Rémület Varsó fölött

A Boeing futóműve nem nyílt ki. A fedélzeten lévő 231 ember élete kizárólag a pilóta ügyességétől függött

Kapcsolódó cikkek

Dominik és Gosia Dymecki, valamint gyermekeik, a hétéves Eryk és a négyéves Kaja a New Jersey-i Newark Liberty Nemzetközi Repülőtér várójában üldögéltek. 2011. október 31. volt, és a család arra várt, hogy felszállhasson a gépre, amely hazaviszi őket Varsóba. Hála Dominik (30) munkájának – floridai ingatlanokat ad el gazdag lengyeleknek – a család egy hónapig nyaralt a napfényes Floridában, s meglátogatták Gosia Pennsylvaniában élő édesapját is.

Tadeusz Wrona kapitány, a lengyel LOT légitársaság pilótája arra számított, hogy a 16-os járat útja a varsói Chopin nemzetközi repülőtérre eseménytelen lesz. Egy közeli hotelben éjszakázott, s már kipihenten ült a Boeing–767-es pilótafülkéjében. Az alacsony, sötét hajú 57 éves férfi már több mint 15 ezer órát repült, s 1200 tengerentúli út volt a háta mögött. Tizenhét évesen, egy vitorlázórepülő botkormánya mögött szeretett bele a repülésbe. Most éppen az indulás előtti ellenőrzéseket végezte a 15 évnyi tapasztalattal rendelkező másodpilótával, Jerzy Szwarccal.

A 221 utast és 10 fős személyzetet szállító 16-os járat helyi idő szerint este 9 óra 53 perckor kapta meg a felszállási engedélyt. Wrona gázt adott, és a Boeing elindult a nyolcórás útra. A legénység emelkedés közben behúzta a futóművet.

Fél órája repültek, amikor a műszerfalon felvillant egy sárga fény. Valami nem volt rendben. – Hiba van a hidraulikus rendszerben – állapította meg Wrona. Ez a hiba azt jelenthette, hogy leszálláskor nem fogják tudni kiengedni a futóműveket. Szerencsére volt egy elektromos működtetésű tartalék rendszer is. A gépet nem fenyegette közvetlen veszély, és az Atlanti-óceán fölötti repülőút során a 767-es úgyis elhasználja majd az üzemanyaga javát, ami abban a valószínűtlen esetben, ha Wronának a hasára kellene letennie a gépet, csökkenti a tűz kialakulásának a veszélyét. De a kapitánynak semmi oka sem volt azt feltételezni, hogy erre szüksége lehet.

Wrona tájékoztatta az útjukat figyelemmel kísérő légiirányítókat, és átolvasta az ilyen esetben követendő eljárást. Ezután behívatta az utaskísérők vezetőjét, és neki is elmondta, mi a helyzet.
 

Az utasok semmit sem sejtettek a problémáról. A Dymecki család tagjai a gép hátsó részén, két külön sorban ültek: Dominik és Eryk elöl, Gosia és Kaja mögöttük. A gyerekek hamar elaludtak, és nemsokára a szüleik is.

Dominik Varsótól úgy két és fél órányira ébredt fel. Gosia reggelit hozatott Kajának, és nagy örömmel nyugtázta, hogy a fedélzeti videorendszerben van egy rajzfilm is, amit a kislánya nézhet. Eryk eközben új, a Porsche cég történetét bemutató könyvét lapozgatta. Gyorsan elröppent az idő, és már fel is villant a „Biztonsági öveket becsatolni” jelzés. Közeledtek a Chopin repülőtérhez.
 

Wrona egész éjszaka kapcsolatban állt a légiirányítókkal, s Szwarccal többször is átvették az elektromos tartalékrendszer használatára vonatkozó előírásokat. Nem lehettek teljesen biztosak a működésében, amíg a leszállás előtt ki nem próbálták.

De most elérkezett az idő. Wrona megkérte Szwarcot, hogy fussa végig még egyszer a tartalékrendszer használatára vonatkozó ellenőrzőlistát, majd utasítást adott neki a bekapcsolására.

Eltelt egy perc, aztán még egy. De nem gyulladt ki a futómű kinyílását jelző fény. Újra próbálkoztak, de nem történt semmi. Az elektromos tartalékrendszer csődöt mondott.

Wrona lekanyarodott a repülőtér felé tartó légifolyosóról, Szwarc pedig rádión hívta a légiirányítókat. Odahívták a lengyel légierő két F–16-os vadászgépét, hogy ellenőrizzék, hátha a visszajelző fény hiánya ellenére mégis leereszkedett a futómű.

Ha nem, akkor mi lesz? Letehető egy ilyen súlyos gép a hasára? Még soha nem próbálkoztak ilyesmivel. Az óriási légi jármű könnyen összegyűrődhet, széttörhet vagy kigyulladhat.
 

Ahogy kinézett az ablakon, Gosia valami furcsa dologra lett figyelmes. A gép egyszer már a felhők alá ereszkedett, ahogyan az a leszállás során lenni szokott, de most ismét feljebb emelkedett. Aztán megszólalt a fedélzeti hangosbeszélő: „Hölgyeim és uraim, elképzelhető, hogy műszaki problémák miatt kényszerleszállást kell végrehajtanunk.”

Az utasok megdermedtek, és a fülkére néma csend telepedett. Gosia és Dominik hitetlenkedve néztek össze.

Az utaskísérők gyorsan végigjárták a gépet, és ellenőrizték, hogy becsatoltak-e minden biztonsági övet és minden csomag biztonságosan a helyén van-e. Újra meg újra elismételték a kényszerleszállás esetén követendő lépéseket, beleértve azt is, mit kell tenni tűz esetén.

Olyan ez az egész, mintha valami filmet látnánk – gondolta Dominik. Az egyik percben minden a legnagyobb rendben, aztán – mintha bomba robbant volna.

Gosia kábult volt – a hír valósággal sokkolta.

Eryk megértette, mi történik, és sírva fakadt. Kaja még túl kicsi volt hozzá, hogy felfogja a történteket, de a késlekedés és a szoros biztonsági öv őt is nyugtalanná tette.

Gosia, a félelmét és a könnyeit leplezendő, azt mondta a lányának, hogy igazi kalandban lesz részük, és egy csúszdán fognak lecsúszni. Jobb kezét közben előre nyújtotta, és megérintette az előtte ülő Dominiket.

Az asszony szeretett volna többet tudni, ezért megkérdezte az egyik arra járó utaskísérőtől: – Hol fogunk leszállni? Egy mezőn?

– Ne aggódjon – felelte az –, a repülőtéren.

Dominik ekkor már azon gondolkozott, hogyan jutnak majd le a gépről. Megkérdezte a feleségét: – Akkor tudod, mi a teendő?

– Igen – válaszolta az asszony. Abban egyeztek meg, hogy Dominik megáll a folyosón, Eryk előtte lesz, és így utat engedhet a Kaját a karjában vivő Gosiának, hogy elsőként érje el a vészkijáratot.
 

Odalent a tűzoltók két sávban habot terítettek a kifutóra, hogy csökkentsék a leszállás közbeni tűz kockázatát. A repülőteret minden más gép elől lezárták. A 16-os járaton utazó rokonaikra és barátaikra várókat egy külön helyiségbe kísérték – köztük volt Dominik apja is, aki nagyon aggódott a családja miatt. A rendőrség lezárta a repülőtérre vezető utakat, hogy a mentők és tűzoltók szabadon közlekedhessenek.

Ekkorra a sajtó is tudomást szerzett az eseményekről. November 1-je volt, mindenszentek napja, vagyis munkaszüneti nap, s dél lévén sokan az otthonukban pihentek. Amikor Wrona kapitány felesége meghallotta, mi történik, autóba ugrott, és a repülőtérre indult. Csakhogy az utakat lezárták, így haza kellett térnie.
 

Amikor az F-16-os pilóták is azt jelentették, hogy a futómű nincs kint, Wrona elkezdett felkészülni a gép „hasra szállására”. A legapróbb részlet is élet-halál kérdés volt a fedélzeten lévők számára. A kapitány tudta, hogy a kifutóra fújt hab hatékonysága percről percre csökken, s hogy egy újabb réteg leterítése negyed óráig tartana – nekik pedig már csak 20 percnyi repülésre volt üzemanyaguk.

De mielőtt letette volna az óriásgépet, szeretett volna kipróbálni még valamit. Meredek süllyedésbe akarta vinni a gépet, majd hirtelen felhúzni az orrát, abban a reményben, hogy a gravitáció hatására kinyílik a futómű.

Végre is hajtotta a manővert – de nem járt sikerrel. Három-négy percük volt csak a leszállásra. Kénytelenek lesznek a hasára letenni a gépet.

Wrona Szwarcra pillantott. Kifogytak a lehetőségekből: most meg kellett tennie azt, amit eddig csak repülésszimulátoron gyakorolhatott. Úgy kellett leszállniuk, hogy a gép a hasán csúszva álljon meg. A két férfi ösztönösen kezet rázott.

Szikrák szállnak szerteszét a kifutópályán csúszó gép alól

A hirtelen magasságcsökkenés rémületet keltett. Az utasok előbb sikoltoztak, aztán sírtak és imádkoztak. Gosia igyekezett megnyugtatni Kaját. Eryk egyfolytában sírt, mert biztos volt benne, hogy le fognak zuhanni. Gosia és Dominik egymás kezét fogta, és azt hajtogatták, hogy meg fogják úszni.

Azután az utaskísérők közölték: – Vegyék fel a megfelelő testhelyzetet! Kényszerleszállást hajtunk végre.

Furcsa, dermedt csend ült a kabinra. Mintha mindenki visszafojtotta volna a lélegzetét.

Dominik furcsamód megkönnyebbülést érzett: legalább végre vége a várakozásnak!

Az utasok a térdükre hajtották a fejüket, és rákulcsolták a kezüket. Dominik azonban egyik kezével Eryket ölelte, óvón, s Gosia is pontosan így tett Kajával. Néha a fejét is felemelte, hogy megnézze, rendben van-e a lánya. Végtelenül tehetetlennek érezte magát.
 

– 16-os járat, a leszállás engedélyezve! – mondta a varsói Chopin repülőtér légiirányítója. – Sok szerencsét!

– Köszönjük! – felelte Wrona.

Szwarc a műszereket figyelte. Wrona az előírt helyzetbe állította a gépet – úgy, hogy az orra három-öt fokos szögben emelkedjen felfelé, és állandó 130 csomón (240 km/h) tartotta a sebességet.

Úgy célzott, hogy a jármű hasa a habcsík elején érje a földet. Odalent ugyanis, kerekek nélkül, ő már nem tud semmi egyebet tenni. A repülőgépnek óránkénti 100 kilométeres sebességnél kellett csúszva megállnia a 3,3 kilométer hosszú kifutópályán. Ha akár minimálisan is eltér az iránytól, és a Boeing lecsúszik az aszfaltról, elakad a fűben, széttörik, kigyullad…
 

Wronát és Szwarcot hősként fogadják a másnapi sajtókonferenciánA fájdalmasan szoros biztonsági övvel, térdükre hajtott fejjel kuporgó Dymeckiék szinte egyáltalán nem érezték, amikor a gép földet ért. Azután hangos, rettenetes zaj hallatszott – mintha egy felhőkarcolót húztak volna végig a betonon. A hang az egész testüket átjárta. Úgy érezték, bármelyik pillanatban megpillanthatják maguk alatt a kifutót a gép felhasadó padlóján át.

Állj meg, állj meg, állj meg! – fohászkodott Dominik. Aztán a repülőgép végre megállt.

Ahogy felemelte a fejét, Gosia semmit nem látott az ablakban, csak füstöt és szikrákat. Ki fogunk gyulladni? Égő fém és gumi szagát érezte, már amikor a kifutópályán csúsztak.

Most, hogy kinyitották a vészkijáratokat, bűzös füst ömlött a kabinba. Lehetséges, hogy a repülőgép lángra lobban és felrobban? A mögötte lévő nyitott ajtó utat kínált a menekülésre. Le kellett jutniuk a gépről, amilyen gyorsan csak tudtak.

– Öveket kicsatolni! Gépet elhagyni!

A vészkijáratot elérve Dymeckiék félig csúszva, félig mászva jutottak le a csúszdán. A gép törzse olyan közel volt a földhöz, hogy a csúszda alsó része már majdnem vízszintesen állt. Gosia nem tudott lelépni a csúszdáról, mert volt előtte egy nő, aki az utasítások ellenére magával vitt egy sporttáskát, és most nem tudott felállni.

– Távolodjanak el a géptől! – kiáltotta egy tűzoltó.

Dominik odarohant, hogy segítsen Gosiának, kikapta a karjából Kaját, aztán a család együtt futott egy füves sáv felé, ahol már gyülekezett a többi utas.

A férfi magához ölelte a családját, és így szólt: – Ugye mondtam, hogy minden rendben lesz? – Gosiához azonban nem jutottak el a szavai. Eddig bátornak kellett mutatnia magát a gyermekek előtt, de most végre kisírhatta magát.

– Valami más is fog történni? – kérdezte riadtan Eryk.

– Nem, csak örülök, hogy mind biztonságban vagyunk – felelte Gosia.

Végre biztonságban: Dominik és Gosia gyermekeikkel, Kajával és Erykkel

A pilótafülkében Wrona és Szwarc az ülésükben maradtak, amíg nem közölték velük, hogy az összes utas épségben elhagyta a gépet. A gép kiürítése mindössze 90 másodpercig tartott. Helyi idő szerint délután 2 óra 40 perckor szálltak le, a menetrend szerintinél mindössze 55 perccel később.

Wrona a pilótafülke ablakán át látta, hogy az egyik F–16-os a gratuláció jeleként orsófordulatot hajt végre a levegőben. Aztán bekapcsolta a mobiltelefonját, és felhívta a feleségét.
 

A cikk megjelenésének idején még folyik az eset kivizsgálása.

Vote it up
173
Tetszett?Szavazzon rá!