Mi volt Stradivari titka?

Minek köszönhető hegedűinek egyedülálló hangzása? És tényleg mindegyik hangszer Stradivarius-e, amit annak mondanak?

Minden muzsikus álma, hogy egyszer egy Stradivariuson játszhasson. Antonio Stradivari olasz hangszerkészítő munkái a legkiválóbbak és legértékesebbek a világon. Egyedülálló hangjuk titkát mind a mai napig nem sikerült megfejteni. A mester 1737. december 18-án bekövetkezett haláláig mintegy 1200 hangszer készült a műhelyében, amelyek közül körülbelül 650 még létezik, de csak nagyjából 50 van tökéletesen egyben. Annak, aki egy igazi Stradivariust szeretne, mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ugyanis egy-egy darab ára százmilliós nagyságrendű. A Messiás néven elhíresült hegedű megvételére azonban még gondolni sem érdemes. Az 1716-ban készült remekmű ugyanis nem eladó. Az oxfordi Ashmolean Museum egy lezárt vitrinében őrzik, mint az egyetlen darabot, amelytől a mester sem volt hajlandó megválni.

Valódi, vagy hamisítvány?
A múltban többször is kételyek merültek fel a Messiás – korábbi nevén Salabue – eredetiségével kapcsolatban. Tényleg a megadott évben készült, és Stradivari fia, Paolo értékesítette 1775-ben, ahogy állítják róla? Az értékes példány 1790 és 1854 között egy Luigi Tarisio nevű gyűjtő tulajdonában volt, akitől a nevét is kapta. Az öreg hangszerek iránt beteges vágyat tápláló fantaszta állítólag húsz éven át ódákat zengett róla, mégsem volt hajlandó senkinek megmutatni kincsét, ezért egy másik műkereskedő meggyanúsította: „Tarisio biztosan azt akarja, hogy úgy várjunk erre a hegedűre, mint a zsidók a Messiásra!” A pompás hangszer 1890-ben új gazdához került, aki 2600 angol fontot fizetett érte.

Az volt az utolsó alkalom, hogy valaki megszólaltatta éteri hangját. Az Ashmolean Museum a W. E. Hill & Sons hegedűkészítő cég ajándékaként jutott hozzá 1939-ben.

Az egyik szakvélemény
1997 júliusában egy New York-i zenetudós, Stewart Pollens közelebbről is szemügyre vehette a Messiást. Eredetileg csak néhány fényképet szeretett volna készíteni róla a fotóalbumába. A Stradivarius-szakértő azonban furcsának találta, hogy egy olyan jelzés van a hangszeren, amelyről a korábbi leírások nem tettek említést, ráadásul a stílusa is eltér kissé az olasz mester többi hegedűjétől. Pollens ezért ellenőrzésképpen dendrokronológiai vizsgálatot kezdeményezett, hogy a fedőlapon kirajzolódó évgyűrűkből legalább a faanyag korát behatároltassa. Az eredmény sokakat hidegzuhanyként ért. A Hamburgi Egyetemen elvégzett analízis szerint ugyanis a Messiáshoz használt fát csak 1738 után vághatták ki, márpedig Antonio Stradivari egy évvel korábban, 93 évesen meghalt.

A másik szakvélemény
Az „ellenpárt” képviselőit nem hagyta nyugodni ez a megállapítás. Saját szakértőikkel összehasonlíttatták a Messiás anyagát más, ugyanabban az évben készült Stradivariusokkal. Kiderült, hogy valamennyit az Ötztali-Alpokban kivágott lucfenyőből készítették, sőt a kérdéses hangszert, valamint két másik, bizonyítottan Stradivari-munkát konkrétan egy és ugyanabból a törzsből. A kutatók újabb – az elsőnél részletesebb – dendrokronológiai vizsgálatnak is alávetették a Messiást, és teljesen más eredményt kaptak: a legfiatalabb elkülöníthető évgyűrű 1682-ben keletkezett, amikor Antonio Stradivari még csak 39 esztendős volt. Így bőven maradhatott ideje, hogy 1716-ra elkészítse belőle páratlan hegedűjét. Vagyis nagyon valószínű, hogy a remekmű mégiscsak valódi.

Mi az a dendrokronológia?
A dendrokronológia (a görög dendron = fa, kronosz = idő és logosz = logika szavakból) a régészet egyik segédtudománya, amely a famaradványok, fából készült leletek, tárgyak kormeghatározását végzi, nagy pontossággal.

Az eljárás azon alapul, hogy a mérsékelt éghajlati övben élő fák kambiumának éves fanövedéke évgyűrűt alkot. Ezek vastagsága minden fajra, területre és évre jellemző. Különböző, időben egymást részben átfedő faminták összeillesztésével hosszú évgyűrűidősorok állíthatók elő. Általában egy élő fa évgyűrűmintázata szolgál kiindulásként, ehhez illeszthető átfedéssel egy másik, korábban elpusztult fa évgyűrűsora, ahhoz pedig egy még régebbi minta és így tovább. Mivel történelmünk során rengeteg minden készült fából – épületek, hidak, hajók –, a dendrokronológia alkalmazási területei roppant sokfélék. A tudósok akár 14 ezer éves tárgyakat is datálni tudnak az évgyűrűk segítségével. A vizsgálatok elvégzéséhez csupán mikroszkópra és számítógépre van szükségük.

Ez a cikk a Tetthely: a történelem című könyv alapján készült. Kattintson, ha többet meg szeretne tudni róla! 

Vote it up
25
Tetszett?Szavazzon rá!