Parmezánnal töltött csirke eperöntettel

Gluténmentes ínyencség érzékeny testnek, érzékeny léleknek

Hasonló receptek

Hozzávalók 6 személyre
1,5 kg csirkemellfilé (6 db) 8,5 dkg parmezán 6 db nagy bazsalikomlevél + a tetejére só, bors 1 evőkanál olívaolaj 2 gerezd fokhagyma

Az öntethez: 45 dkg eper 8 dkg eperlekvár 2 evőkanál fehér balzsamecet só, bors

Elkészítés
1.
A sütőt előmelegítjük 200 fokra. Az öntethez a félbe- vagy négyfelé vágott epret, a lekvárt és a balzsamecetet egy kisebb sütőedényben összekeverjük, majd sózzuk, borsozzuk és félretesszük.

2. A csirkemellekbe hosszában kis zsebet vágunk. A parmezánt 6 darab 1,5 cm-es csíkra vágjuk, betekerjük 1-1 bazsalikomlevéllel, majd betesszük a zsebekbe. A húst fogpiszkálóval megtűzzük, majd sózzuk, borsozzuk.

3. Egy sütőbe is tehető serpenyőben felforrósítjuk az olajat, hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, majd 30 másodperc múlva beletesszük a csirkemelleket, és 5 perc alatt mindkét oldalukat aranybarnára sütjük.

4. A húst betesszük a sütőbe, majd 5 perc múlva mellétesszük az epres sütőedényt is, és 10-13 percig sütjük. A csirkét megszórjuk a bazsalikommal, és az eperöntettel tálaljuk.

Vote it up
7
Tetszett?Szavazzon rá!