Sütőtökleves gyömbéres garnélával

Annyi recept létezik a sütőtökleves készítéséhez, mint égen a csillag. Köztük ez valóságos szupernóva

Hozzávalók 4 személyre
14 db garnéla 1 kiskanál reszelt gyömbér 2 evőkanál vaj 1 db vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 3 db csillagánizs 60 dkg sütőtök 1 liter csirkealaplé 5 dl víz 1 csipet só 1 evőkanál étolaj bors friss koriander a tálaláshoz

Elkészítés
1.
A garnélát beleforgatjuk a gyömbérbe, és 30 percig a hűtőben marináljuk. (Semmiképp se tovább, mert a gyömbérben a rák elkezd „megfőni”!)

2. A vajat felhevítjük, a fokhagymával és a csillagánizzsal együtt hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, és 5-6 perc alatt puhára pároljuk.

3. Hozzáadjuk a kockára vágott sütőtököt, az alaplét és a vizet, és addig főzzük, míg a sütőtök meg nem puhul. A csillagánizst eltávolítjuk, a levest pedig botmixerrrel pürésítjük, majd lefedve melegen tartjuk.

4. A marinált garnélát megszórjuk a sóval, forró olajban 3 perc alatt készre sütjük, majd konyhai papírtörlőn leitatjuk róla a felesleges olajat.

5. A levesen forralunk egyet, sózzuk, borsozzuk, levesestányérokba merjük, majd a tetejére helyezzük a garnélát, és a korianderrel megszórva tálaljuk.
 

Ismerjen meg további garnélás recepteket!

Vote it up
11
Tetszett?Szavazzon rá!