Oroszlán a nappaliban

Két fiatalember londoni otthonába fogadott egy játékos oroszlánkölyköt. Elbeszélésük sokak szívét megdobogtatja

Kapcsolódó cikkek

Történetünk a hebehurgya hatvanas években Londonban, a méregdrága Knightsbridge negyedben kezdődik. Az Omnia omnibus ubique (Mindenkinek mindenütt mindent) jelszóval legendás hírűvé vált Harrods nagyáruház egzotikus állatokat kínáló részlegének kicsiny ketrecében egy oroszlánkölyök csücsül. Két divatosan hosszú hajú, trapéznadrágos ausztrál fiatal férfi, John Rendall és Anthony Bourke, becenevén Ász, úgy dönt, hogy megpróbálkozik az afrikai macskafélével.

Megveszik a kölyköt, Christiannek nevezik el, és menő kéglijükben, Chelsea-ben díszállatként nevelik föl. Háziasított védencük végül kinövi a belterületi lakást, ezért Afrikába viszik.

Eddig is figyelemre méltó história, de ami a továbbiakban történt, az a 21. századi popkultúra szenzációjává emelte Christiant, az oroszlánt.

Egy évvel azután, hogy búcsút vettek kedvencüktől, Rendall és Bourke Észak-Kenyába utazott, ahol Christiant addigra sikeresen visszaszoktatták a szabad élethez. Találkozásukat filmen örökítették meg. Négy évtizeddel később a felvétel fölkerült a YouTube-ra, ahol eddig több mint 44 millióan nézték meg, és immár járványos sebességgel terjedő e-mailek tárgya.

A klipben Christian egy szikla tetején áll lesben, miközben a két férfi körülbelül hetven méterről várakozóan figyeli. Az állat merőn nézi őket, majd néhány lépést tesz, hogy alaposabban szemügyre vehesse a párost. Félreérthetetlen a pillanat, amikor hirtelen rájuk ismer, és az ifjú oroszlán cselekvésbe lendül, izgatott morgással egyenesen feléjük tart, és kitárt karjukba veti magát. Hatalmas mancsával átfogja a vállukat, vadul nyalogatja barátai ábrázatát, orrával böködi a nyakukat.

A jelenet érzelmi töltése olyan erőteljes, hogy gondosan beállított hollywoodi filmnek vélhetnénk. Pedig ez nem légből kapott mese, inkább igéző bepillantás egy Christian nevű oroszlán igaz történetébe.

Sok nézőnek kétségkívül azért tetszik a klip, mert elképesztő a tény, hogy a vadállat nem támadta meg az embereket. Másokra azonban olyan érzelmi hatást gyakorol, amelyet Rendall és Bourke csaknem negyven év múlva is csak próbál megérteni.

„Vajon az állat és ember közötti szoros kapcsolat megjelenítése ennyire lenyűgöző? A fölnevelkedésé és elválásé? Az elveszettségé, a magányé és a viszontlátás öröméé? Christian feltétlen szeretete mutatkozik meg benne?” – teszik föl a kérdéseket az A Lion Called Christian (Christian, az oroszlán) című 2009-es könyvük bevezetőjében. A kötetben az 1971-es eredeti dokumentumfilmből készült népszerű videó hátterét igyekeznek megvilágítani.

Bourke (62) és Rendall (64) mindmáig jó barátok. – Összeültünk, régi fényképeket nézegettünk, Christianről beszélgettünk, és újra teljesen belehabarodtunk – mondja az elkötelezett természetvédő Rendall, aki jelenleg London és Sydney között osztja meg az idejét, utazási és természetvédelmi programok PR-szaktanácsadójaként dolgozik.

Bourke most Sydney déli peremén, Bundeenában lakik, Ausztrália őslakos és gyarmati művészetre szakosodott egyik legjelesebb muzeológusává vált. Ő is elszánt harcosa a vadvilág megmentésének.

Amit Christiannel átéltek, kitörölhetetlen nyomot hagyott. A oroszlánkölyök a természet lágy öle helyett a dél-angliai Devonban, az azóta bezárt ilfracombe-i állatkertben jött világra. Kilenchetesen adták el a Harrodsnak, és Londonba vonatoztatták. Akkoriban még nem korlátozta jogszabály az egzotikus fajok kereskedelmét.

– Az állatokat akadálytalanul adták-vették, és nem vezettek megbízható nyilvántartást – mondja Rendall. – Ha belegondolok, egyáltalán nem lett volna szabad oroszlánt vásárolnunk, és önkéntelenül az állatokkal való nyerészkedést támogattuk, amit akkor is elleneztünk. De hát ez még a hatvanas években történt.

Vote it up
735
Tetszett?Szavazzon rá!