Mindenki ünnepe

Egy fiatal muszlim felfedezi a karácsonyt, és nagyon élvezi

Lessenek be Mouallemék nappalijának ablakán: családunk épp karácsonyfát díszít. 1997-et írunk, és a kanadai Alberta északi részén vagyunk. Odakint havazik, a szél sarkvidéki méretű dűnékbe rendezi a pihéket.

Ali bátyám, a legmagasabb köztünk, épp most koronázta meg a fát egy csillaggal, édesanyánk pedig bekapcsolta az égőket, fényük mosolygó arcunkon tükröződik. Tökéletes a kép, mint egy karácsonyi képeslapon, leszámítva néhány apróságot.

Először is nincsenek jelen kisgyerekek. Tizenegy évesként én vagyok a legfiatalabb, ami csak azért különös, mert ez az első karácsonyfánk. Ja, és nem is fa – egy nagyra nőtt növény, amely reményeink szerint el fogja bírni a díszek súlyát. Ráadásul nincs is karácsony. Ramadán van, az iszlám szent hónapja, az önmegtartóztatás, elmélkedés és imádkozás ideje, amely nélkülözi a csillogást, ujjongást. Még csak december sincs. Mivel az iszlám naptárban minden évben tizenegy napot vissza kell számolni, 1997-ben január második felében láttunk neki a díszítésnek.

Aki minket lát, azt sem tudhatja, hogy mindezt titokban csináljuk. Édesapám a szülőhazájába, Libanonba utazott, nem is tud arról, hogy a családja karácsony ünnepével ismerkedik. Mivel apa távol volt, nővéremmel, Janine-nel meggyőztük édesanyánkat, hogy nem vétünk a saría szabályai ellen, ha csak egyetlen alkalommal átlépünk a felekezeteket elválasztó vonalon.

– Idén különleges, karácsonyi ramadánt tartunk – közölte velünk anya.
 

Aki nem keresztény bevándorlók gyermekeként nő fel, másként látja a karácsonyt. Az után sem válik könnyebbé a dolog, hogy lelepleződik a titok, és Mikulás olyan kicsire töpörödik, mint egy hitelkártya. A karácsony mellőzése döntés kérdése: az ember elhatározza, hogy nem adja át magát az év minden kétséget kizáróan legélvezetesebb ünnepének.

A gyerekek egy része mindent elkövet, hogy ellensúlyozza a kirekesztést. Én például, amikor még egy kanadai faluban laktunk, megjátszottam a barátaimnak, hogy rettenetesen élvezem a „muszlim karácsonyt”.

Megfertőzött az ünnep szelleme, teljesen levett a lábamról

Az Eid al-Fitr néven ismert esemény a ramadán végén az új holdévet ünnepli. Kisgyerekkoromban Eidkor elmentünk a mecsetbe, meg néha kaptam egy új pulóvert. Amikor már kezdtem értékelni a pénzt, készen álltam hagyományos ajándékra: a pénzre.

A kék, bíbor és zöld bankókat nagynéniktől és nagybácsiktól kaptam. Ehhez csak annyit kellett tennem, hogy mindkét orcájukat megpuszilom, és arabul elmondom a köszöntőt: – Őrizd meg egészséged minden esztendőben!

Szerettem Eid reggelén a mecsetbe menni, mert ott sok orca – és sok pénz várt rám.

Ám az iszlám szerint a kamaszoknak már szigorúan böjtölniük kell ramadánkor, napkeltétől napnyugtáig. Egy hónapon át napközben sem ételt, sem italt nem vehettünk magunkhoz. Odaadásom megcsappant.

Mire betöltöttem a tizenegyet, már nem vártam izgatottan az Eid beköszöntét. Janine érezte, hogy lelohadt a lelkesedésünk, ezért vetette fel anyának a karácsonyi ötletét.
 

Néhány nappal az 1997-es Eid előtt anyám épp akkor lépett be a szobámba, amikor a neki szánt ajándékokat csomagoltam. Mindent bedobáltam az ágy alá, mint egy drogos, aki lebukott a razzián. Faggatni kezdett. – Titkaid vannak anyád előtt?

Megmutattam neki a félig becsomagolt parfümöt. Ekkor derült ki, hogy elfeledkezett a karácsonyi ramadánról.

Nyilvánvaló volt, hogy nincs oda a dologért, de végigcsinálta, és eljátszotta, micsoda meglepetést szerzett neki az Eid Al-Fitr-karácsonyunk. Mi pedig leutánoztuk a karácsonyi tévéműsorokat, amelyeket annyi éven láthattunk. Ültünk a padlón, körülöttünk ott hevert a sok csomag a feldíszített szobanövény alatt, és sorra átadtuk az egymásnak szánt meglepetéseket. Áthatott az ünnep melegsége és izgalma.

Hálás vagyok a rokonaimnak az éveken keresztül osztogatott pénzadományokért, de azok az ő nagylelkűségükről szóltak, nem rólam. Amikor ajándékot választasz, sohasem feledkezhetsz meg arról, akinek szánod. Lehet, hogy manapság az ajándékozás a fogyasztói társadalom és a kapitalizmus mostohagyereke, ennek ellenére a szeretet üzenetét közvetíti.
 

Több mint egy évtizeddel később ünnepeltem újra a karácsonyt. Ehhez az kellett, hogy találkozzam a feleségemmel, és hét évvel ezelőtt részese lehessek életem első igazi karácsonyának a Jamieson család körében. Égők, koszorú, tojáslikőr – otthonukban ki lehetett pipálni a klasszikus karácsonyi listát.

A náluk töltött első karácsony reggelén a fa körül 30 ajándékot és 11 pár zoknit számoltam össze, pedig a család mindössze négytagú. – Várunk még vendégeket? – kérdeztem. Nem, magyarázta leendő anyósom. Hármat kapnak az élő macskák, kettőt az elhunyt cicák emlékének szentelnek, egyet pedig az én távol lévő kedvencemnek szántak. És az utolsó kié?

– A tiéd – mondta a társam anyja.

Leültem a fa mellé, és kinyitottam Mikulás titokzatos ajándékát. Rumos tojáslikőrt szürcsöltem, a háttérben Mariah Carey karácsonyi dalokat énekelt. Giccses, mégis csodálatos élmény volt. Megfertőzött az ünnep szelleme, teljesen levett a lábamról.

Ám rajongásom sokáig a legféltettebb családi titoknak számított. Szegény szüleim már addig is jó néhány kínos pillanatot köszönhettek nekem, de a legnehezebb a karácsony árnyékában várt rájuk.

Néhány decemberrel ezelőtt áthívtam őket hozzánk. A háttérben ott ragyogott a karácsonyfa, a kandalló fölött ott lógtak a zoknik, miközben elmagyaráztam nekik, hogy a karácsony mindenkié – keresztényeké, muszlimoké, ateistáké –, ez az ünnep nem rekeszt ki senkit, mindenki élvezheti. A karácsony boldoggá tesz, miért kellene ellenállni?

Vote it up
131
Tetszett?Szavazzon rá!