Négylábú vigasz

Egy golden retriever képes volt arra, amire a Winokur család nem – összebarátkozott dühöngő fiukkal, és lecsillapította

Kapcsolódó cikkek

1999 májusában a 43 éves Donnie Winokur és férje, a 49 éves Harvey Winokur megláthatták álmaik kisfiát, a gyermeket, akit a meddőség megtagadott tőlük. A sápadt, sötét szemű, egyéves, pamutrugdalódzóba öltöztetett Andrejt egy gondozó tartotta meg álló helyzetben – a kisfiú ugyanis egy orosz árvaház által készített rövid videofelvételen volt látható. Ha tetszik a kisfiú, a házaspár elkezdheti az örökbefogadáshoz szükséges jogi eljárást, márpedig nekik nagyon tetszett.

Winokurék négy hónappal később repültek el Oroszországba atlantai otthonukból, hogy örökbe fogadják Andrejt, akinek az Iyal nevet adták, valamint a vele nem rokon, nála két nappal fiatalabb kislányt, akit Morashának neveztek el. A családot hazaérkezésekor gratulációk, ajándékok és léggömbök fogadták.

– Nem sokkal a harmadik születésnapjuk után kezdtek sötét fellegek mutatkozni a két orosz baba örökbe fogadásának csodálatos tündérmeséje felett – meséli a most 55 éves Donnie.

Szemben az élénk és vidám Morashával, Iyal ellenszegülővé és lobbanékonnyá vált. Keménykötésű, jószívű fiú volt, széles, nyílt arcú, barátságos mosolyú, fényes, fekete haja gombafrizurára vágva. De akár egy műanyag poháron látott rajzfilmfigura vagy a huzakodás Morasha Barbie babái miatt olyan dührohamot váltott ki belőle, amely megrengette a házat. Étkezéskor érthetetlen mohósággal tömte magába az ételt. A gyorsan haladó autóban egyszer kikapcsolta a biztonsági övét, és megpróbált kiugrani. Minden éjjel dühöngve ébredt fel. Az óvodában nekiment más gyerekeknek a háromkerekű biciklijével. Idegeneket akart megpuszilni vagy megérinteni a lábukat. A barátok, akik korábban olyasmivel nyugtatták, hogy „Elvégre fiú!” vagy „Az enyém is ilyen volt!”, együtt érzőn hallgattak.

Iyalt a harmadik születésnapja után több mint egy évig vizsgálgatták gyermekpszichiáterek, gyermekorvosok és specialisták, de nem jutottak egységes álláspontra. Végül Alan G. Weintraub fejlődési rendellenességekkel foglalkozó gyermekorvoshoz került, aki felfigyelt arra, hogy a gyereknek kicsi a fejkörfogata, rövid és távol ülő a két szemrése, az orrához közel fölös bőrredők vannak, az arca középső része pedig szokatlanul lapos. Bár nem volt ismert, hogy Iyal szülőanyja alkoholista lett volna, a jelek egyértelműen magzati alkohol szindrómára (angol nevének rövidítéséből FAS) utaltak.

Donnie és Harvey 1999 augusztusában Moszkvában ünnepelte a gyerekek örökbefogadásátIyal szellemileg visszamaradott volt, és fennállt a veszélye annak, hogy számos más téren is fogyatékos vagy deviáns lesz. Idetartoztak a problémamegoldási és tanulási nehézségek, az impulzív viselkedés, a közösségbeli elszigetelődés. Az ilyen embereknél felnőttkorban igen gyakori a munkanélküliség, a drog- és alkoholfüggőség, a börtönbe kerülés, az öngyilkossági hajlam, az önálló életre való képtelenség, valamint a szexuális aberráció. Nem igazolt, hogy lenne hatékony gyógyszeres vagy más kezelés.

Hét-kilenc éves korában Iyal sokszor szünet nélkül halandzsázott és gagyogott babanyelven. Az iskolában állandó segítőre volt szüksége, otthon pedig a mamája osztatlan figyelmére. Az író és multimédia-producer Donnie feladta a karrierjét. Harvey rabbiként gyülekezete több száz tagjának igényeivel igyekezett foglalkozni az otthon fokozódó problémák mellett.

Miközben Donnie a speciális nevelési igényű gyermekeket nevelő családok körében talált fogódzót, felfedezett Ohio államban egy nonprofit ügynökséget, amely autista gyerekeknél helyez el segítő kutyákat. Egy munkakutya tudna segíteni Iyalnak? – Viccelsz? – emelte fel a hangját a férje. Harvey úgy érezte, képtelen volna elviselni, ha még egy hangos lény költözne a házukba, egy újabb ütközési pont a két gyerek között. – Nem, Donnie. Ezt már nem bírnám.

– Olyan segítség lehetne, amilyenre szükségünk van – erősködött Donnie.

– Felejtsd el! – mondta Harvey. – Vagy én, vagy a kutya.
 

Karen Shirk az Ohio állambeli Xeniában működtet kutyakiképző iskolát. Buggyos farmerban, fehér férfipólóban, járás közben erősen kacsázva, egy gégemetszés után beültetett cső fémgombján át lélegezve vezet be az irodájába. Utat törünk magunknak egy csomó lelkesen ugrándozó papillon között – ez a széles, selymes fülű öleb a francia ’pillangó’ szóról kapta a nevét. Miután a 49 éves Shirk helyet foglal az íróasztalánál, a kutyák leheverednek a padlóra a lábánál, és őt figyelik. Amikor nevet, ide-oda lengetik a fülüket.

Shirk 1998-ban alapította 4 Paws for Ability (4 mancs a képességfejlesztésért) nevű nonprofit vállalkozását, miután a saját munkakutyája, egy Ben nevű fekete németjuhász megmentette az életét. Egy este éberen figyelte a gazdáját, aki nyitott mellkasi szívműtét után hazatért az otthonába. – Nappal volt mellettem ápolónő, de éjjel egyedül voltam – mondja Shirk, aki miaszténia gráviszban, egy súlyos izomgyengeséggel járó autoimmun betegségben szenved. – Morfiumpumpát használtam, és nem tudtam ugyan róla, de egy életveszélyes gyógyszer-kombinációt szedtem. Elájultam.

Amikor csengett a telefon, Ben, ahogyan tanították, várta Shirk utasítását, hogy felvegye, mielőtt bekapcsolna az üzenetrögzítő. Ám aznap este önállóan leemelte a kagylót, az ágyra rakta, és kitartóan ugatott.

A vonal túlsó végén Shirk édesapja rájött, hogy baj van, és azonnal hívta a központi ügyeletet. A mentők azt mondták Shirknek, hogy nem élte volna túl az éjszakát.

Miután Shirk örökbe fogadta Bent, még kölyökkutyaként, oktatót bízott meg, hogy képezze ki munkakutyává. Az akkori munkakutya-ügynökségek ugyanis nem adhattak ki kutyákat lélegeztetőn lévő embereknek, így Shirk elesett a lehetőségtől. Ezért kezdett bele munkakutya-vállalkozásába, hogy olyanoknak juttasson kiképzett kutyákat, akik különben nem kaphatnának. – Mindenhonnan hívogattak, és azt kérdezgették: „Túl fiatal vagyok?, Túl öreg vagyok?, Túlságosan sérült vagyok?” – mondja. – Erre én azt feleltem: „Ha az életén javíthat a kutya, ha maga és a családja tudnak gondoskodni a kutyáról, adunk magának kutyát.”
 

Egy speciális nevelési igényű fiú édesanyja 2007-ben hívta fel Atlantából a 4 Pawst. – Kiadnak kutyákat magzati alkohol szindrómában szenvedő gyerek mellé? – kérdezte az anya Shirktől.

– Nem is hallottam ilyenről.

Donnie Winokur, aki addigra már megalapította az FAS-betegek országos szervezetének georgiai egységét, röviden elmagyarázta, mi az. – Elképzelhető, hogy a fia szóban bántalmazná a kutyát? – kérdezte Shirk.

– Nos, igen – ismerte be Donnie kénytelen-kelletlen.

– Elképzelhető, hogy fizikailag is megpróbálná bántalmazni a kutyát?

– Nem zárható ki – felelte Donnie, ekkor már az elutasításra számítva.

– Rendben – mondta Shirk. – Látnunk kell egy orvosi javaslatot és videofelvételeket a fiáról. Látni szeretnénk nap mint nap, ahogy reggel felkel, reggelizik, beszáll a kocsiba, az iskolában, lefekvéskor. Hallani szeretnénk az általa keltett zajokat, látni a kitöréseit.

– Adnak nekünk kutyát? – állt el a lélegzete Donnie-nak.

Aznap este otthon Harvey lélegzete is elállt. – Több ezer dollár egy kutyáért? – fakadt ki. – Pótmama, átmeneti gondozó vagy magániskola helyett? Van ennek értelme? Egy kutya semmit sem fog jelenteni Iyalnak.

– De talán igen.
 

Iyal és Chancer 2009 szeptemberében2008 januárjában Donnie, az édesapja, az első unokatestvére és annak gyerekei tíznapos tanfolyamra utaztak Ohióba, más speciális nevelési igényű gyerekek családjával és új kutyáikkal. Autista vagy viselkedési zavaros gyerekek számára a kutyákat „a bevett viselkedési formák megszakítására” képezték ki. Rohammal járó betegségekben, cukorbetegségben vagy légzési rendellenességben szenvedő gyerekek számára pedig arra, hogy vészhelyzetben riasszák a szülőket.

Az ügynökség kihelyezéseinek körülbelül tíz százaléka sikertelen. – Néha azért, mert a szülők nincsenek felkészülve arra, mennyi többletmunkát jelent a kutya – mondja Shirk. Máskor azért, mert nem jó a „párosítás”. A családi videofelvétel nem tükrözi a viselkedés súlyosságát. – A gyerek szelídnek látszik a felvételen, ezért mi egy békés kutyát küldünk – magyarázza Shirk. – Aztán a gyerek heves kitörései megijesztik a kutyát, tehát kerülni fogja a gyereket. – Shirk igyekszik óvni az ügyfeleket a „Lassie-szindróma” illúziójától: ne higgyék, hogy ha egy odaadó, érzékeny és okos kutya bekerül az életükbe, attól majd mindenki jobban érzi magát.

Néha mégis ez történik.

A 4 Paws Chancerrel párosította Iyalt, egy nagy, jóindulatú, „öntudatos” golden retrieverrel, aki nem fog megsértődni a fiúra, nem fog kijönni a sodrából.

Donnie és Harvey állandó feszültségben élt Iyallal. A fiúnak naponta voltak dühkitörései, és a kutyakiképzőben is produkált egyet. – Nagyon sajnálom – mondta Donnie szégyenkezve. De a speciális igényű gyereket nevelő szülők megértők voltak.

A második nap foglalkozásai után a szülőknek azt javasolták, hogy akkor először vegyék magukhoz éjszakára a számukra kijelölt kutyát. Donnie unokatestvére elvitte sétálni Chancert, eközben Donnie Iyalt és Morashát tartotta szemmel, akik a szálloda fedett uszodájának meleg vizű medencéjében pancsoltak. – Amikor visszajöttek a sétából – idézi fel az asszony –, Chancer körülnézett, aztán elszaladt. Azt hittem, megszökik. Elrohant mindenki mellett a szoláriumban, és szinte repülve ugrott be a meleg vizű medencébe. Meg akarta menteni Iyalt!
 

Chancert nem képezték ki vízi mentésre. Shirk úgy véli, Chancer 36 óra után már kötődött Iyalhoz. A fiú részéről azonban ez valószínűleg még nem volt ugyanígy. A gyermekagyban az alkohol okozta pusztítás részben azt is okozza, hogy összekuszálódnak az érzelmi „ösvények”. A barátsághoz, jókedvhez, bensőségességhez és szeretethez vezető utak elmaradnak a fejlődésben. Ám a medence meleg vizébe csobbanó nagy sárga kutya olyan önfeledt nevetést csalt elő Iyalból, amilyet a mamája már hosszú idő óta nem hallott tőle.
 

Chancer hazavitelét követően Winokurék tíz év óta szinte először átaludták az éjszakát. Riadtan néztek egymásra: vajon él-e még Iyal? Az ágyon elterpeszkedő nagy sárga kutya mellett szundikálva találták. Chancer érkezésétől fogva a gyerek ritkán zavarta fel őket éjjel. Ha felébred is, a kutya jelenléte nyilvánvalóan megnyugtatja, és visszaalszik.

Chancer időnként már a kitörésük előtt elhárítja a dührohamok fellépését. Ha egy tanár vagy terapeuta egy kissé túl sokáig dolgozik Iyallal az ebédlőben, Chancer a látogató és a fiú közé áll, egyértelműen jelezve: mára elég. Akár kétemeletnyi távolban is éber lesz, hegyezi a fülét. Megérzi, hogy Iyal közeledik a tűréshatárhoz, odafut hozzá, játékosan megdöfködi, lenyomja a földre, ráfekszik, elnyúlik rajta, és elégedett mordulással ellazul. A Chancer alá szorult Iyal először tiltakozik, nyöszörög, aztán ő is ellazul. Ahogy a nagy kutya fekszik a fiún, egy időre elzárja őt a nyugtalanító és érthetetlen világ elől.

Azelőtt Iyalból hiányzott az az általában négyéves korra kialakuló képesség, hogy megértsük: másoknak lehetnek a miénktől eltérő elképzelései. Chancer azonban arra ösztönözte a fiút, hogy vegye figyelembe, mit szeret, mit akar és mit gondol Chancer. Csak a kutya megérkezése óta röstelkedik vagy sajnálkozik Iyal egy-egy dühkitörés után, ami azt jelzi, hogy már felfogja: a kitörései hatással lehetnek másokra. – Haragszik rám Chancer? – kérdezi a szüleitől. – Mami, légy szíves, mondd meg Chancernek, hogy szeretem, jó?

– Ami a legjobb, hogy újabban, ha Iyal rosszkedvű, megkeresi Chancert, és odabújik hozzá – mondja Donnie. – Felemeli Chancer nagy mancsát, és befészkeli magát alá. – Ezzel jutott el a fiú legközelebb ahhoz, hogy szabályozni tudja a saját hangulatát.

Chancer még nem gyógyította meg Iyalt. – Attól a pillanattól fogva, hogy Iyal reggel felébred, feszültség van a házban – mondja Donnie. – Olyan idegrendszeri és pszichés károsodásai vannak, amelyekhez Chancer mancsa nem férhet hozzá. De Chancer csillapítja a zavarok mértékét. Olyan, mintha dajkánk lenne.

2011 októberében Chancer „puszit ad” Iyalnak, miközben a család együtt van a nappaliban

Azért nem teljes munkaidős dajka. Chancer nem kíséri el Iyalt az iskolába, mert a fiú nem képes arra, hogy a kutya felelős gazdája legyen. Ha Iyal rossz vagy veszélyes dologra adna utasítást Chancernek, vajon Chancer rájönne, hogy tilosban járnak? Vajon megtagadná Chancer a gazdája parancsát?

Iyal biztonságát és a körülötte lévők épségét évről évre újabb veszélyek fenyegetik. Iyal időnként megpróbálja nem helyénvaló módon megérinteni a mamáját; Winokurék attól félnek, hogy az iskolaigazgató rövidesen behívatja őket. – Harvey-val úgy érezzük, mintha egy vulkán tetején ülnénk – mondja Donnie. – Iyal 13 éves, de a kognitív, emocionális és szociális funkciói egy nyolcéves szintjén működnek. Soha nem fogja utolérni a valódi életkorát, sőt, ez a távolság nőni fog. Csak kevés kívülálló tudja megkülönböztetni az idegrendszeri alkalmatlanságot az ellenszegülő viselkedéstől; vagyis hogy Iyal megtesz minden tőle telhetőt.

Chancer nem tudja, hogy Iyal kognitív képességei sérültek. Csak azt tudja, hogy a fiúhoz tartozik. Ideális módon szereti Iyalt, igazi, feltétel nélküli szeretettel, amilyet a családja sem tud nyújtani neki. Chancer soha nem csalódik Iyalban, nem jön zavarba miatta. Függetlenül a kognitív képességek hiányától, az inkább baljósnak, mint fényesnek ígérkező jövőtől, időnként látni lehet őket a játszótér és a baseballpálya közötti füves és agyagos részen, ahol együtt futnak nevetve, és rendkívül boldogok: egy fiú és a kutyája.