Pánik a tükör előtt

A korosodó test soha nem lehet olyan ellenállhatatlanul szép, mint egy fiatal, viszont szépségesen különleges

Kapcsolódó cikkek

Az is érdekes dolog, hogy mit dob ki az ember és mit nem. A tavalyi költözködés során például a számtalan rég elfeledett kacat közül előbukkant egy őskori fürdőruha-kollekció. Egyik darabja életem első, a nőiességemet kidomborító úszódressze volt – egy fekete „Tengerkirálynő”.

Tulajdonképpen mély dekoltázsú egyrészes modell, bár bikiniként is fölfogható, amelyet egy rugalmas fekete halászhálótorzó forraszt egybe. Amikor apámnak végül lehetősége nyílt a látvány befogadására, leeresztette az újságját, szemügyre vette kamasz lányát, aki úgy öltözött föl, mintha a legújabb James Bond-film szereplőválogatására készülne, és így szólt: – Te keresed a bajt.

A hatvanas években végig a Tengerkirálynőt viseltem, azután eltűnt az állandóan növekvő ruhakomposzt mélyén. Nem szoktam selejtezni. Még mindig megvan a piros rafia felsőrészű, parafa talpú szandálom, amelyet 1971-ben hordtam. És csak mostanában váltam meg a sárgásrózsaszín nyúlbundámtól, amelyre 1969-ben tettem szert a Portobello Roadon, a londoni bolhapiacon. Néhány éve, amikor a neccanyag ismét divatba jött, fölfedeztem, hogy még mindig megvan a régi Tengerkirálynőm, sőt bele is fértem! Igaz, combtőnél kicsit föl kellett hasítanom ollóval, majd biztosítótűvel kapcsoltam össze. De mégiscsak föl lehetett venni – bizalmas baráti körben.

Sajnos a legelső fürdőruhám, amelyre vissza tudok emlékezni, már nincs meg. Ezt a napfakította sárga kétrészest négyéves koromban kaptam, amikor a fürdőruhák vastag, bársonyos fényű alig rugalmas anyagból készültek. Hol volt még akkor a lycra? Örökkévalóságnak tűnt, amíg megszáradtak, miközben jellegzetes nedves-fürdőruha-bűzt árasztottak magukból. Valami rejtélyes oknál fogva ezek az apró ruhadarabok hozzák felszínre az emlékeimet. Ahhoz, hogy eszembe jussanak az Ontario-tónál töltött nyarak, mindössze annyit kell tennem, hogy felidézem magamban azt a sárga fürdőruhát.

Gyűjteményem egy másik hatvanas évekbeli klasszikust is tartalmazott: egy rózsaszín pamutbikinit. Akkoriban nagyon zavart, hogy a mellem kisebb a kelleténél, ezért két szivacs negyedholdat varrtam bele a felsőrészébe. Óriási hiba volt. Egyik nyáron elmentem vízisízni egy hajórakomány fiúval, és egy látványos esés után felszínre bukkanva azt láttam, hogy a két negyedhold ott úszkál a sítalpak mellett. A rózsaszín bikini a megaláztatás jelképévé vált, és végleg a süllyesztőbe került.
 

Nemrég felpróbáltam egy anyámtól örökölt úszódresszt. Micsoda forradalmi változáson ment keresztül azóta a fürdőruhaipar! A mama „utolsó jó fürdőrucija” a negyvenes évekből, egy képtelen fazonú egybeszabott fekete darab, olyan merev és vastag, hogy szinte magától megáll. A mai fürdőruhák csillognak, mint az űrhajók, a súlyuk kevesebb, mint egy kolibrié, és percek alatt megszáradnak. De a nők fürdőruhákhoz kötődő viszonyában egy dolog, úgy tűnik, soha nem fog megváltozni: a tükörpánik.

Amikor egy 35 éven felüli nő belegyömöszöli magát egy fürdőruhába, csak veszíthet

Hiába építenek be a modern fürdőruhák „problémás területeire” csúcstechnológiájú anyagokból gyártott, alakzsugorító paneleket, mégis óhatatlanul elérkezik a pillanat, amikor az ember lánya belép a próbafülkébe, és szembesül a valósággal. Egy asszony életében rendkívül rövid az az időszak, amikor szórakoztatónak találja a fürdőruha-próbálást. E röpke periódus elmúltával a tükörbe nézés hangulata körülbelül annyira szívderítő, mint egy komputertomográfiás vizsgálaté.

A női fürdőruhát mindig fiatal, karcsú, feszes mellű, hosszú combú, bársonyos bőrű alanyokra tervezik. A dresszek felpróbálása végső fokon visszanyomulás a múltba. Amikor egy 35 éven felüli nő belegyömöszöli magát egy fürdőruhába, csak veszíthet. Mindegy, hány órát tölt el az edzőteremben, soha nem lesz az a 18 éves lány, akire a ruhadarabot szánták.

A korosodó test soha nem lehet olyan ellenállhatatlanul szép, mint egy fiatal, viszont szépségesen különleges. Az évek múltával a női test kialakítja a maga egyéniségét, amelyet a fiatal nők hibátlan idomaiban hiába is keresünk. Szeretem megfigyelni, ahogy a barátnőim teste érettebbé válik, nem feltétlenül veszítenek a tökéletességükből, a változásokban inkább a személyiségük fejeződik ki.

Furcsa, hogy amikor fiatalabb és vékonyabb voltam, a testem sokkal több gondot okozott nekem. Soha nem voltam elégedett a külsőmmel. Most, hogy már az ötvenes éveimet taposom, türelmes régi barátként tekintek magamra, és a szaporodó hibák ellenére könnyebben elfogadom, amit látok. Fiatal korában az ember óhatatlanul az elérhetetlen ideálokhoz méri magát, és eleve kudarcra van ítélve. Amikor leszokik a hasonlítgatásról, kénytelen békét kötni a saját testével. Az öregedésnek is akadnak bizonyos előnyei.

Még a tükörpánik is elkerülhetővé válik. Nekem ezt tavaly sikerült elérnem, amikor interneten vásároltam magamnak fürdőruhát. Bejelentkeztem, és rendeltem egy méretre szabott egyrészest, még a zoknimat sem kellett lehúznom hozzá. A fürdőruhát kihozták a lakásomra. Amikor a kézbesítő elment, fölpróbáltam. Tökéletesen állt. Hagyományos úszófazon a kék különböző árnyalataiban, és olyan trükkös megoldásokkal, amelyek becsapják a szemet, és megbénítják az agyat. Talán ez okozta, hogy múlt nyáron a férjem lefényképezett, amint a mólón heverek benne. Nem úgy nézek ki, mint Halle Berry a Halj meg máskorban. De hát nem is vagyok Halle Berry. És állítom, hogy a tükör előtt állva néha még Halle Berry se olyan, mint Halle Berry.

Vote it up
73
Tetszett?Szavazzon rá!