Mindenki kedvence: Yannick Noah

A hajdani teniszbajnok, aki ma ötgyermekes családapa és popsztár, sportról, politikáról beszél

Megjelent: 2011. február

Kapcsolódó cikkek

Habár New York-i lakosnak vallja magát Yannick Noah, az 1983-as, a Roland Garros stadionban rendezett francia nyílt teniszbajnokság győztese, az Ifop közvélemény-kutató intézet felmérése szerint ő a franciák legnépszerűbb fia. Miután abbahagyta a teniszezést, olyan dalokkal hódította meg honfitársai szívét és került a slágerlisták élére, mint a Saga Africa és a Métisse.

Egy kameruni profi futballista és egy francia tanítónő fiaként Noah hosszú utat tett meg azóta, hogy a Kamerunban töltött gyermekkor után 11 évesen beiratkozott egy francia tenisziskolába. Most, ötvenévesen az éneklésen kívül az élvonalbeli Paris Saint-Germain francia futballcsapat és a kameruni nemzeti válogatott tanácsadója.

Mintha ez nem lenne elég, az ötgyermekes családapa több segélyszervezetben és az általa alapított szegény sorsú gyermekeket támogató „Enfants de la Terre” (A föld gyermekei) elnevezésű szervezetben is aktív szerepet vállal.
 

Reader's Digest: Tavaly szeptemberben 80 ezer rajongó előtt énekelt a Stade de France-ban. Miben különbözött ez az 1983-as Roland Garrostól?
Yannick Noah: Egy teniszmeccset nem lehet élvezni. Az ember olyankor végtelenül feszült állapotban van. A győztes pont megszerzése leírhatatlan pillanat. Ilyen féktelen örömöt csak kétszer éreztem életemben: a francia nyílt bajnokság megnyerése után és az első fiam születésekor.

RD: És hogyan írná le a színpadon átélt érzéseit?
Noah: Nem ilyen elsöprő erejűek, viszont sokkal tartósabbak. Néha különleges állapotba kerülök. Ilyenkor nem énekelek, hanem én magam vagyok a dal. De nem veszítem el teljesen az önuralmamat, mint a teniszben.

RD: Mitől váltak egyre politikusabbá a dalszövegei?
Noah: Azt hiszem, az életkor teszi. Ötvenéves vagyok, öt gyerekem van, akár már nagypapa is lehetnék. Az ember már felelősségteljes állampolgárként gondolkozik azon, mit tehetne a következő nemzedékért. A lányommal, aki művelődéstörténetet tanul, és érdekli a politika, nagyokat vitatkozunk olyan témákról, mint az ökológia vagy a migráció. Huszonöt éve még teljesen lekötött a sport.

RD: Hogyan adja át politikai elkötelezettségét a gyermekeinek?
Noah: Joakim fiam, aki a Chicago Bulls kosárlabdázója, felhívott, és elmondta: nem tud szavazni az elnökválasztáskor, mert edzőtáborozik a csapattal. Mondd meg az edzőnek, feleltem, hogy elrepülsz Chicagóba szavazni, mert ez a kötelességed. Főleg, mert öt éve a kezembe nyomtál egy könyvet, és azt mondtad: „Ezt muszáj elolvasnod. Egy fantasztikus pasi írta, úgy hívják, Obama!”

Döbbenetes, de nem tiltakozunk az ellen, hogy a média újra meg újra kiszolgálja a kormányt

RD: Miután Nicolas Sarkozy lett a francia elnök, ön száműzetésbe vonult New Yorkba. Ez hogyan változtatta meg a nézőpontját?
Noah: Őrült dolgokat látok, környezeti katasztrófákat, némely politikusokat pedig a franciák különleges figyelmükkel tüntetnek ki… (nevet) Döbbenetes, de nem tiltakozunk az ellen, hogy a média újra meg újra kiszolgálja a kormányt. Abban az országban, ahol 1789-ben először deklarálták az emberi jogokat.

RD: Mit jelent önnek New York?
Noah: A szabadságot, a névtelenséget, a rohanó élet látványát, ahol az emberek azért küzdenek, hogy valami mások legyenek – és nem amerikaiak. Tisztelik embertársaik kultúráját.

RD: Mitől támadt az ötlete, hogy vendéglőt nyisson New Yorkban?
Noah: Miután 23 évesen híres lettem Franciaországban, és mindenütt felismertek, átrepültem egy barátomhoz New Yorkba. Megismertem az első feleségemet, letelepedtem, és ott született az első két gyermekem. Most, hogy Párizs és New York között ingázom, választhatok, hogy fő- vagy mellékszereplő akarok-e lenni.

Vote it up
344
Tetszett?Szavazzon rá!