Molnár Piroska

Milyen darabokat nézett meg mostanában a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja?

Kapcsolódó cikkek

Molnár Piroska Ózdon született 1945. október 1-én. Édesapja nem tért haza a szovjet fogságból, egyedül maradt édesanyja vissza szeretett volna térni Erdélybe, de ekkor már lezárták a határokat. Kunágotán telepedtek le, meghatározó gyermekkori élményei ehhez a településhez kötik. A mama tanácsára (tanuljon szakmát) Szegeden közgazdasági technikumban érettségizett.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1968-ban végzett; ezt követően a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol 1971-ig volt tag. 1971 és 1978 között a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott. 1978-tól 1982-ig a Nemzeti Színházhoz köti szerződés. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja. 1984-től, 18 éven át ismét a kaposvári társulatot erősíti. 2002 és 2013 között a Nemzeti Színház tagja. 2013-tól a Thália Színház tagja.

Rendszeresen fellépője az 1982-ben alapított Kőszegi Várszínház bemutatóinak.

2010-ben Nagymama-díjat alapított a legígéretesebb kaposvári fiatal női és férfi színész számára, amelyet évente ítélnek oda és 100-100 ezer forint jelképes díjjal jár. Az elismerést minden évben Csiky Gergely születésnapján, december 8-án adják át.

2011-ben Komlós Juci helyére a Nemzet Színészévé választották.

Filmszerepei közül kiemelkedik a Csinibaba (Aranka), a Meseautó, most pedig A nagy füzet. Elviraként is láthatjuk az m1 Munkaügyek című sorozatában.

(Forrás: Wikipédia)

Vote it up
230
Tetszett?Szavazzon rá!