„Súlyos” karcsúsítás = szívós szív!

Egyszerre két módszert kínálunk a hatékony zsírégetésre, és az egyiknél csak arra kell figyelnie, mit iszik

Pihentesse néha a futócipőjét: a jelek szerint azzal is segíti a zsírégetést és erősíti a szívét, ha felveszi edzéstervébe az erőfejlesztést. Egy újonnan végzett vizsgálatban az önkéntesek egyik csoportja hetente ötször gyalogolt vagy kocogott, a többiek pedig két alkalmat erőfejlesztéssel helyettesítettek. Az erősítők 30 százalékkal kevesebb aerob gyakorlatot végeztek, a maximális aerob kapacitásuk mégis 7 százalékkal jobb volt. 2 százalék testzsírt veszítettek, míg a csak gyaloglók vagy kocogók semennyit sem.

Az erőfejlesztés gyarapítja az izomtömeget, így gyorsul a zsírégetés – méghozzá főleg a szívre veszélyes hasi zsírrétegben. Summa summarum: ha némi alapszintű erőedzésbe fog, akkor kevesebb fáradsággal is használ a szívének – no meg a külsejének is!

Oxigént? Feltételezések szerint megnő az elhízás veszélye, ha valamilyen ok miatt kevesebb oxigén jut a szövetekbe. Ha tényleg így van, az oxigénellátottság javításával fokozódhat a zsírok lebontása, azaz fogyni lehet. Ezt a hipotézist támasztja alá a Szent Gellért Gyógyfürdőben és az Országos Rehabilitációs Intézetben tett megfigyelés.

– Háromhetes vizsgálatunkban 57 túlsúlyos ember vett részt – mondja dr. Malomsoki Jenő biokémikus. – Napi másfél liter oxigénnel dúsított ásványvizet fogyasztottak, illetve másnaponta 25-30 perces hidromaszázs-kezelésben részesültek oxigénnel dúsított fürdővízben. A vizsgálat végére négyötödüknél a testtömeg 2,3 kilogrammal, a testzsírarány pedig 3,2 százalékkal csökkent – kedvezőtlen mellékhatás nélkül.
Forrás: Orvosi Hetilap

Vote it up
186
Tetszett?Szavazzon rá!