Paradicsomos, mascarponés csirke

Lágy, mégis ropogós kérge teszi különösen izgalmas ízélménnyé

Hozzávalók
1 evőkanál olívaolaj 1 kg csirkemellfilé 1 vöröshagyma 1 édeskömény 1 evőkanál paradicsompüré 3 gerezd fokhagyma 1,5 evőkanál szárított oregánó 1,5 dl fehérbor 50 dkg paradicsom 1 babérlevél 10 dkg mascarpone só, bors 15 dkg koktélparadicsom 5 dkg zsemlemorzsa 5 dkg reszelt parmezán 3 dkg mandula

Elkészítés
1.
A sütőt előmelegítjük 150 °C-ra. A felhevített olajban kissé megpirítjuk a kockára vágott húst, majd kivesszük és félretesszük.

2. Az apróra vágott hagymát és édesköményt az olajba tesszük, és 10 perc alatt puhára pároljuk. Hozzáadjuk a paradicsompürét, az apróra vágott fokhagymát és az oregánót, majd néhány percig tovább főzzük.

3. Hozzáöntjük a bort, 1 percig forraljuk, majd hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot és a babérlevelet. Beletesszük a csirkehúst is, majd felforraljuk, és 10 percig forrásban tartjuk.

4. Ezután hozzákeverjük a mascarponét, majd sózzuk, borsozzuk. Egy hőálló edénybe tesszük, és megszórjuk a félbe vágott koktélparadicsomokkal.

5. A zsemlemorzsát összekeverjük a parmezánnal és az apróra vágott mandulával, a paradicsomos húsra szórjuk, és sütőben 25-30 percig sütjük.

Vote it up
79
Tetszett?Szavazzon rá!