Nyerő szerkók

Az olimpikonok kinézetét az arcszőrzet hosszától a bikinipánt szélességéig szigorú, azonban olykor egészen furcsa szabályok határozzák meg

Kapcsolódó cikkek

A Nemzetközi Röplabdaszövetség 2012 márciusában nyilvánosságra hozott intézkedése felkavarta a sportvilágot. Hivatalosan megszüntettek egy előírást, amely világszerte a férfiak kedvencévé tette a strandröplabdát. Ettől kezdve a női versenyzőket már nem kötelezték bikini viselésére.

Egészen addig érvényben volt az az előírás, hogy a bikininadrág oldalpántja nem lehet szélesebb 7 centiméternél. Az új szabályzat a versenyzőre bízza, ujjas vagy ujjatlan felsőt húz-e magára és engedélyezte sortnadrág viselését, de a szárnak legalább három centivel a térd fölött kell végződnie.

A szövetség a változással azt akarta elérni, hogy több ország játékosai vegyenek részt a strandröplabdaversenyeken: – A különböző országok vallási és kulturális előírásai miatt rugalmasan kell kezelni a viseletre vonatkozó szabályokat – indokolta a döntést Richard Baker szóvivő.

De a bikinit nemcsak fundamentalista prédikátorok ellenezték, hanem feminista szempontból is vitatottá vált. Az ausztrál nemzeti sporthivatal azt vizsgálta, nem valósult-e meg a „szexista kizsákmányolás” esete, amikor nőket olyan sportmez viselésére köteleztek, „amelynek tervezésekor nem technológiai, gyakorlati vagy teljesítményfokozó szempontokat tartottak fontosnak, hanem csakis azt, hogy a sportoló testére irányítsa a figyelmet”.

A játékosok azonban nemigen éltek az új szabály adta lehetőséggel. Kerri Walsh amerikai sportolónő például így fogalmazott: – Mi ragaszkodunk a bikinihez. Mi nem akarunk buggyos cuccban versenyezni. Amiben most játszunk, megfelel a célnak, és még jól is néz ki.

Sok játékostársa osztja ezt a véleményt. A szövetség egyik szóvivőnőjének már alighanem számtalan kérdésre kellett felelnie a témában, amikor némileg fásultan ezt közölte: – A sportolók a világkupa-versenyekhez hasonlóan a londoni játékokon is a megszokott mezben versenyeztek.

Rióban a strandröplabdameccseket a Copacabanán játsszák majd. Ha van hely a világon, ahol a bikini a megfelelő viselet, a világhírű homokos part mindenképpen az. Így hát megnyugodhatnak a magas, jó testű, minimális méretű ruhadarabot viselő nők csodálói. Ugyanakkor felmerül a kérdés: milyen egyéb előírások szabályozzák a sportolók viseletét az olimpiai játékokon?

Amikor úgy 3000 éve elkezdték a versenyeket, egyszerű szabály írta elő, milyen öltözéket viseljenek a sportolók: semmilyet! Csak férfiak versenyeztek, méghozzá teljesen meztelenül. Nők semmilyen formában nem vehettek részt a vetélkedésben. Sőt, férjezett nők még nézőként sem lehettek jelen a versenyeken, a szabályszegőkre halálbüntetés várt. Egy Kallipateira nevű özvegy azonban a legendák szerint vállalta a kockázatot.

A játékokon induló fiának, Peiszirodusznak akart drukkolni. Ezért férfiruhát öltött, és mint a fia edzője ment Olümpiába, ahol Peiszirodusz megnyerte versenyét. Amikor azonban Kallipateira a győzelem feletti örömében felugrott, szétnyílt a ruhája, és felfedte a női testet.

Az asszonynak megkegyelmeztek. Ám onnantól a versenyzőkhöz hasonlóan az edzőknek is meztelenül kellett megjelenniük a versenyeken, hogy bebizonyítsák, férfiak.

Manapság a különböző sportágak szabályait a szakszövetségek állapítják meg, őket pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) felügyeli.

Első hallásra némelyik előírás bizarrnak tűnhet. Például a Birkózó- világszövetség (UWW) 23. szabálypontja szerint „a versenyzők szakállát teljesen le kell borotválni. Ha valaki mégis szakállt hord, az nem lehet rövidebb 5 milliméternél.” Tilos továbbá izzadni a mérkőzés, illetve a menetek megkezdésekor. Ezenkívül nem szabad „a testre bármilyen csúszós vagy ragadós anyagot kenni”. A női versenyzők nem viselhetnek merevítős melltartót.

Jó okkal hozták ezeket a szabályokat. A versenyzők azért nem lehetnek borostásak, mert a rövid arcszőrzet „olyan, mint a csiszolópapír, és megsebezheti az ellenfelet”, állapítja meg a birkózószövetség.

Ha egy versenyző teste izzadt vagy csúszós, nehezebb fogást alkalmazni rajta, ezért az ellenfél hátrányt szenvedhet. A merevítős melltartót pedig azért tiltják, mert „bármely fémtárgy, például a cipzár is veszélyes, mivel megszúrhatja az ellenfelet”.

Természetesen alapvető követelmény, hogy az öltözék semmilyen tisztességtelen előnyhöz ne juttassa viselőjét. A kerékpárosok szabályzatában ez áll: „A sportmez nem alkalmazható semmi olyasmire, ami más célt szolgál, mint egy öltözék.”

A nem engedélyezett megoldások között a szabály megemlíti a biciklis karja és törzse között feszülő „szárnyakat” és az aerodinamikai elvek szerint tervezett cipőket. Hasonlóképpen tiltják az atlétikai ugrószámokban a vastag, rugalmas talpú cipők viselését.

A tisztességes versenyfeltételek fontosságára hívták fel a figyelmet a 2008-as pekingi játékok úszóversenyein történtek is. Ekkor a Speedo LZR Racer dresszben úszók nyerték el az érmek 98 százalékát, és 23 világcsúcsot döntöttek meg.

A cáparuhaként elhíresült úszódressz a versenyzők teljes törzsét, lábát, bokáját is fedte. A különlegesen áramvonalas Speedo dresszek nemcsak a víz ellenállását csökkentették, hanem állítólag a lebegést is elősegítették. Egyes versenyzők a dresszre ráhúztak egy másikat is, hogy az még jobban fenntartsa őket a vízen, s így még gyorsabban ússzanak.

A Speedo dresszt megalkotó kutatócsoport vezetője, Jason Rance következetesen cáfolta a lebegésről szóló híreszteléseket. – A Speedo folyamatosan ellenőrizte a felhajtóerőt, mert nem tartjuk méltányosnak, ha egy ruha megkönnyíti a lebegést. Mi csupán arra törekedtünk, hogy csökkentsük az úszókra ható vízellenállást.

A nemzetközi úszószövetség, a FINA mindenesetre betiltotta a szuperruhát, s az idei olimpián érvényes szabály a lehető leghagyományosabb úszóruhákat írja elő.

Minden gyártó, amelynek a termékét viselni fogják a versenyeken, köteles leadni ellenőrzésre egy négyzetméternyit a dressz anyagából.

A szinkronúszás is viták kereszttüzébe került. A ritmikus sportgimnasztika mellett ez az egyetlen olyan olimpiai szám, amelyben kizárólag nők versenyeznek. És mint minden női sportágban, különösen amelyikben a teljesítmény esztétikai megítélés alá is esik, vitatottá vált a nőies megjelenés.

A szinkronúszónők kiemelkedően fittek, erősek, hajlékonyak, és rendkívüli a szív- és érrendszeri állóképességük. De mivel színpompás, csillogó dresszben adják elő a versenyszámukat, erős a sminkjük és szinte mindig mosoly ül az arcukon, néha úgy tekintenek rájuk, mint az elnyomott női szerep („egy szép tárgy”) megtestesítőire.

Mindenesetre a szinkronúszók szabályzata kevésbé rikító, inkább visszafogott külsőt ír elő. Egyebek között ez áll benne: „Nem lehet színpadias, túlzó arcfestést használni. Az egyszerű, természetességet, tisztaságot és egészséget sugárzó smink elfogadott.”

Az úszóruhákra vonatkozó egyetlen megjegyzés az úszósportokat felügyelő nemzetközi szövetségtől származik: „A versenyző bármilyen mintázatú mezt viselhet, feltéve, hogy ízléses és nem átlátszó.”

Azt sem írja elő senki, hogy a szinkronúszók állandóan mosolyogjanak. A szabályzat csak egyszerűen megállapítja, hogy a produkció értékelésekor figyelembe veszik, „mennyire tükrözi a zene hangulatát”, illetve milyen az „előadás stílusa”.

A szinkronúszó számokat általában vidám zenére mutatják be, a versenyzők pedig ehhez igyekeznek alkalmazkodni. Nem véletlen, hogy szinte mindenki mosolyog. Igaz, a szabályzat azt sem tiltja meg, hogy zokogjanak, ha gyászinduló a kísérőzene.

Vagyis alighanem a strandröplabdához hasonlóan ebben a sportágban is szeretik a nők a csinos öltözéket. Végül is ezek a sportolók, nők és férfiak, mind fiatalok, akiknek gyönyörű a testük. Nem kell azon csodálkozni, hogy szívesen mutogatják.

Az atlétikai versenyek szabályai között az áll, hogy az öltözéknek tisztának kell lennie, amelynek „szabása és viselése nem lehet kifogásolható”. Olyan anyagból kell készülnie, amely „nedvesen sem átlátszó”, és a színe elöl-hátul ugyanolyan. Ezen túlmenően a versenyzők, illetve a területi szövetségek határozhatják meg, milyen legyen az öltözék.

A férfi futók rövidnadrágja és trikója nem sokat változott az elmúlt ötven év során, bár a sprinterek újabban szívesen hordanak testhez feszülő nadrágot, amelyben könnyebb futni és a légellenállás is kisebb. A nők azonban a rövidnadrágot és trikót jóval kisebb és a férfiakéhoz hasonlóan feszes kétrészes öltözékre cserélték, amely egyre inkább hasonlít a strandröplabdások bikinijére.

Semmilyen szabály nem írta elő ezt a váltást. Az atléták egyszerűen ilyen mezt szeretnek hordani. És ez a változás akkor is egyértelmű, ha egyesek még hagyományos öltözékben állnak rajthoz.

A díjlovagló számokban viszont, amelyekben férfiak és nők egymás ellen versenyezhetnek, az előírt öltözék a 19. századra vezethető vissza. Bár a mai ruházat hasonlít az egykori gyapjúbricseszre és lovas zakóra, a régi anyagokat lecserélték modernebb szövetekre, amelyek jobban szellőznek, elpárologtatják az izzadságot, és a lovas mozdulatainak megfelelően nyúlnak.

A Nemzetközi Lovas Szövetség szóvivője megjegyzi, hogy a változást „maguk a versenyzők kezdeményezték. A lovas versenyzők külsejét sokan divatjamúltnak tekintik, pedig már nem az. Ezek a sportolók manapság testhez álló öltözéket viselnek, amely azt sem titkolja el, hogy milyen csodás a testük. A versenyruháink igenis szépek és szexik.”

Joggal feltételezhetjük azt is, hogy a nők legalább olyan szívesen néznek izmos, testhez álló öltözéket viselő lovas versenyzőket, ahogyan a férfiak a bikinis strandröplabdásokat. Ám mégsem mondhatjuk, hogy a sportban nem fordul elő nemi alapú diszkrimináció, amelyet többek között az öltözék vált ki.

Nézzük például a német Niklas Stoepel szomorú történetét! A Wattenscheidbe való fiatalember hétéves kora óta edz sportágában, hazájában eljutott a legmagasabb szintre, ami feljogosította volna, hogy a válogatott tagja legyen. Arról álmodozott, hogy indul az olimpián.

Csakhogy akadt egy kis probléma. Niklas, ma már sok fiúhoz és férfihoz hasonlóan, szinkronúszó. Számára egyáltalán nem gond, hogy le kell borotválnia a lábát, ahogyan a férfi úszók és kerékpárosok is teszik, vagy hogy csillogó dresszt kell viselnie, mint a balett-táncosoknak. Viszont a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem engedélyezi, hogy férfiak is induljanak a szinkronúszás versenyszámban.

A nemzetközi úszószövetség 2014-ben megváltoztatta ugyan a szinkronúszásra vonatkozó szabályokat, és azóta férfi-női vegyes párosok is vízbe szállhattak nemzetközi versenyeken, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság azonban továbbra is ellenáll az új idők szelének. A 2016-os riói ötkarikás játékokon nem lesznek férfi szinkronúszók.

A nők bokszkesztyűt húzhatnak, de a férfiaknak tilos a smink és a díszes úszódressz. Mi ez, ha nem hátrányos megkülönböztetés?

Vote it up
90
Tetszett?Szavazzon rá!