Rögös út

Az eldugott mecseki drogrehabilitációs intézet vezetője másfél évtizeden át maga is kábulatban élt, majd kitisztult, és sorstársai segítője lett

Kapcsolódó cikkek

A mecseki bányavárosból kanyargós út vezet az alkohol- és drogrehabilitációs intézet felé. A festői környezetben álló épületekben immár 24 éve segítenek a szenvedélybetegeken: itt hitet és lehetőséget kapnak az újrakezdésre.

– A többségük már nagy bajban van, amikor hozzánk fordul – mondja Simicz Ferenc, az intézet vezetője. – Tarthatatlan az otthoni helyzet, szeretnének elbújni a család vagy a barátaik elől.

Az itt dolgozóknak az a feladatuk, hogy ezt megfordítsák. Nem gyógyszerrel kezelik a betegeket, hanem egyfajta pótcsaládot, elfogadó és szeretetteli lelki védőhálót nyújtanak nekik. A közösség gyógyító ereje, valamint a munka- és művészetterápia hatására az itt élő több mint egy tucat férfi közel fele megerősödve, felelősségteljesen tovább tud lépni. Innen egy „félutas” lakásba költöznek Pécsre, ahol biztonságos keretek között, önsegítő csoporttól támogatva, már munkába állva kell megállniuk a helyüket.

Simicz Ferenc 2003 óta küzd értük egy olasz költő és filozófus szellemiségének folytatójaként. Leo Amici az 1960-as évektől 1986-ban bekövetkezett haláláig rendületlenül gyógyított szinte még gyermek heroinfüggőket. Ferenc szociális munkásként, programszervezőként segíti a rehabilitációs munkát, három éve pedig ő vezeti a komlói intézményt.

Hosszú és rögös volt az idáig vezető út. Tizenhárom évesen alkohollal kezdte, majd 18 éves korától tíz éven át aktív szerhasználóként élt. 1991-ben a barátaival kitalálta, hogy gyógyszertárakból lopnak anyagot. Több kisebb rablást követően nagy dobásra szánták el magukat: a szegedi klinika központi elosztójából több ezer ampulla morfiumot, kokaint és kodeint vittek el.

– Lebuktam, és egy év nyolc hónapot kaptam három évre felfüggesztve – emlékezik vissza a 43 éves férfi. – Majd megkezdődött a közel egy évtizedes rehabilitációs kanosszajárásom, amelynek során összesen negyvenöt hónapot töltöttem az ország különböző addiktológiai intézeteiben.

Kettős életet élt: vagy terápián vett részt, vagy újra drogozott. – Nem tudtam, de nem is akartam leszokni – mondja szomorúan.

Hiszem, hogy a függők rendes emberek. Én is sok elítélendő dolgot tettem, de törekszem a károkat enyhíteni

A mélypont 28 éves korában jött el, amikor az édesanyja meg a nevelőapja becsukták előtte az ajtót, és az utcára került. – Az összes haragomat a családomra zúdítottam. Többször elindultam, hogy rájuk gyújtom a házat. Szerencsére nem tettem meg – meséli.

Aztán 2000-ben a pécsváradi rehabilitációs intézetben megismerte az azóta is követett „tizenkét lépést”. Az 1930-as években két gyógyulni vágyó amerikai alkoholista által kidolgozott módszer és anonim önsegítő csoport a szenvedélybetegek felépülését szolgálja. Életfilozófia és spirituális gyakorlat egyben, azonban vallási vagy felekezeti elköteleződés nélkül. Az első kilenc lépés egyfajta erkölcsi leltárkészítés a múltról, megbocsátás és jóvátétel nyújtása azok számára, akiknek a beteg kárt okozott.

Az utolsó három lépés az áldozatvállalást, a droggal szembeni mindennapos önvédelmet és a lelki fejlődést szolgálja.

Sokan úgy képzelik, a szenvedélybetegségből úgy ki lehet gyógyulni, mint a náthából. A tizenöt éve drogmentesen élő férfi ezt cáfolja. – Ma is álmodom droggal, időnként előtörnek bennem a régi mákteázás kellemes emlékei – mondja. – De tisztában vagyok vele, mennyi rombolást okozott testileg, lelkileg, szellemileg.

Amióta kiszállt, szabadságot kapott ajándékba az élettől. Öt éve megismerte a feleségét, Katát, aki pszichiáter. Az ő karrierjét is meghatározta, hogy egy függővel kötötte össze az életét: a szenvedélybetegségek felé fordult. Lányuk, Anna, 16 hónapos. Ferenc a tizenkét lépés szellemében nem a jövőre koncentrál, hanem a jelenre, arra, hogy ma mit tud megtenni az álmaiért. Az intézet irányítása mellett éppen gőzerővel szervezi az önsegítő csoportok regionális találkozóját, amely júliusban lesz Pécsett.

Ferencben régen megfogalmazódott, hogy sorstársait segítő hivatást választ. – Kiváló mentoroktól, többek között az intézet két korábbi vezetőjétől, dr. Kelemen Gábor addiktológusprofesszortól és Mihaldinecz Csaba szociális munkástól, valamint dr. Tímár Csaba alapító elnöktől megtanultam a segítő szakmát. Például azt, hogyan tudja a közösség meggyógyítani az egyént, amire saját maga egyedül képtelen.

Ferenc hetente többször is vezet csoportos foglalkozásokat. A biztonságos érzelmi légkörben zajló csoportterápián a résztvevők a kemény szeretet jegyében szembenéznek egymással, elmondják közösen átélt tapasztalataikat, és közös nyelvet alakítanak ki. – Ezzel szeretnénk lehántani a drogfüggők jellegzetes önsajnáló, másokat hibáztató vagy tagadó magatartásjegyeit. Meg kell tanulniuk kezelni az indulataikat, fel kell dolgozniuk a múltat, azt, hogy mit veszítettek el.

A csoport tagjai tisztán is visszajárnak, hogy meséljenek józan életük örömeiről és kudarcairól.

A felszabadult helyekre bárki jelentkezhet, aki szeretne függőségéből kigyógyulni. Ám tudnia kell, hogy ez akár egy évbe is beletelhet.

A munkaterápia azt jelenti, hogy maguk csinálnak mindent: művelik a konyhakertet, bevásárolnak, mosnak, főznek, takarítanak. A gyógyuláshoz vezető kötött program szerves része a közös zenélés, de a mozgás- és színházterápia is.

– A mai napig hiszem, hogy a függők rendes emberek – mondja Ferenc. – Én is sok elítélendő dolgot tettem, de igyekeztem és most is törekszem a károkat enyhíteni.

– Ami nem öl meg, az megerősít, tartja a mondás, de itt ennél jóval többről van szó – mondja Bánki László pszichológus. – Ferencet a fiatalkori nehézségei, traumatikus élményei, amibe a drogfüggőség is tartozik, nem egyszerűen túlélésre késztették. Saját, belső öngyógyító ereje és ösztönös kreativitása révén éppen azt formálta magában professzionális segítő képességgé, ami annak idején megbetegítette. A környezet ebből azt látja, hogy minőségileg meghaladta a múltját, története reményt ad, tevékenysége mintául szolgál. És ami legalább ennyire fontos: számára így lett igazán valóságos a saját gyógyulása.