Nevessen a szíve egészségéért

Most már tudományos bizonyíték is van rá, hogy a pozitív érzelmek, a zene és az érintés jótékony hatással bírnak

Egyik kedvenc pillanatom a praxisom során, amikor komor arccal közölhetem a pácienssel, hogy a legjobb dolog, amit a szívelégtelenség utáni felépülés érdekében tehet, az az, hogy menjen haza és nevessen, amíg a könnye ki nem csordul.

A szív egészségének fenntartása és egy szívbetegség visszafordítása sokkal összetettebb dolog, mint hogy egyszerűen diétával, testmozgással és a koleszterinszintjén való görcsöléssel meg lehetne oldani. A legfrissebb kutatások szerint a stressz, illetve az azzal szembeni tehetetlenség egyenes út a szívbetegségekhez. Egy 250 ezer résztvevő bevonásával lezajlott 11 évig tartó vizsgálat például azt állapította meg, hogy a szorongás az esetek 26 százalékában összefügghetett a kialakult koszorúér-betegséggel.

Az ingerültség és a düh szerepel a szívre ártalmas érzelmek toplistájának az élén: a Harvard Egyetem kutatói nemrégiben világítottak rá, hogy a szívrohamos esetek 40 százalékában a betegek beszámolója szerint az infarktust megelőző évükben sokat mérgelődtek, az esetek 8 százalékában pedig a tünetek jelentkezését megelőző két órában jelentkező dührohamokról számoltak be.

Ahogy a kutatások bizonyítják a negatív érzelmek káros hatását, úgy a pozitív érzelmek rendkívüli gyógyító hatását is meggyőző tényekkel támasztják alá. Kardiológiai praxisom 25 éve során többször megfigyelhettem, hogy az optimizmus, a magabiztosság, a nevetés, az emberi kapcsolatok és a relaxáció hogyan segíti a szív gyógyítását és egészségének megőrzését.

Ne féljen nevetni
Egy-egy kimerítő nevetés rengeteg endorfint szabadít fel, amely pedig aktiválja a vérerek falában azokat a receptorokat, amelyek a nitrogén-monoxid-termelést szabályozzák. Ennek a vegyületnek a hatására tágulnak az erek, javul a vérkeringés, csillapodik az érgyulladás, csökken a koleszterinplakkok lerakódása, illetve a vérlemezkék ragadósságának mérséklésével kisebb lesz a vérrögök kialakulásának a kockázata is.

Egy régebbi vizsgálat során a kutatócsoportom azt állapította meg, hogy a szívbeteg páciensek 40 százaléka nagy valószínűséggel nem tudja humorral kezelni a kellemetlen helyzeteket – így például ha véletlenül rájuk önt valamit egy pincér –, szemben azokkal, akiknek nincs panaszuk a szívükre. Egy másik kutatás során A Ryan közlegény megmentése és a Keresd a nőt! című filmek egy-egy jelenetét nézettük meg a résztvevőkkel. Azt tapasztaltuk, hogy az előbbi, nyomasztóbb filmjelenet során a résztvevők ereinek az átmérője 50 százalékkal összeszűkült, míg utóbbi, vicces klip során 22 százalékkal tágult. Mindösszesen 15 perc nevetés már olyan jótékony hatással járt, mint az edzőteremben eltöltött 15-30 perc, vagy napi 1 sztatin szedése.

Hangolódjon rá
Az orvostudomány mostanra tudta bizonyítani, amit azért mindenki sejtett már évszázadok óta: a zenének valóban van gyógyító ereje. Egy vizsgálat azt mutatta ki, hogy napi 25 perc zenehallgatással 4 hét alatt 12 Hgmm-rel sikerült csökkenteni a szisztolés vérnyomás értékét (a fönti szám), és 5 Hgmm-rel a diasztolés vérnyomásét (az alsó szám). Ez az eredmény egy erős vérnyomáscsökkentő gyógyszer hatásával ér fel.

A zene nyugtató ereje olyan mértékű, hogy a szívműtét előtti idegeskedés csillapításakor hatékonyabbnak bizonyult a gyógyszeres nyugtatóknál. Egy csoportos vizsgálat során jobbak voltak azoknak a betegeknek az eredményei, akik a műtét után zenét hallgattak, mint azokéi, akik helyette nyugtatót kaptak. Az egyik magyarázat szerint a zene közvetlenül az idegrendszerre hat, amely a szívverésért és a vérnyomásért is felelős.

Kézrátéttel gyógyítani?
Emlékszem, gyerekkoromban mennyire megnyugtatott, ha az orvos a vállamra tette a kezét, miközben a tüdőmet hallgatta. Praxisom kezdete óta én is így teszek a betegeimmel: több kutatás is alátámasztotta, hogy az emberi érintés mennyire kedvező hatású a szív állapotára. Egy vizsgálat során például kimutatták, hogy a párjuktól rendszeresen ölelésben részesülő személyek szívverése és vérnyomása egészségesebb, és ráadásul nőtt a szervezetükben azoknak az anyagoknak a szintje, amely a vérerek tágulását serkenti.

Vote it up
201
Tetszett?Szavazzon rá!