Michelangelo, a menedzser

Amellett, hogy alkotó lángelme volt, rendkívül tehetséges szervezőnek is bizonyult

Kapcsolódó cikkek

A felújított Sixtus-kápolna ünnepélyes megnyitása 1994-ben felidézte a köztudatban élő Michelangelo-képet: a gyötrelmek és örömök közt vergődő zseni, magányosan, ecsettel a kézben, hanyatt fekszik az állványzat tetején. Ám ez a kép hamis. Kiderült, hogy a reneszánsz művész maga helyett másokat fektetett a festőállásra, és sokkal inkább napjaink sikeres üzletemberére hasonlított.

A firenzei és pisai levéltárakból előkerült újabb feljegyzések aprólékos részletességgel tanúskodnak Michelangelo – cégvezetőkhöz hasonlatos – tevékenységéről, s fényt derítenek vállalkozói mivoltára. Mintegy 475 évvel ezelőtt egy kis, vagy legfeljebb közepes méretűnek mondható vállalkozás (a saját műhelye) ügyvezetője volt, aki igencsak követelődző igazgatótanácsi elnököknek – a pápáknak – volt köteles beszámolni.

Michelangelo, ez a kifinomult ízlésű férfiú, másodosztályon (öszvéren) vagy első osztályon (lovon) utazgatott, divatos feketébe öltözött, trebbianói bort ivott és firenzei körtét evett.

Az alkotó művészről szőtt elképzeléseinkhez jól illik az a romantikus mítosz, mely szerint Michelangelo magányosan alkotott. Ám a valóságban szinte sohasem egyedül dolgozott. A Sixtus-kápolna mennyezetének megfestésében legalább tizenhárman segédkeztek neki; a firenzei Medici-kápolna síremlékének allegorikus alakjait – a Nappalt és az Éjszakát, a Hajnalt és az Alkonyt – körülbelül húszan faragták márványba. A firenzei Laurenziana-könyvtár építésével töltött több mint 18 év során pedig legalább 200 embert irányított.

Segédeiről azért tudhatunk, mert hétről hétre feljegyezte alkalmazottai nevét, a ledolgozott napok számát és munkabérüket. Legtöbbjüket annyira jól ismerte, hogy csak becenevén – Berto, Bello, Boco és Bondo, továbbá Légy, Répa, Különc vagy Tolvaj – emlegette.

Személyzeti vezetőként Michelangelo tudta: Michele olykor megbízhatatlan és álnok, Rubechio szerencsétlen, hitvány alak, a piperkőc Pietro pedig többre becsüli a finom ruhákat a munkánál. Noha munkásai olykor csalódást okoztak neki, Michelangelo mégsem bocsátotta el őket soha. „Az embernek türelmesnek kell lennie” – írta valamely hitvány minőségű munkával kapcsolatban.

Hacsak a pápai pártfogók halála miatt a pénzforrás el nem apadt, alkalmazottai rugalmas munkaidőt, jó fizetést és biztos állást élvezhettek. Sokan tíz, húsz, harminc évig vagy még tovább is dolgoztak nála, ami – a korabeli átlagéletkort tekintetbe véve – igencsak figyelemreméltó.

A művész és az alkalmazottak szoros kapcsolata az állandó munka mellett a minőség ellenőrzését is szavatolta. Amikor viszont kiderült, hogy Francesco da Sangallo milyen hitványan faragott, Michelangelo megkurtította a fizetését, s megjegyezte: „Nem szándékozom többet adni neki, ha nem tartja be, amit ígért”.

Michelangelo sokoldalú vállalkozó volt: Firenzében templomhomlokzatot, könyvtárat és síremléket tervezett, s hogy elképzeléseit megvalósíthassa, átképezte a márványfaragók színe-javát.

Válságmenedzserként azonnal módosításokat végzett, és megoldotta a felmerülő nehézségeket. Naponta bejárta a munkaterületet, szinte minden szombaton, sőt a legtöbb ünnepnapon is dolgozott. Egyszóval Michelangelo – a Fortune folyóirat lapjain bemutatott, sikeres mai csúcsvezetőkhöz hasonlóan – parányi beavatkozásokkal irányított, mindenre odafigyelt, és egyszerre több vasat is a tűzben tartott. Mint írta: „száz szemmel” felügyelte a Laurenziana-könyvtáron dolgozó kőfaragókat.

A tervezés és kivitelezés során a kezdeményezőkészséget és az építő versengést is bátorította. Firenze legpompásabb épületének, a San Lorenzo-templomnak a megépítéséhez mindmáig jóformán megközelíthetetlen alpesi kőfejtőkből hozatott márványtömböket. Ökrök vontatta szánokkal megszervezte a szállítást, ő válogatta ki és ellenőrizte a nyersanyagot, alkudozott a fuvarosokkal, és még a legapróbb, teljesen jelentéktelennek tűnő részletekről is rajzokat készített. A papír túloldalán azután számításokat végzett, gabonavékákat számlált, levelet fogalmazott vagy éppen verset írt.

Michelangelo csaknem 90 évesen, 1564-ben halt meg. Alkotó lángelme volt és tehetséges szervező – olyan ember, aki két lábbal állt a földön, ám éppoly otthonosan mozgott egy magasztosabb világban is. Akárcsak sok más vállalkozó, időnként ő is vétett hibákat, mégis sikerült a legjobbat kipréselnie munkatársaiból és saját magából egyaránt. Egész életében arra törekedett, hogy a megrendelők megelégedésére dolgozzon, s ennek eredményeit ma is élvezhetjük.

Vote it up
7
Tetszett?Szavazzon rá!