Mit esznek-isznak a karcsú emberek?

Azt hiszi, kizárólag zelleren és répán élnek? A kutatók elemezték a táplálkozásukat, és az alábbira jutottak

Tejtermékek
A Harvard, a Case Western Reserve és a Brown Egyetem kutatói három év alatt több mint 7000 felnőtt étkezési szokásait követték nyomon. A vizsgálat során végül azt állapították meg, hogy az alacsony zsírtartalmú, illetve zsírmentes tejterméket legfeljebb csak havonta egyszer fogyasztó résztvevőkhöz képest a napi kétszer ilyen terméket fogyasztók esetében 37 százalékkal kisebb volt az elhízás valószínűsége. A joghurt és a tej magas kalciumtartalma hasznos a szervezetnek, egyesek szerint fokozza az anyagcsere sebességét. Korábbi vizsgálatok összefüggésekre mutattak rá a tejtermékek kellő mennyiségben való fogyasztása és a fogyás között (különös tekintettel a hastáji elhízásra).

Zabfélék
A vékony emberek rostokban gazdag zabkását, illetve házi készítésű granolát reggeliznek. Ezek mellett tartósan, akár ebédig kitart a jóllakottság érzése. Egy tíz éven át tartó kutatás szerint a vizsgálat ideje alatt 3,5 kilogrammal többet szedtek fel azok a résztvevők, akiknek a szervezetébe naponta legfeljebb 6 gramm rostot jutott, mint napi legalább 11 grammot fogyasztó társaik. A számokkal kapcsolatban: egy tál zabkása megkoronázva egy kisebb banánnal és egy marék mandulával körülbelül el is éri a 11 gramm rostanyagot! Egy másik kutatás alapján gyorsabban fogytak azok a túlsúlyos résztvevők, akik kiegészítették az étrendjüket zabfélékből készült fogásokkal, mint azok, akik az éhség érzetét csillapító rostokat nélkülözték.

Avokádó
Úgy gondolja, hogy az avokádó zsíros étel, ezért biztos nem jó a fogyókúrához? A Nutrition Journal című szaklapban megjelent cikk szerint egy ebédre elfogyasztott fél avokádónak hála tovább tart a jóllakottság érzése, így az ember kisebb késztetést érez, hogy a fő fogás után is folytassa az evést. Az avokádóban levő egészséges, egyszeresen telítetlen zsírsavak hatására nem lép fel éhséget kiváltó vércukorszint-ingadozás.

Nő csípős paprikával a szájábanCsilipaprika
A Purdue Egyetem kutatói derítették ki, hogy a Cayenne-borssal megfűszerezett ételek után csökken a zsíros – akár sós, akár édes – rágcsálnivalók utáni vágy! További kutatások a csilipaprika kapszaicin-tartalmáról mutatták ki, hogy serkenti az anyagcserét.

Zöld tea
Kávé és szénsavas üdítőitalok helyett a karcsú emberek inkább zöld teát kortyolgatnak. Őket igazolja az a japán kutatás, amely során a napi 1 csésze zöld teát fogyasztókhoz képest jelentősen többet fogytak azok, akik naponta 5 csészével ittak! Ennek a magyarázata a tea magas katekintartalma, amely a test anyagcseréjét serkentő vegyület – ha több energiát használ, több zsírt éget el! Ráadásul további előnyei is vannak!

Olajos magvak
Rágcsálnivaló? Sovány embertársainknál csak az olajos magvak jöhetnek szóba! A New England Journal of Medicine orvosi szaklapban megjelent vizsgálat szerint általában vékonyabbak azok, akik rendszeresen csemegéznek magokat – magas fehérje- és rosttartalmuknak köszönhetően az olajos magvak könnyen eltelítenek és elmulasztják az éhségérzetet. Próbálja a kis kalória- és zsírtartalmú mandulát, pisztáciát és földimogyorót is.

Vote it up
242
Tetszett?Szavazzon rá!