Micsoda rémes ötlet!

Öt terv, amelynek sohasem lett volna szabad napvilágot látnia. Óriási szerencse, hogy mégis nyilvánosságra kerültek

Fizet a lakóinak a város, ha nem ölik egymást
A mi reakciónk:
Fizetnek érte, ha valaki nem gyilkol? Elment az eszük?! Miféle üzenetet közvetítenek ezzel?

Mégis működik! Tíz évvel ezelőtt a 104 ezres lakosú kaliforniai Richmond volt az egyik legveszélyesebb város az Egyesült Államokban. Rengeteg gyilkosság történt. A vezetés milliókat költött bűnmegelőzési programokra, de hiába. A helyzet annyira elfajult, hogy a városi tanács szükségállapotot hirdetett.

2007-ben elindítottak egy programot: fizetséget kínáltak a legkeményebb bandatagoknak azért, hogy kövessenek egy életvezetési tervet, amely távol tartja őket a bajoktól. A gyilkosságok száma 2014-re 77 százalékkal csökkent. Ugyanebben az időszakban az USA más részein nemigen változott az emberölési ráta.

A „lefizetés” ötlete Oakland ifjúsági tanácsadójának a vezetőjétől, DeVone Boggantől származott. Miután a városi tanács jóváhagyta a tervét, Boggan létrehozta Oakland Környékének Biztonsági Hivatalát (ONS).Mother Jones, az ONS tagja elmondja: az itt dolgozók zöme egykori bűnöző, akik a rendőrség adataira és saját tapasztalataikra építve keresik meg a nagy valószínűséggel gyilkolni készülő bandatagokat és a potenciális áldozatokat.

A szervezet közel 50 embernek ajánlott kilenc hónapnyi, havi 300–1000 dolláros fizetést az életvezetési programban való részvételért. Segít nekik abban, hogy különféle képzésekre járhassanak, saját indulatkezelési, munkahelykeresői tréningjeiken és más speciális kurzusaikon pedig a résztvevők olyan készségeket sajátíthatnak el, amelyek távol tarthatják őket a bűnelkövetéstől. Minél hatékonyabban kerülik a bajt, annál több pénzt kapnak.

– Ha nem tudjuk elérni, hogy stabil bevételre tegyenek szert – nyilatkozta Barry Krisberg kriminológus a Washington Postnak –, vissza fognak térni a kábítószerrel való veszedelmes üzlethez.

Természetesen más tényezők is hozzájárultak ahhoz, hogy Richmondban a bűnözés mértéke csökkent, például a rehabilitációs intézkedések vagy az új rendőrfőnök kinevezése, aki nagy súlyt fektet a közösségi rendfenntartásra. Mindennek köszönhetően az egykor hírhedt város ma átalakulásáról híres. – A fiatalok, aki régen az utcákon lövöldöztek, ma más módszereket keresnek a konfliktusaik megoldására – mondta Boggan a Contra Costa Timesnak.

Hogy elejét vegyék a műhibapereknek, a kórházak ismerjék be a hibáikat
A mi reakciónk:
Ó, ezt a zugügyvédek imádni fogják! Ezzel az erővel át is nyújthatnák nekik a bankszámlájukat!

Hm, a kórházak tudnak valamit... Ha egy páciens okkal vagy ok nélkül, de úgy érzi, hogy az orvos vagy a kórház hibázott, az intézmény reflexszerű reakciója a vád elutasítása.

A Johns Hopkins Egyetem egyik tanulmányában megállapította, hogy az amerikai kórházak alig 2 százaléka ismeri be pácienseinek, ha hibázott. Ez azonban most megváltozhat. Oregon állam kibocsátott egy törvényt, miszerint az orvos bocsánatkérése nem használható fel ellene, a Michigani Egyetem Egészségügyi Központja pedig elindított egy úttörő kezdeményezést.

A U.S. News & World Report szerint az egyetem „Nyilvánosság, bocsánatkérés és megegyezés elnevezésű programjában a műhiba áldozatává vált pácienst tájékoztatják, bocsánatot kérnek tőle, és peren kívüli megegyezést ajánlanak neki.” Így 60 százalékkal csökkentek a kórház ügyvédi költségei, és 36 százalékkal kevesebb perre került sor.

Noha úgy tűnhet, hogy a műhiba beismerése az orvosi karrier végét jelentheti, napjaink pereskedő társadalmában a legtöbb beteg és családtag elsősorban arra vágyik, hogy őszintén tájékoztassák és tisztességesen bánjanak vele. Richard Boothman egykori védőügyvéd véleménye szerint az orvosok akár egyetlen mondattal is lefegyverezhetik a dühös beteget, például így: „Bocsásson meg. Másként kellett volna cselekednem.”

Vesére van szüksége? Adjon fel hirdetést!
A mi reakciónk:
Mégis, mit remél a hirdető?! Miféle alakok válaszolnak ilyen hirdetésekre? Nem kéne inkább a hivatalos úton járni?

Siker! A South Portland-i Christine Royles éttermi dolgozó és egy gyermek édesanyja, miután hetek óta rossz volt a közérzete, végre elment orvoshoz.

A diagnózis letaglózta: olyan autoimmun betegséget állapítottak meg nála, amely egyes erek és az ezek által ellátott szervek károsodásával jár. Roylesnak mindkét veséje tönkrement, és sürgősen új vesére volt szüksége.

A mindössze 23 esztendős asszony felkerült a várólistára – amelyen egyidejűleg százezer másik beteg neve szerepelt. Royles képtelen volt ölbe tett kézzel várni a telefonhívást. Heti harminc órát kellett volna a dialízisgéphez kötve töltenie. Fogott hát egy vastag filctollat, és a következőket írta ki a gépkocsija hátsó ablakára:

„Vesedonort keresek. Nullás vércsoportút. (Önnek is csak egyetlen vesére van szüksége.)” A szöveg alá pedig odafirkantotta a telefonszámát.

Josh Dall-Leighton épp bevásárolni ment a családjával, amikor megpillantotta a papírt az autó hátulján. Amint később a 30 éves börtöntiszt, három gyermek édesapja a Portland Press Heraldnak nyilatkozta, a felhívás láttán rögtön odafordult a feleségéhez:

– Segítenem kell neki – mondta, azzal felhívta a telefonszámot.

A vizsgálatok igazolták, hogy alkalmas donornak. Tavaly júniusban az orvosok sikeresen eltávolították Royles beteg veséit, és átültették Dall-Leighton egyik egészséges veséjét.

Royles furcsa (vagy inkább ragyogó) ötlete ekképp találkozott Dall-Leighton önfeláldozásával, noha a férfi nem hősiesnek, pusztán gyakorlatias tettnek tekinti a segítséget. – Ha a feleségemnek szüksége volna egy vesére, és én nem volnék alkalmas donornak, magam is azt remélném, hogy akad majd, aki segít.

A művégtag készüljön legóból, hogy a gyermek szívesebben viselje
A mi reakciónk:
Ha az ötlet gazdájának volna gyereke, tudná, mit szoktak csinálni a gyerekek a legóval! Elveszíteni!

Miért zseniális? Egy gyermek számára minden, akár egy művégtag is lehet játék. Azok a gyerekek, akiknek hiányzik valamely végtagjuk, nemcsak fizikailag, de érzelmileg is hátrányos helyzetben vannak. Carlos Torres Tovar ezért azon töprengett, miként tehetné boldogabbá ezeket a gyerekeket.

A svédországi Umea Egyetemen végzett kolumbiai tervező megalkotott hát egy három ujjban végződő, speciális motoros adapterrel ellátott művégtagot. Hogy ez miben különbözik más protézisektől? A háromujjú fogó könnyedén lepattintható, és helyére beilleszthető egy teljes egészében legóelemekből álló szerkezet, amelyet a gyermek tervezhet és építhet meg. Változzon repülővé a karja? Hajrá! Esetleg babává? Nem gond. Kocsivá? Már berreg is!

Dario, a kolumbiai kisfiú úgy született, hogy jobb karja nem fejlődött tovább. Tavaly az akkor nyolcéves gyermek volt az első, aki kipróbálhatta a találmányt. Családja és a kreatív csapat segítségével műkarja helyére épített egy elemmel működő, irányítható markológépet.

A teszten Dario barátja is részt vett. A fiúcskát annyira lenyűgözte a legóprotézis, hogy rögtön épített egy űrhajót. Dario rácsatlakoztatta a rakétát a karjára, és a gyerekek máris odakint jártak a világűrben…

Mi az oka, hogy a legókompatibilis művégtag boldoggá teszi a gyerekeket? – Az, hogy társasági – felelte Tovar a qz.com kérdésére. – Egy legókészletet általában a szüleinkkel vagy a barátainkkal együtt szoktunk összerakni, de építésükkor akár új barátokra is szert tehetünk.

Aszály ellen: dobjunk a víztározóba 96 millió műanyag labdát!
A mi reakciónk:
Nem inkább vizet kellene önteni abba a tározóba? Már így is elég szemét van az ivóvizünkben!

Ragyogó találmány! Nemrég végre megnyílt az ég Kalifornia felett, de korábban öt éven keresztül hatalmas volt a szárazság. Mindenki azon aggódott, vajon nem párolog-e el minden víz a tározóból.

Az általános fejtörés következményeként a Los Angeles-i víz- és energiaellátási osztály több millió „árnyéklabdát” engedett a tározóba. A felszínt ellepő labdák visszaverik a napsugarakat, így évi több mint 1 milliárd literrel csökkentik a párolgást. A USA Today cikke szerint továbbá „megóvják a vizet a belehulló portól és apró élőlényektől, akadályozzák az algásodást, illetve a veszélyes klórvegyületek képződését”.

A tíz centiméter átmérőjű golyók élettartama legalább tíz év, és mérgezőanyag-mentes műanyagból készültek. Egyenként 36 cent az előállítási költségük, így a projekt összesen 34,5 millió dollárba kerül. Jóval olcsóbb tehát, mint a másik alternatíva, amely úszó takarót vonna a víz fölé, és 300 millió dollár lenne a megvalósítása.

96 millió labda a víztározóba… elsőre talán őrült ötletnek hangzik, de ádáz időkben ádáz megoldások kellenek. Amint azt Los Angeles polgármestere, Eric Garcetti a huffingtonpost.com újságírójának kifejtette: – Az efféle feladatokhoz éppen ilyen kreatív, elvont gondolkodásmódra van szükség.

Vote it up
105
Tetszett?Szavazzon rá!