Nyugtató hatású ételek, italok, hogy jobban aludjon

A megfelelő étrend segíthet az álmatlanság ellen is. A pattogatott kukorica például erre is jó

Zabkása
A zabkása mellett állítólag több melatonin termelődik a szervezetben, márpedig ez a vegyület álmosságot okoz. Ha a zabot D-vitaminban gazdag itallal, így például dúsított szójaitallal vagy 1,5 százalékos tejjel párosítja, az nagyban hozzájárulhat a pihentető alváshoz. – A D-vitamin mindenre jó, még az alvást is segítheti – jelenti ki Lois Ferguson dietetikus.

Cseresznyelé
A nagy mennyiségű cseresznyelé hatására nagyobb mennyiségben termelődő melatoninnak köszönhetően segíti az alvást, állítja egy 2011-ben megjelent vizsgálat. A European Journal of Nutrition című tudományos folyóiratban megjelent cikk egy olyan kutatást mutat be, amely során sikerült kimutatni, hogy a gyümölcsléből napi 2 pohár már elegendő volt ahhoz, hogy a résztvevők átlagosan 39 perccel tovább aludjanak; ez összefüggött szervezetük melatoninszintjének emelkedésével.

Teljes kiőrlésű lisztből készült termékek
Ferguson ajánlása szerint lefekvés előtt fél órával érdemes elrágcsálni egy teljes kiőrlésű, szénhidrátokban gazdag finomságot. A szénhidrátnak köszönhetően könnyebb lesz az álomba merülés. Hogy pontosan mire gondol a dietetikus? Például két csészényi, forró levegővel elkészített pattogatott kukoricára, vagy akár egy szelet teljes kiőrlésű lisztből készült lekváros pirítósra.

Mézzel ízesített gyümölcstea
A gyümölcstea már önmagában is nyugtató hatású, de ha mézet is ad hozzá, markánsan altató hatású lehet. A Pennsylvaniai Állami Egyetem eredményei szerint a méz nemcsak az éjszakai köhögést, hanem a gyermekeknél jelentkező alvási nehézséget is hatékonyan enyhíti.

Mi az, amit kerüljön?
– Amennyire csak lehet, csökkentse a napközben fogyasztott kávé mennyiségét. Ha energiára van szüksége, azt inkább a megfelelő ételekből nyerje ki! Ha napi 1 csészénél több kávét iszik, az már annyi koffeint jelent, hogy zavarhatja az elalvást – hívja fel a figyelmet Ferguson, aki még egy fontos tanáccsal szolgál: – Kerülje a nehéz vacsorát, ami után gyakori a gyomorégés és az emésztési panasz. Helyette igyekezzen könnyedebb vacsorát összeállítani, hogy utána az alvás is pihentetőbb legyen.

Vote it up
143
Tetszett?Szavazzon rá!