Nem szállnak le rólam!

A kibertérben zaklatók szüntelen gyötrik áldozataikat, és súlyos károkat okoznak nekik. Fel kell lépnünk ellenük

Megjelent: 2011.október

Kapcsolódó cikkek

Julia Bosma megijedt. Egyre csak jöttek az üzenetek MSN-en és a mobiltelefonján. „Fogd be a pofád!”, „Beverjük a képedet!”, „Tudjuk, hol laksz...” Bármerre járt is a tizenkét éves kislány, sehol sem volt nyugta azoktól, akik két hónapja még a barátnői voltak.

Pedig Julia nagy örömmel kezdte a felső tagozatot az Amszterdamhoz közeli Haarlemben. Új barátságokat akart kötni – olyan lányokkal, akikkel együtt töltheti a szabad idejét, és akikben megbízhat. Ez néhány hétig sikerült is, októberben azonban csapatostul ellene fordultak, miután egy zongoraóra miatt nem tudott találkozni velük a belvárosban. Egy jelentéktelen apróságot aránytalanul fölfújtak.

Az iskolában megrongálták a biciklijét, a folyosón valaki hátulról fellökte. De igazán az iskolában és otthon éjjel-nappal zajló elektronikus erőszakoskodás rémítette meg. Se enni, se aludni nem tudott. Nem érezte magát biztonságban, de fogalma sem volt, mitévő legyen.
 

A megfélemlítés napjainkban jócskán túllépett a tanintézetek kerítésén. Áldozatai Juliához hasonlóan már otthon sem lelhetnek menedéket. Okostelefonnal, laptoppal és játékgépekkel fölfegyverkezett zaklatói kényük-kedvük szerint barangolhatnak a kibertérben, leskelődhetnek, éjjel-nappal bármikor küldözgethetnek üzeneteket, hamis felhasználónevek mögé rejtőzhetnek, és valódiakat bitorolhatnak. Olyan ez, mintha minden fal leomlott volna.

– A gyerekek a szüleiktől kapcsolattartásra kapott okostelefonokat sok egyébre is föl tudják használni. Kémkedhetnek. Felvételeket készíthetnek. Veszélyesek – magyarázza Bamber Delver, a gyermekkorú fogyasztókat védő holland De Kinderconsument alapítvány képviselője, aki társszerzője a wifis nemzedékről nemrég megjelent könyvnek.

Az internetes megfélemlítéssel kapcsolatos adatok nem egyértelműek, különösen azért, mert maga a tevékenység egészen új keletű. – Két éve még senki sem tudta, mi az – magyarázza Baltazar Rodrigues, a portugál bűnügyi rendőrség számítógépes bűnözési nyomozó főosztályának felügyelője –, de tavaly már országos átlagban napi egy bejelentés érkezett a rendőrségre.

Az Európai Unió Gyermekek a világhálón címmel tavaly közreadott tanulmánya megállapította, hogy a huszonöt országban vizsgált 25 ezer gyermek és serdülő hat százalékát félemlítették meg az interneten. Az Európa-szerte végzett országos felmérések azonban még aggasztóbb adatokat tártak föl:

Hollandiában egy 1250 gyermekre kiterjedő vizsgálat szerint a 12 évesek csaknem egynegyedét és a 13–14 évesek 19%-át háborgatták ilyen módon. Az online zaklatottaknak csupán 37%-a szólt a szüleinek.
Spanyolországban a 2101 megkérdezett 11–17 éves 17,4%-át zaklatták mobiltelefonon és 22,5%-át interneten.
A Cseh Köztársaságban vizsgált 12 500, 11–16 éves gyerek 59,4%-át fenyegették meg a kibertérben.
Németországban egy 2011 júniusában, ezer 14–20 éves diákra kiterjedő felmérés azt mutatta, hogy 36%-uk vált elektronikus zaklatás célpontjává.
Oroszországban 1025 kilenc és tizenhat év közötti gyerek vizsgálata kiderítette, hogy 20%-ukat zaklatták az interneten vagy más módon.

– Az orosz gyermekek arról számolnak be, hogy éppolyan gyakran félemlítik meg őket a világhálón, mint a való életben – mondja Galina Szoldatova, a Moszkvai Állami Egyetem pszichológiaprofesszora.

Mi az, amit a szülő tehet?
TANULJA MEG hogyan lehet e-maileket és azonnali üzeneteket blokkolni.

ŐRIZZE MEG bizonyíték gyanánt a bántó üzeneteket, képeket.

TEGYEN PANASZT elektronikus megfélemlítés esetén annak a közösségi oldalnak az üzemeltetőjénél, ahol az esete megtörtént. Az oldalnak rendszerint van olyan mezője, ahova kattintva ezt megteheti. Ha valami egyszer felkerül a világhálóra, akkor teljes egészében onnan eltávolítani szinte lehetetlen. A közösségi oldalak viszont le akarnak csapni a nem megfelelően viselkedőkre. Ahhoz, hogy ezt megtehessék, tudniuk kell róla.

A SZOLGÁLTATÓNAK jelentse, ha a zaklatás mobiltelefonon történik. Ha ismétlődik, változtassa meg a telefonszámot.

TALÁLKOZZON az iskola vezetőivel és kérjen tőlük segítséget, ha a zaklató az ön gyermekével egy iskolába jár. Semmiképp se hagyja viszont figyelmen kívül azt a tényt, hogy gyermekének nem jó, ha a már meglévőnél is nagyobb mértékben kiközösítik.

HÍVJA FEL a rendőrséget, ha a kiberzaklatás fenyegetést is tartalmaz, vagy ismeretlen forrásból érkezik. Félelemre adhat okot, ha a fiú- vagy lánygyermek biztonsága a tét.

A legjobb szülői magatartás az, ha előrelátóan cselekszik, vagyis már felkészül és tudja, mi minden történhet meg a kibertérben.

Vajon az EU adatgyűjtése miért mutatta az internetes megfélemlítés ritkább előfordulását? Sofia Buelga, a Valenciai Egyetem társadalomlélektan-professzora és a spanyol jelentés szerzője úgy véli, ennek legalább részben az az oka, hogy az uniós felmérés „az elmúlt évben kapott durva vagy sértő üzenet”-ként határozta meg a elektronikus megfélemlítést. Más vizsgálatok a sajátjához hasonlóan olyan jelenségeket is figyelembe vettek, mint a YouTube-ra kirakott videók és a kapcsolatépítő szájtokon, például a Facebookon létesített, egy bizonyos személyt megcélzó gyűlöletoldalak.

– Spanyolországban komoly gond ez – mondja a professzor asszony. – Olyan oldalakat találunk, mint a „Mindenki utálja Mariát”. Az ilyesmi az áldozatra nézve súlyos, akár öngyilkossághoz is vezető következményekkel járhat.

Szívszaggató történeteket hallhatunk. Például a tizenkét éves magyar kislány esetét, aki nem értette, miért közösítik ki az osztálytársai, végül megtudta, hogy valaki egy kapcsolatépítő szájton hamis oldalt nyitott a nevében, és ott sértő megjegyzéseket közölt, amelyeket állítólag ő írt másokról.

Vagy a tizenhat éves holland autista fiúét, aki nem tudott tiltakozni a megszégyenítő videók ellen, amelyeket az osztálytársai két és fél hónapon át mutogattak róla a YouTube-on. Miután lefülelték a tetteseket, azt mondták, egyszerűen nem számítottak arra, hogy a szülők vagy a hatóságok ellenőrzik a szájtot.

Vagy nézzük a tízéves ikreket a franciaországi Bondoufle-ban, akiket előbb az iskolában gyötörtek – ellopták a szemüvegüket, eltüntették a füzeteiket –, majd egyszer csak az otthoni nyugalmukat is földúlták: egy osztálytársuk durva e-maileket küldött nekik. „Enyém az utolsó szó, te kis gyagyás! – így szólt az egyik. – Nehogy már azt képzeld, hogy tudsz verekedni. Egy ujjal úgy meglöklek, hogy elterülsz.”
 

Miként a haarlemi Julia is tapasztalhatta, az elektronikus megfélemlítés egyszerű, a kivédése korántsem az. A tizenkét éves kislány úgy érezte, nincs kihez fordulnia. Két hónap múlva aztán nem bírta tovább, és kétségbeesetten hívta föl az anyukáját, Janine Bosmát a munkahelyén. – Bemehetek hozzád? – kérdezte. Janine és a férje addig is tudták, hogy valami bántja Juliát, de nem is képzelték, mekkora a baj. Úgy gondolták, magától megoldódik, ez az okos, közvetlen és erős akaratú gyerek egyedül is megállja a helyét. De a telefonhívás után Janine ráeszmélt, hogy lánya a segítségükre szorul.

– Nem szállnak le rólam! – zokogta Julia.

– Végy erőt magadon, és mondd el a tanárnődnek! Tudnia kell róla, mi folyik – felelte Janine.

– De akkor mindenki meg fog utálni!
 

Mivel a gyerekek sokszor vonakodnak előállni a problémáikkal, a pedagógusok nehezen tudják figyelemmel kísérni, mi történik a kibertérben, nemhogy befolyásolni is tudnák. – A legtöbb tanár igenis érzi a felelősséget – szögezi le Heidi Vandebosch, az Antwerpeni Egyetem kommunikációs tanszékének adjunktusa. – Az iskolák azonban nem tudják, milyen anyagok felhasználásával foglalkozzanak ezzel a témával a tanórán. Sok tanár szívesen indítana ugyan harcot az ilyesfajta fenyegetés ellen, de attól tart, egyszerűen képtelen megbirkózni az ezzel járó műszaki kihívásokkal.

Franciaországban Thierry Cadart matematikatanár úgy véli, hogy egy Montpellier környéki tizenhárom éves kislány 2011 júniusi meggyilkolása tragikusan példázza, miért kell a tanároknak és a szülőknek jobban tudniuk, mi zajlik a gyerekek között a kibertérben. Miután az áldozat meg egy másik diáklány valóságos és virtuális színtéren marakodott egy fiú miatt, a vetélytárs lány tizennégy éves bátyja, korcsoportjának városi ökölvívóbajnoka az iskola előtt megvárta az épületből kilépő áldozatot, többször az arcába sújtott, és végzetes felütést mért az állára. A fiú ellen várhatóan vádat emelnek, jelenleg pszichiátriai vizsgálat alatt áll.
 

Ahogyan a Montpellier környéki iskolással is történt, az internetes fenyegetés sok esetben fajul tettleges erőszakká. Nemrég Oroszországban, a Szentpétervári körzetben néhány legfeljebb tizennégy éves fiú megharagudott egy tizenkét évesre, mert tízet elveszített a sörvásárlásra tőlük kapott hatvan rubelből (kb. 400 Ft). Egy ásónyéllel szexuálisan bántalmazták, ezt mobiltelefonnal lefilmezték, majd a felvételt megmutatták a barátaiknak. A Fontanka.ru internetes hírportál még a weboldalán is lejátszotta a videót, erre a hatóságok hivatalos figyelmeztetést adtak ki, ami egy médiacsatorna lezárásának első lépése.

Tavaly márciusban Berlinben egy tizenhét éves fiú megpróbált véget vetni a barátnője ellen hetek óta folyó megfélemlítésnek. Találkozott az ötletgazdákkal, de semmire sem jutott velük, ám később, egy metróállomáson egy nagy csapat fiatal (köztük a fenyegetés értelmi szerzői) rárontottak a fiúra, és még az után is ütötték-rúgták, hogy eszméletlenül a földre zuhant. A fiút két napig kórházban ápolták belső vérzésekkel.

Hat fiatal ellen súlyos testi sértésért emeltek vádat, és a német rendőrség nyomoz a támadás további résztvevői után. – Megváltozott a világ – mondja Cadart. – Az okostelefonok kisebbek, a diákok ügyesen bánnak a kütyükkel, nekünk pedig be kell hoznunk a lemaradást.

Maguk a tanárok is célkeresztbe kerülhetnek. Egy 2010-es holland felmérésben megkérdezett általános és középiskolai tanárok 47%-a ismerte el, hogy „alkalomszerűen” kiberzaklatók áldozatává vált. Nemegyszer lefilmeznek tanárokat, amint az osztályban kihozzák őket a sodrukból, azután fölteszik a klipet az internetre. Néha ennél is tovább mennek: az iskolai mosdóban filmeznek le tanárokat.
 

Az internetes megfélemlítés elleni küzdelem ma Európa-szerte a megelőzésre és tanácsadásra összpontosul. Igyekeznek fölhívni a gyerekek, szülők, rendőri szervek és pedagógusok figyelmét, mekkora kárt okozhat akár egyetlen sms is.

A De Kinderconsument 2007-ben kiberterrorizálás elleni felvilágosító kampányt indított a hollandiai Dordrechtben lévő Bernát herceg általános iskola 10–12 éves tanulói körében. – Igyekszünk megértetni a gyerekekkel, mennyire fáj, ha hazug vagy csúfneveket, trágárságokat tartalmazó üzeneteket kap valaki – mondja Frank Wijnbeek iskolaigazgató. – Azt akartuk, hogy gondolkozzanak el azon, amit művelnek. A kampány első éve után az új gyerekekkel már kevesebb gondunk akadt.

Frida Lindén, aki a svédországi Göteborg külvárosában 12–13 éveseket tanít, azon néhány tanár egyike az iskolában, aki regisztrált a Facebookon, így nyomon tudja követni diákjait, és fesztelen közegben érintkezhet velük. – Azt mondják, jól megy nekem – ismeri el nevetve –, de iskolánk minden diákjának van wifis számítógépe. Van még mit tanulniuk a tanároknak! Nálunk a tananyag része a „társas érzelmi felkészítés” nevű program. Mozifilmeket használunk vitaindítóul, és az órákon jogszabályokról, becsületsértésről, rágalmazásról beszélgetünk.

A prágai nyelvtagozatos Lupáčova iskola és a bukaresti Elena Farago iskola diákjai tavaly összefogtak, hogy a digitális megfélemlítés elleni kétoldalú chartát szerkesszenek, s ebben fölsorolták azt a tíz online tevékenységet, amelynek mellőzésére ígéretet tettek. A charta, amelyet idén tavasszal a román és a cseh kormány, az UNESCO, valamint a Microsoft is hivatalosan jóváhagyott, többek között olyan ígéretet tartalmaz, hogy minden diák „tisztességesen és példamutatóan használja az internetet”, mindenkor tiszteletben tartja a törvényi rendelkezéseket, illetve a szülei és tanárai által megfogalmazott szabályokat. – Fantasztikus élmény volt – nyilatkozik Matthew Moistner tanár, aki a projektben a diákok segítségére volt. – A szülők és tanárok oktatása is hozzátartozott, és a gyerekek remek munkát végeztek a tanításunkban.

A charta weboldalának egyik blogbejegyzésében Miruna Tocileanu bukaresti diáklány figyelmezteti a szülőket: „Amikor [az interneten] hétszázmillió bűnsegéd toborozható, hogy megcélozza vagy megalázza a gyerekeiket, az érzelmi sérülés veszélye nagyon valós, nagyon komoly. Ne söpörjék a szőnyeg alá a problémát!”

Jóllehet az interneten virágzik a megfélemlítés, egyre többen jönnek rá, hogy magát a világhálót kellene bevetni az ez elleni harcba. 2009-ben tizenhét európai közösségi oldal, köztük a Facebook, a Myspace, a Bebo és a holland Hyves írt alá egyezményt az Európai Bizottsággal. Ez megköveteli, hogy mindegyik szájt alkalmazzon könnyen megtalálható bejelentési mechanizmust, valamint adjon a terrorizálás elleni ötleteket, és most a résztvevők azon dolgoznak, hogy a 18 év alatti felhasználók adatlapja alapbeállításban ne legyen mások számára látható.

A Hyves például „Ez nem helyes” feliratú gombot illesztett a honlapjába, így a felhasználók bejelenthetik a fenyegetéseket, és a hét minden napján húszfős személyzet ad tanácsot a sértetteknek. – Egyedül ez év áprilisában 138 bejelentést kaptunk – mondja Wouter Glaser, a szájt kommunikációs vezetője. A büntetőintézkedések a zaklató profiljának ideiglenes blokkolásától IP címének teljes kitiltásáig terjednek.

Franciaországban a Facebook vállalta, hogy betart egy megállapodást, amelynek értelmében az iskolákban igyekeznek tudatosítani a kiberzaklatások tényét, és megbüntetik a vétkeseket. A megállapodást tavaly júniusban Luc Chatel oktatási miniszter és Justine Atlan, a gyermekek és serdülők internetes biztonságáért dolgozó e-Enfance csoport képviselője írta alá. – Komoly hiány mutatkozik a felvilágosításban, pedig a következmények a sértett egész életére kihathatnak – mondja Atlan.
 

De térjünk vissza Haarlembe! Julia tanárnője békéltető beszélgetést szervezett a kislánnyal és fő zaklatójával – a csoport tulajdonképpeni vezetőjével, aki kieszelte a szabályokat, és megbüntette az ellenszegülőket. Az első találkozón a lány unottan hallgatta Juliát, aki beszámolt a történtekről mediátoruknak. A második alkalommal a lány támadásba lendült. – Csak te tehetsz róla – mondta Juliának. – Mindent elrontottál.

– Mégis mit?

– Mindent.

A lány nem volt hajlandó belátni, hogy hibázott, de attól fogva tudomást sem vett Juliáról, annak legnagyobb megkönnyebbülésére. A most tizennégy éves Juliát annyira fellelkesítette, hogy a békéltető erőfeszítések megváltoztatták saját kilátásait, hogy átfogó képzések során vett részt, és maga is szeretne úgynevezett kortárs közvetítőként tevékenykedni.

– A férjemmel nagyon büszkék vagyunk rá – teszi hozzá ehhez az anyukája. – Szembenézett a zaklatóival, túltette magát a dolgon, és most ő segít másoknak.

Janine azonban semmit sem bíz a véletlenre. Mivel Julia, a lány ikerfivére és a nővérük mobiltelefont, Facebookot, MSN-t, Hyvest és Twittert használ, édesanyjuk nem tud mindenre figyelni, de arról gondoskodott, hogy internetes profiljaikat biztonságosabbra állítsák be, és folyamatosan ellenőrzi Julia twitterezését. – Szerintem túlságosan sok bizalmas információt közöl magáról – mondja az asszony nevetve. – Például amikor valamiért dühös rám, és azt írja a Twitteren, hogy „Anyu tiszta hülye”. Pedig „anyu” csak azt teszi, amit tennie kell.

Vote it up
352
Tetszett?Szavazzon rá!