb társadalmi támogatással összefüggő stressz romboló hatások egész sorát indítja el. Ha tudja, hogy számíthat a barátaira, akik ön mellett állnak, az segít megelőzni ezeket a káros lélektani következményeket – állítja Cohen.

Ötödik lecke: a vágy elszáll, a szeretet megmarad
A párok sajnos túlságosan gyakran feltételezik azt, hogy kapcsolatuk végérvényesen tönkrement, amikor az intenzív, romantikus izgalom szakasza véget ér, illetve amikor elkezdenek veszekedni. – Személyiségünk éretlen része imádja azt az elgondolást és meglehetősen ragaszkodik is hozzá, hogy az egymással kompatibilis embereknek nem lehetnek konfliktusaik egymással – vallja David Schnarch pszichológiai szakíró.

A kutatások azonban egyáltalán nem támasztják alá ezt a feltevést. A Denveri Egyetem pszichológusa, Howard Markman azt állítja, hogy a sikeres, azaz jól működő kapcsolatban élő párok igenis veszekednek – csak az számít, hogy hogyan teszik. (Egyebek mellett tartózkodnak egymás igazán bántó sértegetésétől.) Hangot adni a sérelmeknek azonban szabad, sőt kell, mert így mindkét fél kifejezheti érzéseit, ugyanakkor felelősséget is vállalhat az általa elkövetet hibákért.

Az is teljesen normális, hogy a vágy idővel alábbhagy – a romantikus szerelem egy mindent átható, emésztő, nagy erejű érzelmi megtapasztalás, és kb. másfél évig tart – állítja Will Meek, a Portlandi Egyetem pszichológusa. – Az igazán mély szerelem azután következik, hogy már látja, hogy milyen tökéletlen a másik, és mégis vállalja felé az elköteleződést.

– Ahelyett, hogy a beleveszne partnerével az egymásnak való panaszkodás áradatába – javasolja Harriet Lerner pszichológus –, inkább dolgozzanak azon, hogy helyreállítsák a kapcsolódást! Ez jelentheti azt, hogy valamilyen új dolgot kezdeményeznek a szexuális életükben, de lehet, hogy olyan egyszerű dologról van szó, mint hogy végre elviszi a szelektív hulladékgyűjtőbe azt a nagy halom papírdobozt, amely már hónapok óta bosszantja a másikat. – Mindenki tudja, hogy mi az, amivel megolvaszthatja párja szívét! – biztat Harriet.