Mit árul el a szája az egészségéről

Számos súlyos betegség jelei felfedezhetők, már csak ezért is érdemes komolyan venni a fogorvosi vizsgálatot

Joyce Koelewijn-Tukker a harmincas éveiben járt, amikor a fogszuvasodás komolyabb gondokat kezdett okozni számára. – Hiába mostam fogat naponta kétszer és használtam fogselymet mindennap, egyszer csak olyan helyeken is elkezdtek szuvasodni a fogaim, ahol rendes fogápolás mellett ez csak ritkán fordul elő – mondja a ma 49 éves, a hollandiai Maarssenben élő nő.

A fogorvosa megállapította, hogy szájszárazságban szenved, és az úgynevezett Sjögren-szindrómára gyanakodott; amit aztán a reumatológusa erősített meg. – Kevés az olyan fogorvos, aki ennyire sokat tesz annak kiderítéséért, mi baja van a betegeinek – véli Koelewijn-Tukker, aki ma már a Sjögren-szindrómás betegek hollandiai szövetségének a titkára.

Mondják, a szem a lélek tükre. Ezt átfordítva úgy is fogalmazhatunk: a száj az egészség tükre. A fogorvosok rengeteg mindent megállapíthatnak az egészségünkről pusztán a fogak, az íny és a szájüreg vizsgálatával.

– Kicsit olyan ez, mint a nyomszakértői munka – állítja Damien Walmsley, a Birminghami Orvosi Egyetem fogorvosi karának professzora, az Európai Fogászati Felvilágosítási Szövetség elnöke. – A fogorvos információkat gyűjt, amelyeket a tapasztalataival összevetve feldolgoz. Ennek alapján pedig – mint piros zászlócskákkal a térképen – ki tudjuk jelölni a problémás pontokat.

Bizonyos betegségek tünetei hamarabb válnak nyilvánvalóvá a szájban, mint bárhol máshol, és a fogorvosok felfedezhetik ezeket a problémákat. – Mi vagyunk az egyedüli egészségügyi szakemberek, akik rendszeresen találkoznak a páciensekkel akkor is, ha azok nem betegek – magyarázza Hendrike van Drie, az Európai Fogászati Tanács Szájhigiénés Munkacsoportjának elnöke, a Holland Királyi Fogászszövetség alelnöke. – Így segíthetünk a betegségek korai észlelésében.

Az alábbi tünetek a száj egészségével össze nem függő egyéb betegségekre utalhatnak.

Szájszárazság
A nem kielégítő nyáltermelés fogszuvasodást okozhat, és növelheti a fogvesztés kockázatát. A jelenséget okozhatják különböző betegségek, de gyógyszerek, például antidepresszánsok, alfa- és béta-blokkolók, kalciumcsatorna-blokkolók, egyes vízhajtók és az opiátok közé tartozó fájdalomcsillapítók is. – Több száz gyógyszer okozhat szájszárazságot – mondja Angus Walls, a Nemzetközi Fogászati Kutatási Szövetség alelnöke Edinburgh-ból.

De kiválthatja ugyanezt Sjögren-szindróma, szorongás, menopauza vagy cukorbetegség is. A Sjögren-szindrómát sokszor a fogorvosok ismerik fel, ahogyan az Koelewijn-Tukker esetében is történt. Ez az autoimmun betegség hétmillió európait érinthet, jóllehet többségüknél még nem diagnosztizálták. A száj és a szem szárazsága a legjellegzetesebb tünetei közé tartozik.

Hogyan lesz a leghasznosabb a fogászati vizsgálat?
Járjon el gyakran!
Ezzel nemcsak a fogainak tesz jót, hanem az általános egészségi állapotának is. – A Szájrák Alapítvány azt javasolja a fogorvosoknak, hogy évente legalább egyszer végezzenek alapos fej- és nyakvizsgálatot a betegeiknél – mondja Vinod Joshi.

Beszéljen a problémáiról a fogorvosának! A háziorvos nem tud annyira alapos vizsgálatot végezni, mint a fogorvos. – A tükrök és a jó megvilágítás segítségével, meg a szájüregi vizsgálatok speciális jellegének köszönhetően, gondosan tanulmányozhatjuk a szájat – fejtegeti Damien Walmsley.

Ne feledkezzen meg a kórtörténetről! A fogorvos az elbeszélése alapján sok mindent megtudhat az ön egészségéről. – Így könnyebben kideríthetjük, mi történik a beteg szájában – magyarázza Sally Cram.

– Ha egy páciens szájszárazságra panaszkodik, a fogorvos az egyéb tüneteiről fogja kérdezni, főleg a szem szárazságáról, és ha Sjögren-szindrómára gyanakszik, szakorvosi kivizsgálásra küldi az illetőt – magyarázza dr. Walls.

– Ha az íny és a fog szöveteit általában befedő és azokat nedvesen tartó ajkak kissé szétnyílnak – magyarázza Steve Creanor, a Plymouthi Egyetem fogorvosi karának professzora –, kiszáradnak a fogak és az íny, valamint a nyálkahártya egyéb részei is. Ahol az ínyszövet szabaddá válik, ott kiszárad, kivörösödik és begyullad.

Ha alvási apnoéja van, a fogorvosa speciális szájvédővel láthatja el, és műnyálat írhat fel az íny éjszakai nedvesen tartásához, valamint klórhexidint a baktériumok számának csökkentésére.

Ínyvérzés
A kutatók összefüggést találtak a cukorbetegség és az ínybetegség között. A fogorvosok a túlsúlyos, ínyvérzésre panaszkodó betegeiket szűrővizsgálatra utalhatják be, a súlyfelesleg ugyanis a cukorbetegség egyik kockázati tényezője.

– Arról, hogy a beteget elküldje-e a háziorvoshoz, a fogorvos a korábban egészséges páciensnél megjelenő ínybetegség vagy a meglévő ínybetegség gyors rosszabbodása alapján dönt – mondja Walls.

Nagyjából 52 millió európai él cukorbetegséggel; a még fel nem ismert esetek számát 17 millióra becsülik. Egy figyelmes fogorvos korán felismerheti a problémát. – Már vagy egy tucat érintettet szúrtam ki – meséli Sally Cram, az Amerikai Fogászati Szövetség szóvivője. – Az ínyük kisebesedett és vérzett, és gyakran voltak aftáik.

Steve Creanor már azt is vizsgálta, használható-e az íny fogorvosi vizsgálata során szivárgó vér a vércukorszint mérésére. Szerinte a módszert a pácienseik is támogatnák, de a fogászok egyelőre még nem kaptak engedélyt az eljárás alkalmazására.

Kimaródott fogzománc
A fogzománc igen ellenálló, de ha rendszeresen érintkezik erős savakkal, azok erodálhatják. Ennek két gyakori oka a refluxbetegség – ez a leggyakoribb emésztőrendszeri panasz az Európai Unióban – és a bulimia, amelyek fennállása esetén gyomorsav kerül a szájba. Ön talán ezt észre sem veszi, de a fogorvosa igen.

– A zománc a fogak belső oldaláról maródik le – mondja Cram. – A tükörben viszont csak a külső oldalt látjuk.

A kórtörténet részletes felvételével a fogorvos megállapíthatja, hogy a zománc erodálódását egészségi probléma okozza-e, vagy valamilyen életmódbeli sajátosság. – Némelyeknek igen különös szokásaik vannak – mutat rá Walmsley. – Képesek egy pohár erősen savas gyümölcslevet vagy szénsavas üdítőt 5-10 percen át, a kortyokat hosszan a szájukban tartva meginni.

A fogorvosa koronát vagy fedőréteget ajánlhat, de mindenképpen javasolni fogja a refluxbetegség kezelését is, hogy az ne okozhasson további károsodást. – Ez tipikusan olyan eset, amikor az orvos és a fogorvos jól összedolgozhat – mondja Creanor.

Sebek
Az angliai Chippenhamben élő, ötvenkét éves Julie Heron tavaly nyáron egy halszálkát akart kipiszkálni, amikor az ujjával egy csomót tapintott ki a nyelvén. Megmutatta a szájhigiénikusának, aki behívott egy fogorvost, az pedig azonnal kórházba utalta be a nőt. A csomó előrehaladott stádiumú nyelvrák volt. – Nem kaptam volna ennyire gyorsan kezelést, ha nincs a fogorvosom, akinek nagyon hálás vagyok ezért – mondja Heron.

Persze nem minden seb jelez daganatot. Néha csak egy éles fog sebzi fel a nyálkahártyát, máskor a seb Crohn-betegségre, fekélyes vastagbél-gyulladásra, gluténintoleranciára vagy éppen humán papillómavírus-fertőzésre utal. A nem gyógyuló sebeket mutassa meg a fogorvosának, különösen akkor, ha dohányzik vagy rendszeresen iszik alkoholt, mivel e szokások növelik a szájüregi rák kockázatát.

– A szájban képződő fekélyek általában gyorsan begyógyulnak – magyarázza Walls. – Ha egy fekély két hétnél tovább marad meg, az már gyanús, és mindenképpen vizsgálatot igényel.

A fogorvosok nemcsak a fogakkal foglalkoznak, de a nyelvet, a szájpadlást és a lágyszöveteket is rutinszerűen ellenőrzik. A szájüregi rákra utaló jelek keresése hozzátartozik az ellátáshoz. Ezért is fontos rendszeresen eljárni a fogorvoshoz.

– A fogorvosnál tett rutinlátogatás során végzett szájüregi, fej- és nyakvizsgálat életeket ment – hívja fel a figyelmet Vinod Joshi, a brit Szájrák Alapítvány alapítója.

Vote it up
97
Tetszett?Szavazzon rá!