Nyugtalan éjszaka

Ha nem muszáj, nem alszom a kislányom szobájában, de amikor egy gyerek lázas beteg, minden szabályt fel lehet rúgni

Játékvonatokkal és balettszoknyás plüssegerekkel osztozom a bájosan halványkék szobán. Az ágy rettentő keskeny, de ezt a paplancsücsköt a magaménak mondhatom, úgyhogy, sssz, köszönöm, jól vagyok.

Az ágy többi részét hároméves kislányom foglalja el. Harminckilenc fokos lázban égő fejecskéje a hasamon pihen, azt hiszem, valahol a lépem tájékán. Tulajdonképpen fogalmam sincs, hol a lépem, de hajnali négykor ilyesmik is eszébe jutnak az embernek.

Anna bármelyik pillanatban fölébredhet. Fölemeli a fejét. – Hol vagy, anyu?

Megsimogatom a pofiját. – Itt vagyok, angyalom. A lépemmel együtt.

Erre, puff, a hasamra ejti a fejét, és már alszik is.

Általában nem alszom Anna szobájában, de ha egy kisgyerek beteg, nincsenek szabályok. Emlékszem, amikor betegeskedtem, édesanyám áthozta a tévét a szobámba, és most is a számban a csokiturmix íze, amellyel kényeztetett.

Leginkább az érintését jegyeztem meg. Ahogy aggódó kézzel megtapintotta az arcomat. Az a kéz mintha azt mondta volna: „Jaj, ne! Te beteg vagy!” Egy ilyen kéz mindennél többet ér.

Néhány napja engem is megtámadott ugyanez a vírus. A lázam 39,4°C-ra szökött fel. Telefonáltam anyámnak. Megtette, amit tudott. – Jaj, ne! Te beteg vagy! – sóhajtotta.

A férjem is igyekezett segíteni, de ilyen esetekben a férj jelentős hátránnyal indul: elvégre nem az édesanyánk. Útmutatásra szorul.

– Nézd csak, így! – magyaráztam, és a homlokomra helyeztem a kezét. – Óránként gyere ide, csinálj így, akkor talán átvészelem a dolgot.

Ahhoz már nem maradt erőm, hogy a csokiturmixról meg a tévéről beszéljek neki.

A beteg gyereket elektromos erőtérrel veszi körül az anyja, akinek egész lényét igényli. Mindenestül. A gyereknek féltő aggodalom és gyöngéd, szeretetteljes ápolás kell. A beteg gyerek kiteljesíti az édesanyát.

Anna egész éjszaka szólongatott, úgyhogy végül befeküdtem az ágyába. Körülbelül annyira kényelmesen érzem magam, mint egy idős hölgy, aki épp repülőleckét vesz az óceán fölött. Mégis olyan jólesik, hogy sírni tudnék.

Anna fölemeli a buksiját. – Hol vagy, anyu?

– Itt vagyok, angyalom. – Megcirógatom az arcát. – A lépemmel együtt.

Puff. Áhhh, milyen furcsán jó érzés.

Vote it up
236
Tetszett?Szavazzon rá!