Pontyok és porontyok

A mi karácsonyunk vándorünnep, mert mindenki azért verseng, hogy nála legyen gyertyagyújtás meg a halvacsora

Nálunk minden családtag úgy érzi, hogy akkor igazi családtag, ha szenteste vendégül láthatja a család többi tagját, és őnála van a gyertyagyújtás meg a halvacsora. És minél idősebb családtag az illető, annál inkább süt, főz, és várja a fiatalabbakat.

Tehát, mivel a család legfiatalabb tagjai mi vagyunk, a mi szentesténk délután háromkor kezdődik, amikor is rendre becsengetünk a nagyszüleimhez. Nahát, ilyen korán, örvendeznek, pedig az angyalka még délutáni álmát alussza.

Nagymama pontyot ránt, krumplit süt, és bejglit szel, aminek nem lehet ellenállni, még akkor sem, ha tudjuk jól, hogy pontban ötkor a férjem szüleinél csilingel az angyal, és küldi be a szép aranyozott tálon a rántott pontyot sült krumplival. Meg a bejglit. Férjem édesanyja gyakran elpityergi magát, és sose lehet tudni, hogy a bánattól-e vagy az örömtől, ezért mindig úgy kell viselkedni, hogy inkább örömében pityeregjen, hogy milyen szépen eszünk, mintsem hogy a bánattól, amiért őelőtte már jól belakmároztunk valahol. Ezért hát falunk és falunk hősiesen. Bejglit is. Aztán egyszer csak felpattanunk, százszor bocsánatot kérünk és ezerszer puszit adunk, mert várnak minket az én szüleim, és nyilván a szemük kopog, hogy fél nyolc, és még mindig nem ehettek. Pedig már a lépcsőházban érezni a rántott ponty és a sült krumpli ínycsiklandó illatát. És eszünk. És váltig állítjuk, hogy ma még nem ettünk semmit.

Ez így ment évekig. Aztán megszületett a legeslegkisebb családtag, vagyis a mi gyerekünk.

És akkor azt mondtuk, hogy a szenteste az övé, és senki nem kívánhatja, hogy végighurcoljuk a városon pontyról pontyra, hanem itthon maradunk, fát díszítünk, csilingelünk és énekelünk.

Nagyszüleim kifejtették, hogy teljesen igazunk van, és öt órakor, amikor náluk végzünk a picivel, ne is menjünk már máshová, hanem csak haza, és karácsonyozzunk hármasban. A férjem szülei úgy vélték, egy kismama ne bajlódjon a főzéssel, hanem ugorjunk át hozzájuk a kajáért, és vigyük haza magunknak, de még jobb, ha ott helyben meg is esszük, akkor nem nekünk kell mosogatni. Az én modern szüleim szerint nyugodtan maradjunk csak otthon szenteste, ötkor gyújtsunk gyertyát, aztán fürdessük meg a bébit, és amikor elaludt, tegyük a mózeskosárba, és szaladjunk fel hozzájuk egy jó kis halvacsorára.

Rendíthetetlenek voltunk, és kérlelhetetlenek. Otthon maradtunk.

És nem rántottunk pontyot, nem sütöttünk krumplit, bejglit még úgy se, hanem körbeültük a fát egy fazék mákos gubával, és dúdoltuk a „Mennyből az angyal”-t.

Ekkor csengettek. A nagyszüleim toporogtak az ajtóban kipirult arccal. Mire feleszméltem, nagyi már tálalta is a friss, forró rántott pontyot. Meg a bejglit. A krumplira egy kicsit várni kellett, mert azt ott sütötte helyben. És amíg sütötte, ismét csengettek. Anyósom és apósom ünnepélyesen a szobába vonultak, és elhelyezték a friss, meleg rántott pontyaikat a nagyiéi mellett. Gyorsan kellett enni, míg ki nem hűl. És miközben a szálkákkal bajlódtunk, csengettek, és az én anyukám meg apukám lépett be, hogy atyalapatyala, hát itt az a kis angyal, akinek kedvéért ide kellett cipelni az egész konyhát, és kipakolták az asztal közepére a pontyaikat. Meg a bejglit.

Egy szép nap aztán a pici angyal lábra állt. Aztán nekilódult. És a család megállapította, hogy ha járni tud, akkor vándorolni is tud.

Először a dédiékhez megyünk, aztán a nagyszülőkhöz, szépen sorban, ahogy a halszeletek sorakoznak a tálakon.

Ha majd Mici felnő, végre otthon maradhatok. És becsönget úgy fél nyolc tájban, és megkérdezem, hogy ugye nem vacsoráztál máshol, és ő megesküszik, hogy nem, nem, dehogy. És eszik, és eszik, és megeszi az összes halat, és az összes krumplit. Meg a bejglit.

Vote it up
201
Tetszett?Szavazzon rá!