Répamese

Amikor a kisfiam emésztésével gondok akadtak, meghökkentő ötlettel állt elő a gyerekorvos – mi legalábbis nagyon meglepődtünk

Kapcsolódó cikkek

Pedig már nem voltunk kezdők. Második gyermekünk egy hónapos lehetett, amikor egy hosszú, meleg őszi nap végén tudatosult bennem, hogy aznap rekordmennyiségű pelenkát cseréltünk a kicsin, s hogy azok mindegyikében volt tartalom is – a hígabb fajtából. Azt tudtam, nem természetes állapot, hogy ennyiszer legyen széklete egy anyatejes csecsemőnek, de bízván a Természet és az Idő erejében, gondoltam, várok egy kicsit, másnapra bizonyára javulni fog a helyzet.

Csak a rekord javult.

Mivel szeretett fiúgyermekem kedélyén és általános testi állapotán semmit sem rontott az eseménysorozat, adtam még egy napot az öngyógyulásra, majd másnap este – miután csalódottan vettem tudomásul, hogy Természet és Idő nem tekintik olyan fontosnak a kicsi helyzetét, hogy beavatkozzanak – felhívtam telefonon a gyermekorvost.

Illetve a férjemet kértem meg erre – ma már nem tudnám felidézni, hogy miért. A tapasztalt doktornő rögtön megnyugtatta az öreg királyt, hogy a trónörökös élete nincs veszélyben, sőt, egyáltalán nincs semmi gond, mindössze egy jól bevált népi módszert kell néhány napig alkalmazni. A derűs hangulatúvá lágyult orvosi konzílium után a férjem kedélyesen elbúcsúzott, majd közölte velem az alábbiakat:

– Minden szoptatás előtt egy kevéske anyatejet kell elkeverni két kiskanál reszelt sárgarépával, picit megsózni és megenni. Nem túl jó az íze, de azért kibírható.

– Biztos, hogy ezt mondta? – kérdeztem kétkedve.

– Nagyon odafigyeltem – bizonygatta a férjem –, anyatej, répa, só, minden szoptatás előtt!

No, segítőkész nagyszülők uccu ki a kertbe, mindenféle vegyszertől mentes biorépák be a konyhába, alig fertályóra múlva elkészült az elixír első adagja. Ránézésre bizony nem sokban különbözött attól, ami miatt valójában készítettük. Egy anya azonban egyebek között attól is édes, hogy nem morfondírozik, nem mérlegel, hanem legyűri a pempőt – mindent a gyermekért! –, annak dacára, hogy elméjében az anyatej az abszurd, a sárgarépa pedig az undort keltő élelmiszerek kategóriájába tartozik.

Ez így ment a következő két napban: minden szoptatás előtt pár csepp tej, répa, só. Reménnyel telve bontottunk meg minden újabb pelenkát, de a helyzet nem javult, igaz, nem is romlott. A kicsi továbbra is önfeledten élte az egy hónaposok boldog, stresszmentes életét, az izgalom nekünk jutott. A kúra harmadnapján elveszítettem a türelmemet, s feltárcsáztam a doktornőt, hogy hogyan tovább, még a végén kiszárad a gyermek, és így tovább. A beszélgetés a következőképp hangzott: – Halló, itt X. doktornő!

– Jó napot kívánok, doktornő, Peti anyukája vagyok, nagyon aggódom, mert nem változik a helyzet, mit tegyünk?

– Megette az anyatejes répát?

– Igen, minden szoptatás előtt, bár szörnyű az íze.

– Miből gondolja, hogy szörnyű, ön is megkóstolta? – kérdezte érdeklődve a doktornő, mire kissé megütközve válaszoltam:

– Persze hogy megkóstoltam, sőt, meg is ettem az egészet!

Csend lett a vonal másik végén, épp csak annyi ideig, amíg a gondolat tudatosul és világossá válik, majd kirobbanó kacaj hangzott a kagylóból: – A pempőt a kisfiúnak kellett volna adni, még mondtam is a férjének, hogy mindenképpen saját, kiskerti répát reszeljenek, nehogy a vegyszerezett zöldség kárt okozzon, de még most sem késő. Kezdje el újból a kúrát, de most már a megfelelő alannyal!

Sietve elköszöntem, és bevallom, nagy kő esett le a szívemről. Mert bár a család és az ismerősök még hetekig az önfeláldozó anya esetén humorizáltak („a kávét anyatejjel kéred?”, „még egy kis répát a húslevesbe?”), a megfelelő pocakba betöltött anyag hatásosnak bizonyult, a kisfiunk meggyógyult.

Így volt, vége volt, még csak nem is mese volt.

Vote it up
226
Tetszett?Szavazzon rá!