Nyom nélkül

A hétesztendős, törékeny alkatú Maria Ridulph meggyilkolása a legrégebbi újratárgyalt bűneset volt az egész Egyesült Államokban

Kapcsolódó cikkek

Maria Ridulph hétesztendős, törékeny alkatú kislány volt. Nagy, barna szeme barátságosan csillogott. Legjobb barátnője, Kathy Sigman egy évvel volt idősebb nála. Csupán néhány háznyira laktak egymástól a hétezer lelket számláló amerikai kisvárosban, az Illinois állambeli Sycamore-ban.

1957. december 3-án, vacsora után Maria kikéredzkedett játszani, mert odakint, a sötét égboltról kavarogva hullani kezdtek a hópelyhek. Izgatottan hívta fel Kathyt: – Gyere, menjünk játszani!

Miután Kathy és Maria találkozott egymással, versenyt futottak a kereszteződésig. Az utcasarkon egy fiatalember szólította meg őket. Kathy jól emlékszik hosszúkás arcára, gondosan hátrafésült szőke hajára, túlméretezett fogaira és meglepően magas, vékony hangjára. Korábban még sosem látta a fiút.

– Helló, lányok – köszönt rájuk az idegen –, jól mulattok?

Azt mondta, Johnnynak hívják, és megkérdezte őket, akarnak-e lovacskázni a hátán. Maria nemigen kérette magát, néhány perc múlva újdonsült ismerőse nyakába kapaszkodva kacarászva ügetett fel s alá az utcán. Amikor ismét a sarokhoz értek, Maria leugrott a fiú nyakából, és hazaszaladt a babájáért.

Kathy és Johnny a sarkon várakozott. A fiú azt ajánlotta, sétáljanak kicsit a házak között, vagy kocsikázzanak egyet, de a kislány nem mozdult a járdáról, míg a barátnője vissza nem ért.

Miután Maria hóna alatt a babával megérkezett, Kathy szaladt el, hogy kihozza a kedvenc játékát.

Pár perc múlva, amikor visszaért a sarokra, Mariának és Johnnynak már csak hűlt helyét találta. – Mariaaa! – kiáltozta Kathy, de senki sem felelt.

Kathy felsietett Ridulphék lépcsőjén. – Maria eltűnt! – mondta lélekszakadva Maria bátyjának, Chucknak. – Sehol sem találom!

Chuck és barátja, Randy a kislány keresésére indult, miközben Maria és Kathy anyja kétségbeesetten telefonálni kezdett. Maria mamája sietve elhajtott a sycamore-i rendőrőrsre, hogy bejelentse a lánya eltűnését. Tíz perccel múlt este nyolc óra. Férfiak zörgettek Ralph és Eileen Tessier házának ajtaján. A házaspárnak vaskereskedése volt, és megkérték őket, hogy adjanak kölcsön elemlámpákat a kereséshez.

Tessierék két háztömbnyire laktak a Ridulph család otthonától. Ralph a háborúban ismerkedett meg az ír származású Eileennal, aki a tengerentúlra magával hozta előző házasságából való fiát, Johnt is. A párnak öt közös gyermeke született.

A kisebbek nehezen viselték, hogy anyjuk kivételez elsőszülött fiával. A 18 éves John folyton valami galibát csinált, de az anyja még akkor is kiállt mellette, amikor a fiút kicsapták az iskolából, mert fellökte a tanárát.

Ralph Tessier csatlakozott a Mariát kereső csapathoz, Eileen pedig elsietett, hogy a többi asszonnyal együtt szendvicseket és kávét készítsen nekik. A Tessier gyerekek – akiket a szüleik a távollétük idejére bezártak a házba – Johnnak nyomát sem látták azon az estén.

A következő napokban a rendőrök kikérdezték Eileent a december 3-i eseményekről. A gyerekek hallották, amint az anyjuk azt állítja, hogy John egész éjjel a házban tartózkodott. Mindannyian tudták, hogy nem mond igazat.

A kis Maria szeme barátságosan csillogottMaria eltűnésének időpontjáról egymásnak ellentmondó beszámolók születtek. Sycamore rendőrfőnöke az FBI-ügynököknek azt mondta, hogy a lányok 18.02-kor mentek ki az utcára, azonban a megyei seriff szerint Maria csak 18.30-kor telefonált Kathynek. Maria édesanyja később megváltoztatta első vallomását, és azt állította, hogy a lányok már 17.50-kor kimentek játszani.

Az emberek megfogták egymás kezét, és láncot alkotva fésülték át a Sycamore körüli földeket. Akik otthon maradtak, átvizsgálták a csomagtartókat és a pincéket.

Kathy Sigman órákon át kereste Johnny képét a letartóztatottak fényképei közt, de hiába. Ma is maga előtt látja édesanyja tekintetét, amint kérleli őt: – Emlékezz az arcára, Kathy! Te vagy az egyetlen, aki tudja, hogyan néz ki…

Nem telefonáltak emberrablók, és senki sem követelt váltságdíjat.

A rendőrök szerint Maria szexuális indíttatású bűntény áldozata lett.

A helyi rendőrség úgy vélte, kizárt, hogy az elkövető sycamore-i lakos volna, inkább olyasvalaki lehetett, aki átutazóban járt a városban. Az FBI-nak viszont akadt néhány helybéli gyanúsítottja. Kihallgattak mindenkit, akinél felmerült a „szexuális deviancia” lehetősége. A közeli peepshow üzemeltetőjétől tippeket kaptak egy bizonyos Kommandós és egy Mr. X. nevű illetőről.

A nyomozók utánanéztek minden teherautónak, amely azon az éjjelen áthaladt Sycamore-on. Átfésülték a „titkos” találkahelyeket, lecsapolták a tavat. Minden házat átkutattak – eredménytelenül.

Végül otthonától 190 kilométerre, tavasszal találtak rá Maria földi maradványaira egy farmon, egy kidőlt fa alatt. A halottszemle és a boncolás során nem sikerült kideríteni a halál pontos okát, csupán annyit állapítottak meg, hogy a kislány vélhetően erőszakos halált halt. Hatalmas tömeg gyűlt össze az evangélikus templomban, ahol kicsiny fehér koporsóban végső nyugalomra helyezték Mariát.

Barátnője tragikus halála egész életén át elkísérte Kathyt. Mardosta a lelkét a túlélők bűntudata. – Maria halálával véget ért a gyerekkorom – mondja Kathy. – Mintha pecsét került volna a homlokomra: én lettem a lány, aki akkor és ott együtt volt Mariával.

Felkavaró múlt
Sycamore lakói próbálták ugyan feldolgozni az ártatlan gyermek halálát, de az élet nem volt többé olyan, mint azelőtt.

John Tessier élete következő szakaszát a kisvárostól távol töltötte. Belépett a hadseregbe, majd elvégezte a tiszti főiskolát. A vietnami háborúban kétszer is bronzcsillaggal tüntették ki – mint azt később elmondta, mindig is katona akart lenni. Nagyapja a brit hadseregben szolgált. Édesanyja a második világháború alatt a Királyi Légierő egyik első női tisztje volt, aki légvédelmi keresőfényszórókat irányított.

Élesen emlékszik rá, ahogy kiskorában egy katona a hátán viszi fel őt egy lépcsősoron Londonban. Ez az egyik legkorábbi emlékképe, és Tessier meg van győződve róla, hogy a katona, akinek a hátán lovacskázott, az ő háborúban elesett apja lehetett.

A kisfiú ezután egy idős angol házaspár vidéki házában lakott. Hétéves korában az anyja magával hozta Sycamore-ba. A fiú az új környezetben kívülállónak érezte magát, és nem játszott a többi gyerekkel. Naphosszat az utcán csavargott terepszínű nadrágjában, oldalán kicsi fakarddal. A szomszédok csak úgy emlegették: a Kommandós.

Három nappal Maria eltűnése után egy névtelen telefonáló felhívta a hatóságok figyelmét egy bizonyos „Treschner” nevű fiúra, aki a kislány szomszédságában lakik, és ráillik Kathy személyleírása. A hívást követően két FBI-ügynök kopogtatott Tessierék ajtaján.

John Tessier a mai napig azt állítja, hogy Maria eltűnésének estéjén Rockfordban tartózkodott, 65 kilométerre Sycamore-tól. Beszámolóját nemcsak az anyja vallomása, de az a tény is alátámasztotta, hogy valaki aznap este 18.57-kor R-beszélgetést kért Rockfordból Tessierékkel.

Maria eltűnésének ideje kezdettől fogva vita tárgya volt. Amennyiben a kislány 19 óra körül tűnt el, Tessier alibije sziklaszilárdnak tekinthető, ha azonban Mariát már korábban, 18.15 körül elrabolták, akkor az elkövető akár Tessier is lehetett, 19 óráig ugyanis lett volna elég ideje Rockfordba vezetni.

Nem volt kétséges, hogy a fiú valóban Chicagóba utazott, és katonai alkalmassági vizsgát tett. Tessier azt mondta, egész délután a városban sétálgatott, benézett néhány lokálba, majd Rockfordba hajtott, hogy leadja a papírjait a toborzóirodán. Az ügyeletes tisztek megerősítették, hogy 19.15 és 19.30 között ott járt.

Két nappal az után, hogy az FBI kikérdezte Tessiert, hazugságvizsgálóval is feltették neki a kérdéseket. Megkérdezték tőle, létesített-e valaha is szexuális kapcsolatot kiskorúval. Tessier azt felelte, hogy volt ugyan egy nála fiatalabb lány, akivel „eljátszadoztak”, de az még évekkel korábban történt. Azt mondta, nem volt semmilyen kapcsolata Mariával, noha ismerte a lányt az utcából.

Kihallgatásakor ezek a részletek nem keltettek gyanút a szakemberekben. Elkerülték a figyelmüket John anyjának ellentmondásos beszámolói is: Eileen a helybéli rendőröknek azt mondta, hogy december 3-án éjjel a fia otthon tartózkodott, az FBI-ügynököknek viszont állította, hogy John Rockfordban volt az este.

A nagy kérdés: hol tartózkodott valójában Tessier a délutáni óráktól este hétig? A beszámolók szerint reggel megjelent a chicagói, 19.15-kor pedig a rockfordi toborzóirodán, nincs rá bizonyíték azonban, hol járt és mit csinált a két időpont között. Valóban Chicagóban töltötte a napot, majd egyenesen Rockfordba ment, ahogyan állítja, vagy időközben még megjárta Sycamore-t?

Évtizedekkel később valaki azt vallotta, hogy aznap délután látta Tessier autóját Sycamore-ban. Nehéz lett volna összetéveszteni a srác Pontiacját, mert a kocsi oldalára lángnyelvek voltak festve – ám hogy ki ült a volán mögött, azt a szemtanú nem látta.

Térjünk vissza 1957-hez! Tessier átment a hazugságteszten, és az alibije szilárdnak bizonyult. „A poligráf által rögzített reakciók nem utalnak rá, hogy Tessier bűnös volna az ügyben” – összegezte a vizsgálatot végző tiszt. Az FBI kihúzta John Tessier nevét a gyanúsítottak listájáról. A férfi másnap elhagyta Sycamore-t.

A katonaság után Tessier a büntetés-végrehajtási intézet oktatási központjában tanult Washington államban. Első házasságából egy fia és egy lánya született. Második házassága három év után ért véget. 1979-ben rendőrként szolgált Milton városában, de egy szökött tinédzser miatt a pályája hamar derékba tört.

– Ismerek egy rendőrt Miltonban, akinél megalhatnánk – mondta a 15 éves Michelle Weinmannak a barátnője, és az illető át is engedte nekik a kanapéját. A következő napokban vezetni tanította Michelle-t a szolgálati autóján, megmutatta neki, hogyan fesse ki magát és miként öltözködjön. A lány eleinte furcsállta a dolgot, de minthogy új barátja rendőr volt, megbízott benne. Azután jött a masszázs. A lány a földön feküdt, miközben Tessier lehúzta a fehérneműjét, és masszírozni kezdte a fenekét. Michelle kellemetlenül érezte magát, de nem szólt senkinek a dologról.

Egyik éjszaka – mint azt később elmesélte – elaludt a kanapén, és arra ébredt, hogy Tessier a fülébe sugdos. Mire ráeszmélt, mi történik vele, a férfi arca már a lába között volt.

– Sikítani szerettem volna, de csak feküdtem ott dermedten, és a félelemtől nem jött ki hang a torkomon.

Michelle először a barátnőjének, azután az iskola bűnmegelőzési tanácsadójának is elmesélte a történteket. A rendőrség kihallgatta a lányt, és az ügyészség vádat emelt John Tessier ellen megrontásért. A férfit végül egy enyhébb vádban találták csak bűnösnek, s egy év felfüggesztettet kapott. Az ügy miatt 1982. március 10-én elbocsátották állásából.

Tessier fényképezésből próbálta fenntartani magát. Egyik modellje mutatta be neki Denise-t, akit hamarosan el is vett. Harmadik felesége később úgy nyilatkozott, hogy Tessier goromba és féltékenykedő volt, megszabta neki, miként öltözzön és fesse ki magát, de szexuálisan sosem bántalmazta őt. Történt ugyanakkor két nyugtalanító eset a kapcsolatuk idején. Mindkettő a férfi előző házasságából született lányához kapcsolódott, aki 11 éves korában velük lakott.

Egy reggel a feleség azon kapta Tessiert, hogy az banánnal a kezében obszcén szavakat mondogat a lányának, nem sokkal később pedig talált egy frissen készült fotót a kislányról, az asztalfiók aljára ragasztva. A képen a gyermek meztelen volt.

A volt barátnőtől kapott 1957-es fotó TessierrőlÚjraindul a nyomozás
1994 januárjában Eileen Tessier haldoklott. Mint az lánya, Janet évekkel későbbi vallomásából kiderült, volt egy titka, amit nem akart magával vinni a sírba. – Janet! – kiáltott a lánya után, aki nyomban oda is sietett a betegágyhoz. Eileen megragadta a csuklóját, és beszélni kezdett: – Az a két kislány… az, amelyik eltűnt… John volt. Ő tette. El kell mondanod valakinek!

Habár Janet kisbaba volt még, amikor 1957-ben szomszédjaik hétéves kislányának nyoma veszett, rögtön megértette, mit akar mondani az édesanyja: féltestvére, John volt az, aki elrabolta és meggyilkolta Maria Ridulphot. Könnyíteni akart-e a lelkén a távozni készülő asszony vagy csupán morfiumtól zavaros gondolatai mondatták vele mindezt? Bárhogy is, Janet úgy érezte, el kell mondania a dolgot valakinek. Úgy alakult azonban, hogy 15 évnek kellett eltelnie, mire a szavai meghallgatásra találtak. Hiába hívta fel a sycamore-i rendőrséget és az FBI chicagói irodáját, semmire sem jutott.

Tíz év múltán Janet Tessier tett egy utolsó próbát. A következőket írta az illinois-i rendőrkapitányságra küldött e-mailjében: „Sok évvel ezelőtt eltűnt egy Maria Ridulph nevű hétéves gyermek. Maradványai 1958 tavaszán kerültek elő. Hiszem, hogy haláláért a sycamore-i John Tessier a felelős, aki ma Seattle-ben él Jack McCullough néven.”

A tömör üzenet felkeltette a rendőrparancsnok figyelmét. Felhívta Janetet, aki elmesélte neki, mit mondott az édesanyja a halálos ágyán.

– Nem ígérhetek semmit – dörmögte a telefonba a parancsnok –, de teszünk egy próbát.

A parancsnok Larry Kotot és Brion Hanley-t állította rá az ügyre. Kot civil elemző volt az illinois-i rendőrségnél. Sosem hallott még a Ridulph-ügyről, de sebtében összegyűjtött információi is elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy kételkedjen a gyanúsított alibijében.

A 41 éves Brion Hanley sorra kikérdezte a Tessier testvéreket – és egyikük sem tudott sok jót mondani a mostohabátyjáról. Janet nővére,

Jeanne kiváltképpen sötét emlékeket őrzött róla.

Jeanne elmesélte Hanley-nek, hogy John szexuálisan zaklatta őt, sőt kényszerítette, hogy nézze, amint különféle játékokat űz más lányokkal. Később, amikor a bátyja hazajött a katonaságból, megerőszakolta, és a barátainak is felkínálta őt. Jeanne ekkor mindössze 14 esztendős volt.

Tessier húgai azt is elmondták, hogy John nem tartózkodott otthon a bűntett éjjelén, mint ahogy azt az anyjuk annak idején állította. Beszéltek továbbá a lovacskázásról…

Hanley megtudta, hogy három-négy évvel Maria eltűnése előtt történt egy eset, amelyben egy kamasz magával csalt egy kislányt. Csakhogy ez a lányka még idejében haza tudott szaladni. Elmesélte, hogy a fiú a környékükről való, és a gyerekek csak úgy emlegetik: a Kommandós…

Tessier ezek szerint úgy férkőzött a kislányok bizalmába, hogy lovacskáztatta őket a hátán…

Kot összegyűjtötte az összes fellelhető dokumentumot az üggyel kapcsolatban, és megpróbálta időrendbe helyezni az eseményeket. Rájött, hogy Tessier alibijét egyedül maga Tessier és a szülei támasztották alá.

A gyanúsított azt vallotta, hogy december 3-án, kedden reggel Chicagóban járt alkalmassági vizsgán. Kot ellenőrizte az állítást, és kiderült, hogy Tessier délben hagyta el a toborzóirodát. 19.15-kor látták őt Rockfordban, kb. 145 kilométerre Chicagótól. Arról, hogy mit csinált déli 12 óra és 19.15 között, egyetlen adat sem szólt, vagyis elméletileg megfordulhatott Sycamore-ban.

A korai beszámolók szerint Maria kb. 19 órakor tűnt el. Édesanyja először azt mondta, hogy a lányok 18.30-kor mentek ki az utcára, és gyermeke 18.40 körül szaladt be a házba a babájáért. Később úgy nyilatkozott, hogy Maria már tíz perccel este hat előtt elment otthonról. Az időpontot végül 18.02-re pontosította, de hogy mi volt az oka e bizonytalanságnak, arra nem derült fény.

Kot megvizsgálta annak az embernek a nyilatkozatát is, aki aznap este fűtőolajat hozott az egyik házhoz. A férfi jól ismerte Kathy Sigman családját, és amikor 18 óra tájban bekanyarodott az utcába, integettek egymásnak Kathyvel. Az olajszállító 15–20 percet tölthetett a házban, és 18.20 körül, amikor távozott, már nem látta odakint a kislányokat.

Mariát tehát 18.20 előtt rabolták el. Ha Tessier a szomszédos utcában parkolt – ahol a kislány babáját megtalálták –, kevesebb mint egy óra alatt könnyedén eljuthatott Mariával a 65 kilométerre lévő Rockfordba.

Tessier alibijének alapja, a Rockfordból érkezett telefonhívás ugyancsak belefért a képbe. Az R-beszélgetést 18.57-kor kezdeményezték, de nem tudni, hogy Rockford melyik részéről. Tessier akár egy külvárosi fülkéből is telefonálhatott.

Úgy tűnt, az alibi mégsem olyan bombabiztos, mint ahogy annak idején elkönyvelték. Kot és Hanley arra is rájött, miért nem vizsgálta meg alaposabban a sycamore-i rendőrség Tessier alibijét: a fiú keresztapja jó barátja volt a rendőrfőnöknek, és az akkori barátnőjének az apja is az őrsön dolgozott.

John Tessier úgy nyilatkozott, hogy aznap este 21.20-kor találkozott a barátnőjével, Jan Edwardsszal. Kot és Hanley felkutatták a nőt Floridában. Az egykori barátnő határozottan állította, hogy december 3-án nem is látta Tessier-t, mert miután Maria eltűnt, a szülei nem engedték ki a házból.

Hanley megkérdezte Edwardsot, nincs-e véletlenül fényképe Tessierről. Minthogy a fiút elcsapták az iskolából, nem készült róla tablókép, amit meg lehetett volna mutatni az egyetlen szemtanúnak, Kathynek. Jan Edwards emlékei közül csakhamar előkerült egy fotó, hátoldalán kézírással: „Szeretettel Johnnytól. 1957. június”.

Letartóztatás
Kathy Sigman időközben férjhez ment, és három gyermeke született. Találkozásukkor Hanley hat fényképet tett elé az üveglappal borított kávéházi asztalra. A képek közül öt a sycamore-i középiskola végzős diákjait ábrázolta, a hatodik viszont különbözött ezektől: John Tessierről készült, kigombolt ingnyakkal, sötét háttér előtt.

Kathy alaposan megnézte a fényképeket, és négyet közülük azonnal félretolt. Egy darabig bámulta a maradék kettőt, majd kiválasztotta a négyes számút: – Ez ő – mondta határozottan.

„Emlékezz az arcára, Kathy!” – mondta neki annak idején az anyja, és Kathy emlékezett.

Elérkezett az idő, hogy a nyomozók felkeressék „Johnnyt”.

A gyanúsított egy idősotthonban élt Jack McCullough néven, és éjjeliőrként dolgozott ugyanott. A 90-es évek elején változtatta meg a nevét, amikor negyedszerre is megnősült. Ez a házassága két évtized után, az ügy újraéledésekor is tartott.

A nyomozók megtalálták az egykori rendőr aktáit, amelyekből kiderült, hogy azért rúgták ki a rendőrségtől, mert szexuális erőszakot kísérelt meg egy 15 éves lány ellen.

A rendőrök megkeresték Denise-t, a harmadik feleséget is, aki beszámolt nekik a fiók aljára ragasztott fényképről, amely a férfi 11 éves lányának aktját ábrázolta.

Jack McCullough-t 2011. június 29-én tartóztatták le. A seattle-i rendőrség kihallgatótermében Hanley felolvasta neki a jogait.

McCullough eleinte készségesnek mutatkozott, ám amikor Hanley a családjáról kezdte kérdezgetni, indulatossá vált. Tagadta, hogy inzultálta volna Jeanne húgát, de beismerte, hogy szeretett „elszórakozni” a lányokkal. – Ettől még nem vagyok gyilkos! – mondta felháborodottan, majd kijelentette, hogy nem ő rabolta el a kislányt.

McCullough beleegyezett, hogy poligráftesztet végezzenek rajta, de amikor a kérdések személyessé váltak, megtagadta a válaszadást. Kikérte magának, hogy az anyja elárulta volna őt a halálos ágyán. – Hazugság! Az anyám szeretett engem!

A nyomozó végül tudatta vele, hogy le van tartóztatva, majd felhívta Clay Campbellt, az illinois-i ügyészt.

Másnap Campbell két társával együtt megjelent a rendőrségen, és megtekintette a kihallgatásról készült felvételt. Újra meg újra átvizsgálták az ügyet, hogy lássák, elegendő bizonyíték áll-e rendelkezésükre a gyanúsítottal szemben.

Campbell tudta, hogy rengeteg akadállyal fognak szembesülni. A bizonyítékok régiek voltak, a tanúk közül pedig nem mindenki élt már.

– A nyomok rég kihűltek – morfondírozott az ügyész –, és a család sohasem tudta meg, ki volt a lányka gyilkosa…

Jack McCullough megbilincselve érkezett vissza Sycamore-ba 2011. július 27-én – ugyanazon a napon, amikor exhumálták Maria Ridulph tetemét.

A kis fehér koporsót a halottkém laboratóriumába szállították. A vizsgálat során nem találtak idegen DNS-nyomokat, viszont megállapították a halál okát, amit az 1958-ban rendelkezésre álló eszközökkel még nem tudtak kideríteni: a tettes torkon szúrta a gyermeket, majd az éles pengét legalább háromszor végighúzta a mellkasán.

McCullough-t a sycamore-i fogdába zárták. Először nemi erőszakért kellett felelnie, mert az ügyészek több bizonyítékot tudtak felsorakoztatni a szexuális bántalmazásokkal kapcsolatban, mint a gyilkossági ügyben. 2012 áprilisában Jeanne Tessier és Michelle Weinman eskü alatt vallottak az őket ért sérelemről.

McCullough védőügyvédjei úgy döntöttek, jobb, ha bírói ítéletre bízzák az ügyet, mint ha esküdtszék dönt védencük bűnössége felől. Úgy okoskodtak, hogy a bíró a jogi kérdésekre összpontosít majd, az esküdtszéket viszont az érzelmei befolyásolnák. És valóban, Robbin Stuckert bírót főként az érdekelte, miképp lehetséges, hogy a vád csak évtizedekkel az elkövetés után terjesztette bíróság elé a két esetet, valamint hogy miért volt annyi homályos pont Jeanne történetében.

A bíró végül felmentette McCullough-t, és elmarasztalta az ügyészeket. A tárgyalóteremből kifelé menet Campbell még odakiáltotta neki, hogy döntésével „az igazságot ítélte halálra”.

Jack McCullough 2011-benFordul a kocka
McCullough olyannyira elégedett volt az ítélettel, hogy szerette volna, ha a gyilkosság vádjában is Stuckert bíró döntene. Csakhogy a bíró és az ügyész közötti eldurvult szópárbaj miatt az ügyet másra bízták. Ezúttal James C. Hallock ült a bírói székbe, akinek nem volt nagy gyakorlata gyilkossági ügyekben. A tárgyalás megkezdése előtt hozott két rendeletet, amely a közvetett bizonyítékokra vonatkozott.

A bizonyítékoknak két fajtájuk van. Közvetlen bizonyítékról akkor beszélünk, ha a tanúk a saját szemükkel látják vagy a saját fülükkel hallják, hogy mi történik. Közvetett bizonyítékról akkor van szó, ha a tanú másodkézből szerez tudomást a bűncselekményről. Mivel azonban a vádlottnak a keresztkérdezés során jogában áll szembesülnie a vád tanúival, a másodkézből származó értesülések nem számítanak bizonyító erejűnek. Kivéve, ha a közvetlen, elsődleges tanúk elhunytak.

A Ridulph-aktát McCullough haldokló anyjának kijelentése miatt nyitották fel újra, ám vita tárgyát képezte, hogy az anya szavai közvetett bizonyítéknak minősülnek-e. A bíró végül úgy döntött, hogy Janet Tessier beszámolhat a tanúvallomásában arról, mit mondott neki az édesanyja a halálos ágyán.

Hallock döntött a védelem közvetett bizonyítékáról is. Az ügyvédek elő akartak hozakodni az FBI 1957-es jelentéseivel, amelyek a rockfordi telefonhívást mint bizonyítékot könyvelték el, és amelyek kulcsfontosságúak voltak az alibihez.

Ám Illinois államban nem engedélyezik a jegyzőkönyvekre való hivatkozást, ehelyett többnyire nyomozókat, rendőröket szokás beidézni tanúként. Az 1957-es jelentést készítő FBI-ügynökök már nem éltek.

A jelentésekből az derült ki, hogy a gyanúsított tisztázta magát a poligráfteszttel; s hogy szülei, valamint a chicagói és a rockfordi toborzóiroda tisztjei is igazolták azon állítását, miszerint 65 kilométerre tartózkodott Maria elrablásának színhelyétől; továbbá, hogy Tessier reggel Chicagóban, este 19.15-kor pedig Rockfordban járt.

A bíró elutasította a védelem érvelését, és nem fogadta el bizonyítékként az FBI-jelentéseket.

Akadt rá még egy lehetőség, hogy a védelem igazolja az alibit: ha a vádlott vallomást tesz. Ez esetben azonban a keresztkérdezés során az ügyészek könnyen sarokba szoríthatták volna, és ez meglehetős veszélyeket rejtett egy olyan vádlott esetében, aki rendre ellentmondásos történetekkel áll elő, és nem mindig képes féken tartani az indulatait.

A 2012 szeptemberében zajló tárgyalások során Kathy Sigman tanúvallomást tett arról, hogyan kínálta fel nekik Johnny a lovacskázást, majd a kocsikázást, s tűnt el néhány perc alatt a sarokról Mariával együtt, míg ő beszaladt a házba a babájáért.

A védőügyvéd Kathy elé tette a hat fényképet, amelyek közül az asszony 2010-ben kiválasztotta Tessier portréját. Az ügyvéd felhívta rá a figyelmet, hogy érdekes módon pont az az egy kép különbözik a többitől. Kathy nem ingott meg. Megállapította, hogy való igaz, egyedül Tessier nem visel zakót, és egyedül ennek a képnek sötét a háttere. – Csakhogy én nem a hátteret néztem, hanem az arcokat – jelentette ki. – Nincs kétségem afelől, hogy ő volt Johnny.

Janet Tessier eskü alatt elismételte, mire kérte őt az anyjuk a halálos ágyán. A védelem erre tanúként idézte be Janet nővérét, aki szintén a szobában tartózkodott, de csak annyit hallott az ágy felől, hogy „ő tette”.

A vád tanúi között szerepelt még három besúgó (úgynevezett vamzer) a börtönből, akik azt állították, hogy a fegyházban McCullough beismerte a gyilkosságot.

A vamzerek vallomásai gyakorta hamisak. A három rab háromféleképp írta le a gyilkosságot, de egyvalami közös volt a beszámolóikban: mind azt mondták, hogy Maria nem késszúrásoktól halt meg, hanem fojtogatás vagy fulladás következtében.

A tanúk kihallgatása négy napon át tartott. McCullough nem tett vallomást, így alibije nem nyert igazolást.

Hatalmas éljenzés fogadta a bíró ítéletét, amely szerint a vádlott minden ellene felhozott vádban – gyilkosság, emberrablás és kiskorú megrontásának vádjában – bűnösnek bizonyult.

Így hát „Johnny” végre börtönbe került.

A most 74 éves McCullough máig kitartóan tagadja tettét: – Megvádoltak és elítéltek egy gyilkosságért, amelyet nem követtem el.

Anyját szentként emlegeti, húgát, Janetet viszont hazugnak nevezi. Tavaly tavasszal fellebbezési kérelmet nyújtott be arra hivatkozva, hogy ha a bíró bizonyítékként fogadta el az anyjának a halálos ágyán elhangzott szavait, akkor az FBI-jelentéseket is figyelembe kellett volna vennie.

A fotóról, amely saját, 11 éves lányát ábrázolja meztelenül, csak annyit hajlandó mondani, hogy a lány zűrös életet él, drog- és alkoholproblémái vannak. Megbánta, hogy viszonyt létesített a szökött tinédzserrel, Michelle Weinmannal, de tagadja az erőszakot: – Felhergelt engem… – nyilatkozta McCullough.

Negyedik felesége, Sue, valamint McCullough keresztlánya a bíróságnak címzett levelükben azt írták, hogy szentül hisznek a férfi ártatlanságában, és az ítélet égbekiáltó igazságtalanság volt.

A bűnügyi per út az igazsághoz, ám a teljes igazság többnyire nem derül ki a tárgyalótermekben. Egy-egy per jól megírt színpadi drámához hasonlít, amely többet mesél a jogrendszer útvesztőiben való manőverezés módjairól, mint magáról a bűnesetről.

Az 55 évvel ezelőtt elkövetett gyermekrablás, illetve gyilkosság a megoldatlan esetekre jellemzően tele van homályos pontokkal: nem állnak rendelkezésre kézzelfogható bizonyítékok, nincs meg a gyilkos fegyver, a tanúk közül sokan már nem élnek, és egyetlen fennmaradt bizonyíték elfogadása vagy elutasítása is perdöntő lehet.

Bármilyen szövevényes volt is az ügy, a tanúvallomások meggyőzték a bírót arról, hogy McCullough a gyilkos. A bíró kifejezte abbéli bizonyosságát, hogy a fellebbviteli bíróság is jóváhagyja a döntését.

A fellebbviteli bíróság munkája akár két évig is elhúzódhat, mert az ügyben sok mindent meg kell vizsgálni: a közvetett bizonyítás kérdését; a három börtöntárs szavahihetőségét és azt, hogy vajon a szemtanú megbízhatóan azonosította-e a vádlottat a fénykép alapján.

Régi ügyről lévén szó, az ítélet kihirdetését követően még számos kérdés felmerülhet. – Ha éveken, évtizedeken át megoldatlan eset kerül terítékre, az általában rengeteg dilemmát vet fel – mondja Campbell –, de szerintem ez így van rendjén. Bűnügyi igazságszolgáltatásunk sajnos messze nem tévedhetetlen, de a legjobb, ami a rendelkezésünkre áll – teszi hozzá az ügyész.

Vote it up
262
Tetszett?Szavazzon rá!